A program keretében Abaliget, Husztót, Kovácsszénája és Orfű települések együtt dolgoznak azon, hogy az Orfűi Tavak Völgye területén a helyi termék turisztikai attrakció legyen. A programot megvalósító Mecsekkincse Zöldterület kezelő Szociális Szövetkezet célja, hogy minden hozzájuk látogató vendég alapvető igényeit ki tudják elégíteni helyi termékből. Ennek érdekében létrehoztak egy szociális szövetkezetet a négy település részvételével. A szociális szövetkezet mellett további fő tevékenysége között szerepel a zöldterület karbantartás, forrásvíz palackozás, illetve rendelkeznek egy terményfeldolgozóval is, ahol lekvárt, gyümölcsleveket és aszalmányokat tudnak előállítani. A települések start közmunka programban zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, melyet a szövetkezet dolgoz fel. A turizmusba való becsatornázást az Orfűi Turisztikai Egyesület vállalta magára.
A program finanszírozását pályázati támogatásokból és árbevételből fedezik.
Költségek, ráfordításokA program során felmerülő költségek leginkább az alaptevékenység anyagköltségei, munkabér, gépek, berendezések beszerzéséből, üzemeltetéséből, valamint az adminisztrációból adódnak.
A foglalkoztatás, a foglalkoztatást elősegítő tevékenység eredményei, hatásaiA szövetkezet megalakulása óta 5-10 embernek ad munkát. A foglalkoztatottaknak folyamatosan biztosítanak képzéseket; közösségi akciókat, programokat szerveznek számukra. Ennek köszönhetően egy aktív közösséget szerveztek belőlük, akik szervesen beépültek a települések közösségi életébe.
A kezdeményezés helyzete az eredeti tervek és stratégiai célok szerintA kezdeményezés megvalósítója a program magvalósulására, kialakulására induláskor 15-20 évet határoztak meg. Az eddigi eredmények alapján jelenleg fél úton járnak.
A kezdeményezés sikerének és újszerűségének kulcsaA kezdeményezés sikere az összefogásban rejlik. Az önkormányzatok, civil szervezetek együttesen segítik a szövetkezet munkáját.
A kezdeményezés során fellépő kockázatok és kihívásokAz 5-10 ember foglalkoztatása már komoly felelősség, ha nem állna a szövetkezet mögött az önkormányzat biztosan működésképtelen lenne.
A kezdeményezés jövőre vonatkozó terveia tervek hiányoznak