Lipótvár

 
 

H Lipótvár, Nyitra vm.

SK Leopoldov

D Leopoldstadt

 

48°26.658 É

017°46.682 K

 

A Kis-Kárpátok előterében, a Vág folyó jobb partjának közelében, Nagyszombattól északkeletre ma is nagyrészt eredeti formájában áll Lipótvár erődje. Építése közvetlenül követte az 1663. évi török hadjárat szerencsétlen eseményeit.

Köprülü Ahmed nagyvezír 1663. évi magyarországi hadjárata során, szeptember 26-án bevette Érsekújvárat, és ezzel Felső–Magyarország több fontos vára is török kézre került. Az Érsekújvár központtal megszervezett új vilajet komolyan veszélyeztette és állandó portyák célpontjává tette az országrészt és a nagy fontosságú bányavidéket. A bécsi Udvari Haditanács hosszadalmas tanácskozások során határozta meg a fenyegető oszmán előretörés megállítására kidolgozott intézkedési tervét. Zrínyi Miklós, Montecuccoli és Wesselényi Ferenc nádor egymástól nagymértékben különböző javaslatait ötvözve az Udvari Haditanács többirányú hadműveletek elindítását határozta el.

A haditerv részeként Jean-Louis Radouit De Souches grófot nevezték ki a felső-magyarországi sereg parancsnokává azzal az utasítással, hogy a kiállítandó magyar nemesi csapatokkal együttműködve szerezze vissza az 1663-ban elvesztett felvidéki várakat. A tervezett nemesi felkelés csekély eredménnyel valósult meg, ezért magyar csapatok csak kis számban csatlakoztak De Souches seregéhez.

De Souches táborszernagy az Udvari Haditanács határozatának megfelelően 1663 decemberétől a Vág mentén állomásozott, a tervek szerinti mintegy 8500 főt kitevő hadtestével. Pontos állomáshelye nem ismert, tehát az sem biztos, hogy a későbbi Lipótvár környékén tartózkodott volna.

De Souches táborszernagy 1664 áprilisában indult seregével Nyitra ellen, ahol sikerrel ostromolta meg az oszmán kézen lévő várat, amelyet a török védők 1664. május 3-án feladtak. Ezután a császári sereg nem tért vissza a Vág menti, Galgóctól északnyugatra eső sánctáborába, hanem tovább folytatta győzelmes hadjáratát, amelynek során Zsarnócánál május 16-án fényes diadalt arattak Kücsük Mehmed érsekújvári pasa serege fölött. De Souches aztán Léva bevétele (június 14.) és a garamszentbenedeki csata (július 19.) után, augusztus 11-ére a Bécs biztonságáért aggódó Udvari Haditanács utasításának megfelelően a Csallóközbe, Komárom alá vezette katonáit. De Souches betegsége miatt Heister altábornagy vette át seregének vezetését és megkezdte Érsekújvár körülzárását. Időközben a nagyvezír Érsekújvár felmentésére sereget vezetett, amely a már visszafoglalt Nyitráig nyomult előre. Montecuccoli pozsonyi haditanácsában csapatösszevonásokat határozott el, aminek következtében Heister Érsekújvár ostromát abbahagyva szeptember 24-én csatlakozott a fősereghez, amely előbb Cseklésznél, majd a Vág felé előretolva állomásozott a hadjárat befejezéséig.

Az 1664. évi török elleni háborút az augusztus 10-én megkötött vasvári béke zárta le, amely a törökök által elfoglalt Érsekújvár helyett a Habsburg uralkodónak jogot biztosított egy új erődítmény megépítésére a Vág mentén. Már 1664 végén felmerült a Vág vonalának megerősítése, ezzel kapcsolatban egy december 4-ei keltezésű dokumentum megemlíti a vár felépítésének szándékát. Nem sokkal később, 1665. január–februárjában ismét tanácskoztak a fontos erődítmény megépítéséről. Az Udvari Haditanács először Melchior Augspurger várépítő mestert bízta meg a vár építésének vezetésével, majd annak 1666. január 21. előtt bekövetkezett halála után, 1666 februárjában Francesco Baron de Wymes győri építőmestert szándékozott megbízni, de ez a szerződés nem jött létre. Az építkezés katonai felügyeletét De Souches tábornagy, mint területileg illetékes főparancsnok látta el, aki Komárom főkapitányi tisztét is betöltötte 1664 és 1668 között.

