A Kunbábonyi Tízek Közösségi Szövetkezet megállapodás keretében üzemelteti a Civil Kollégium Alapítvány bentlakásos közösségi és képzési központját Kunszentmiklós, Kunbábonyban egy 370 lélekszámú tanyabokorban. A tanyasi iskola felújítását követően 1997-ben jött létre a közösségi és képzési központ. 2012-ben kötött megállapodást a két szervezet arra, hogy a szövetkezet üzemeltesse a házat, amely 8 fürdőszobás szobából, ebédlőből és tanteremből áll. Tágas park veszi körül. A szövetkezet kezdetektől közösségi kertet művel, 2016-ban pedig kávézót hozott létre az épületben. A szövetkezet célja, hogy munkanélküli és hátrányos helyzetű tagjai számára munkalehetőséget és jövedelmet teremtsen, amelyet a ház üzemeltetésével és a zöldfelületek gondozásával, karbantartással és a fenntarthatóságot erősítő építmények létrehozásával el is ér. A településről és környékéről a tagokon kívül mások számára is tud alkalmi munkát biztosítani. Évente kb. 12-16 főnek, köztük pályakezdő fiataloknak is. A szövetkezet eredeti elnevezése: Adacs-Bábony Szociális Szövetkezet. 2018-ban megváltoztatta a cégformát szövetkezetre és a nevét: Kunbábonyi Tízek Közösségi Szövetkezetre.
A legfőbb anyagi bevételek működési bevételekből, értékesítésből származó bevételből tevődnek össze. Ezek mellett önkéntes munka és szívességi (főként eszköz) használat is megvalósult. Pályázati úton gyümölcsfákhoz és építőanyaghoz jutottak, amelyből – régi ablakok használatával, üvegházat építettek. Ezeken kívül kisebb támogatást nyertek el akadálymentesítésre: pl.: magaságyások készítése a közösségi kertben, illetve szelektív szemétgyűjtők készítése.
Költségek, ráfordításokA legfőbb kiadások az épület üzemeltetésével kapcsolatos költségekből adódnak, úgy mint anyagok, energia, karbantartási költségek, tisztítószerek és eszközök költségei. A vendéglátás, szálláskiadáshoz kapcsolódóan élelmiszer alapanyag, vásárolt meleg étel, kisértékű eszköz és anyagbeszerzés költségei párosulnak, míg a zöldfelület gondozáshoz anyagköltségek, eszközbeszerzési, valamint üzemanyagköltségek társulnak. Ezeken kívül a működéssel járó könyvelési, illetve banki költségek, valamint a munkabér és járulékaik jelentkeznek. Közösségi alap felhasználására egy alkalommal került sor, egy tanulmányút megszervezése során.
A foglalkoztatás, a foglalkoztatást elősegítő tevékenység eredményei, hatásaiA szövetkezeti tagok rendszeres megbeszélések és tervezések során a szövetkezet működésével kapcsolatos és a tevékenységekkel kapcsolatos információkat megosztják egymással. Felelős munkavégzés és gazdálkodás alakult ki. A szövetkezeti tagok közül alkalmazottak, vagy alkalmi munkavégzők felelősek egy-egy tevékenységi terület ellátásáért. Ennek hatásaként az új munkavállalók egy jól működő közösségbe kerülnek és a munkafolyamatokat a szövetkezeti tagoktól tudják megtanulni. A szövetkezeti tagok és a munkavállalók képességei a felelős munkavégzés és az egyes munkafolyamatok elvégzésében folyamatosan fejlődnek. Olyan programokba is bekapcsolódik a szövetkezet, amely a közösségi szinten is fejlődési lehetőséget nyújt pl.: Kisközösségek Átalakulóban program, amely a fenntarthatósági szemléletmódot is erősítette. A tagoknak és munkavállalóknak lehetősége van megismerni új területeket is, amellyel a szövetkezet által felvállalt feladatot minőségileg is jobban tudják ellátni. Ilyen pl.: a LeMat franchise rendszerrel való megismerkedés és ennek hatására a LeMat kávézó létrehozása (LeMat: Olaszországban létrehozott, hátrányos helyzetű munkavállalók által üzemeltetett vendéglátóhelyek, szállodák, szövetkezeti formában) A szövetkezet által idényjellegűen (nyári egyetemek, táborok), gyakornoki programban foglalkoztatott fiatalok számára jó lehetőség a munkáról, közösségről való tapasztalatszerzésre.
A kezdeményezés helyzete az eredeti tervek és stratégiai célok szerintA fő célkitűzés: a munkanélküli vagy hátrányos helyzetű tagok és családtagjaik számára munkalehetőség és jövedelem biztosítása – folyamatosan megvalósul. Több embernek tud „kis” munkát adni a szövetkezet, jövedelemkiegészítést, teljes jövedelmet nem. Ez közös döntése a szövetkezetnek. A tevékenység lehetőséget ad kreativitásra, az újító szellemre, az alkalmazkodókészség fejlesztésére, a szolidaritásra és kölcsönösségre, a képességek kibontakozására, a közösségiség megélésére. Ez a szövetkezetnek írásbeliség nélküli, közös egyetértésen alapuló célja.
A kezdeményezés sikerének és újszerűségének kulcsaJó partnerre talált egymásban a szövetkezet és a civil szervezet. Egymás kölcsönös megbecsülésén, azonos értékrendjén alapul az együttműködés, amely gazdaságilag is kifizetődő mindkét félnek. A rugalmasság mindkét oldalon megvan. A megrendelés nagy részét a civil szervezet adja és az ő partnerségébe tartozó más civil szervezetek. A szövetkezetnek azonban van önálló partnersége is már. A szövetkezet tagjai második otthonuknak tartják a közösségi házat, így saját erőforrásaikat (pl.: eszközök) is rendelkezésre bocsátják. Elkötelezettek a közösségiség mellett. A munkamegosztás a munkát vállaló közötti megegyezésen alapul, így mindenki annyi munkát végez, amennyit tisztességgel el tud látni. Lehetőség van az egyéni szempontok figyelembevételére (pl.: személyes ügyintézés, családi elfoglaltság). Mivel több tag végzi a munkát, így több tudás, tapasztalat áll rendelkezésre.
A kezdeményezés során fellépő kockázatok és kihívásokKockázat a tagság idősödése, vitalitásának csökkenése, amely a sokrétű feladat elvégzéséhez nem nyújt biztonságos hátteret. Kihívás: fiatalok bevonása és megtartása, amelyhez nagyobb vendégforgalom kell, hogy kitermeljen piaci béreket, ugyanakkor a kevesebb munkavégzésre képes, ám tapasztalatokkal rendelkező tagság és munkavállalók is megmaradjanak.
A kezdeményezés jövőre vonatkozó terveiA fizikai körülményekkel kapcsolatban a terv a közösségi és képzési központ további fejlesztése, fenntartható módon, az akadálymentesítés folytatása. A szövetkezet rendelkezik egy saját tulajdonú telekkel a településen, ahol gyümölcsöst telepített és van egy ház alap. Itt tervez a szövetkezet egy közösségi konyhát és közösségi teret felépíteni, amelyhez azonban a saját források nem elegendők. A humán erőforrást illetően a legfőbb terv az önkéntesek, fiatalok bevonása, megtartása.