A tervezett erőd közelében, a Vág jobb partjánál egy erődített táborhelyet mutat be egy 1668-ban készült térkép “Schanz Souches” néven, amelyet a későbbi térképek többször is feltüntetnek. A Vág árterét szabdaló folyó mellékágak egyik összefolyási pontjában, a Galgócra vezető átkelőhelytől északnyugatra épült kisebb sáncvárat valószínűsíthetően a várépítés védelmére emelhették. A négyszögletes alaprajzú erődítés három sarkára ötszögletű bástyákat építettek, csak a folyóágak találkozásánál lévő sarokhoz nem készült bástya, itt elegendőnek ítélték a folyó és az ingoványos ártér védelmét. A minden bizonnyal föld-paliszád védművet két oldalán vizesárok és külső sánc erősítette. A védett területen a térképek tanúsága szerint épületek, talán gerendaházak álltak. Az erősen átalakított terepen a Souches-sáncból ma már semmi sem látható. Ugyanezen a térképlapon a Vág galgóci átkelőjénél épített hídfőerődítések is megfigyelhetők.

Az erődépítésre kijelölt terület északnyugati szomszédságában, az ott lévő Újfalu helyén, Újvároska néven egy új települést hoztak létre, ahol a várépítésen dolgozó mesterek részére biztosítottak lakhatást. Ezt a falut trapéz alakot formázó védőárokkal és sánccal vették körül, amelyeket északkeleti és délnyugati oldalán tört vonalvezetéssel, az északnyugati oldalon pedig redanokkal erősítettek meg, sőt az 1689-ben készült térképen még egy folyóág vizével feltöltött árokkal kerítve ábrázolták. Ezek a sáncművek még az 1772-ben készült kamarai térképen is jól felismerhetők, de napjainkra már teljesen eltűntek.

A tervezett nagy erődítményt a Vág jobb partján, Galgóccal szemben kívánták felépíteni. A kiválasztott terület sok kisebb birtokos mellett nagyrészt gróf Forgách Ádám birtokában volt, akivel az udvar 1665 áprilisában kezdett egyeztetni a birtok megvételéről, de az ügyletet csak 1668 végén sikerült lezárni. A földbirtok megvásárlásának elhúzódása azonban nem akadályozta az építkezés haladását, hamarosan elkészült a vár kápolnája is, de az ünnepélyes alapkőletételre csak 1665 szeptemberében került sor. Az új erőd 1665. augusztus 8-án kapta meg hivatalos nevét I. Lipót király után, ettől kezdve nevezték Lipótvárnak. Az építkezés lassan haladt, 1668 decemberére még csak az alapozás, az árok kiásása, másfél bástya és az egyik kurtina alapozása készült el. Több hónapos előkészület és gondos mérlegelés után Ferdinand Gottlieb Freiherr von Volckra 1669 elején átvette az építkezés irányítását. A kapuk építésére az utolsó szerződést 1670 áprilisában kötötték a kőfaragóval, a kapufelirat 1673-ban került a helyére. Jellemző az elvégzett munka nagyságára, hogy 586 694 m3 földet kellett megmozgatni, és a téli időszak kivételével minden nap 1200–2000 ember dolgozott az építkezésen.

Lipótvár szabályos hatszögletű alaprajzzal épült, a hatszög csúcsaiban ötszögletű bástyákkal. A vár átellenben lévő bástyáinak csúcsai közötti távolság 620 méter, az egyes kurtinák hossza 116 méter, a bástyák szárnyvonalai 36 méter, homlokvonalai pedig 95 méter hosszúak. Az egyes bástyák elnevezésére születtek javaslatok, de azokat a korabeli terveken csak betűjelzéssel vagy számozással látták el az óramutató járását követve. Minden bástyaszárnyat a védvonalra (a szomszédos bástya homlokvonalának meghosszabbítására) merőlegesen alakítottak ki. A modern 3D-s rekonstrukció során az alkotó Daniel Speckle elvi megoldását alkalmazta, eszerint a kurtinák két végén lévő falszakaszokat az erőd belseje felé megtörve építették, és a bástyaszárny hátrahúzott részét szintén egy tört vonalvezetésű mellékszárnnyal egészítették ki a kilövési sáv kiszélesítése érdekében. A bástyaszárnyakba egymás fölé két ütegállást építettek úgy, hogy az alsó lövegek a szárnyak síkjában szabad térben álltak, mögöttük boltíves kazamatákkal. Ezt úgy érték el, hogy a szárnyakat az alsó ütegállás fölötti részen hátravonták, és a felső lövegeket a visszavont szárnyrész mögé, szintén szabad térbe állították. Bár napjainkban ez a megoldás már nem látható a helyszínen, eredeti kialakítása a korabeli tervrajzok alapján kikövetkeztethető. Az említett kazamaták megközelítésének kialakítása sem egyértelmű a tervrajzok alapján. Az 1689-ben készített tervrajz szerint a bástyák belső területét földdel feltöltötték, ami csak azt jelentheti, hogy a kazamatákat a várudvar felől, a kurtina belső oldali töltésén keresztül kialakított alagúton át lehetett megközelíteni. A későbbi, 1801-ben és 1803-ban készített felmérés azonban a bástyák közepét feltöltés nélkül mutatja a lövegfelvonó rámpákkal együtt. Itt a kazamaták megközelítésére azt a megoldást ábrázolják, hogy azokhoz a bástyák lesüllyesztett középső teréből a bástyaszárnyakra merőlegesen épített alagutak vezettek. A napjainkban készített légifotók tanúsága szerint a hatból két bástya területét feltöltötték, a többi négy bástya lesüllyesztett belső területén különböző modern épületek állnak. A kazamatákat és lövegállásokat – valószínűleg a 19. században – megszüntették, a szárnyak falazatát a hátravonások elbontása és helyük feltöltése után kiegészítették. A bástyák homlok- és szárnyvonalain a 19. század elején még ábrázolt lőállásoknak sem maradt nyomuk.

A bástyákat összekötő kurtinák elé a várárokba ravelin védőműveket építettek, amelyek a várfalaknál alacsonyabbra készültek. A ravelinok hátsó oldalán mindkét irányban árokpásztázó lőállásokat alakítottak ki. Nem tisztázott, hogy ezeket a védműveket ágyúk, vagy csak kézifegyverek használatára szánták. Mindenesetre a mellvédjükön nem ábrázoltak lőréseket és ágyúk részére épített lőpadokat sem. A ravelin előtti árokszakasz védelmére elegendő lehetett a kézifegyverek össztüze, és gondolni kellett arra a lehetőségre is, hogy az ostromlók által elfoglalt ravelin lövegeit onnan nem lehetett kimenteni, de azokat a betörő ellenség könnyen a kurtinák ellen fordíthatta volna. Napjainkra ezek a külső védművek teljesen elpusztultak, nyomaikat csak a légifotókon lehet észlelni.

A 17. századi rajzok a széles várárkot vízzel feltöltöttnek ábrázolják, azonban csak néhány terven tüntették fel – a kapuk kivételével – a többi ravelinhoz vezető hidat. Az árok belső oldalának falazatát maga a várfal alkotta, azonban a külső oldalt csak helyenként, jellemzően az átvezető hidak környezetében erősítették meg fallal. Az 1689. évi alaprajz a glacis koronáján végigfutó karósort ábrázol, amely a vár felőli oldalukon is körülvette azokat a ravelinokat, amelyeken át a várba vezető útvonal haladt. Ezek megépítéséről nincsenek adatok, és más rajzokon sem láthatóak. A várárok külső oldala fölé emelkedő fedett utat kétszintesre építették, a glacis mellvédjének vonalát Speckle elgondolásának megfelelően, fűrészfogszerűen tört vonalvezetéssel alakították ki.

A várnak két kapuja volt, az egyik az északnyugati, a másik a délkeleti kurtina középvonalában. A kapuk keresztbordás, boltíves kialakításúak voltak, előttük – a főkapuk és a gyalogkapuk előtt is – felvonóhidat építettek. A kapuktól kifelé, az előttük álló ravelin irányába vezető híd közepén is készítettek egy felvonható szakaszt. Ezek a hidak a ravelin területére vezettek, majd onnan a védmű sáncát átvágva, egy újabb hídon keresztül lehetett kijutni a vársíkra.

A vár védelmét fennállásának minden időszakában különböző műszaki akadályok létesítésével fokozták. Az 1689-es alaprajz valószínűleg az aknafigyelő folyosók bejáratait jelöli a kurtinák közepénél. A 18. században melléjük építették a lőportároló helyiségeket. A 19. század elején készített erődítési tervezetek további műszaki zárak, kihegyezett karósorok telepítésével kívánták növelni a védművek rohamállóságát.

A vár belső területére a szükséges funkciók kiszolgálására szolgáló épületcsoportot terveztek már az 1665-ös és az 1689-es rajzokon is. A valóban létrehozott épületek (várkápolna, parancsnok szállása, raktárak, konyha, lovasság szállása stb.) közül mára csak néhány, így a 18. századi parancsnoki épület, a trapéz alakú nagy raktár vagy a nyugati kaszárnyaépület maradt fenn, azok is átépített állapotban.

A Lipótvárat ábrázoló alaprajzok az egyes részletek kialakításának bemutatásában nem egységesek, sokszor ellentmondásosak. A fentiekben leírt építési részletek alapvetően a vár építéstörténeti kutatójának, Domokos Györgynek a 2010-ben publikált értelmezéseit tükrözik.

Lipótvár erődje mindössze 12 évig, 1673-tól 1685-ig szolgált a török elleni első vonalbeli várként. Legközelebbi hadi szerepét a Rákóczi-szabadságharc alatt kapta. A kuruc csapatok 1703 és 1704 folyamán portyázásaikkal és felvidéki hadműveleteikkel komoly nehézségeket okoztak a vár ellátásában, majd 1704. november 27-én körülzárták, de megfelelő tüzérség hiányában nem tudták megostromolni a császári csapatok által védett erődítményt. A nagyszombati csatavesztés (1704. december 26.) után megszüntették az ostromzárat és elvonultak a vár alól. Bár a Vág völgyét és Lipótvár környékét Rákóczi katonái még sokáig veszélyeztették, további komoly ostromkísérlet nem történt. Az 1708. augusztus 3-ai trencséni csatavesztést követően már csak szórványos kuruc portyák történtek egészen 1710 szeptemberéig, amíg Érsekújvár császári kézre nem került.

Érsekújvár 1711. évi lerombolása után Lipótvár regionális katonai szerepe tovább erősödött, amit jól mutatnak az 1742 és 1780 között keletkezett tervlapokon feltűnő új létesítmények. Ebben az időszakban főként a váron belül emeltek új épületeket, valamint egy vámház is épült a vár keleti oldala előtt.

Az 1809. évi napóleoni hadjárat után a bécsi kormányzat több felvidéki vár és fontos útszakasz erődítését vette tervbe. Lipótvár keleti előterében, a Vág és mellékágai védelmére négy hátrafelé nyitott ütegállást és az azokat összekötő, tört vonalvezetésű és redanokkal erősített hosszanti sáncokat terveztek 1825-ben, majd 1829-ben a vársíkon kívülre négy új lunetta és a hozzájuk vezető kaponierek építését szerették volna megvalósítani, de más tervlapokon kiterjedt új külső erődítésrendszer tervei is fennmaradtak ebből az időszakból. Mindezek megépítésére azonban már nem került sor.

Az 1848–1849. évi szabadságharc során az erődítmény ismét katonai szerepet kapott, ezúttal utoljára. Erre az időre már korszerűtlenné vált az erődítmény, melynek hátrányai között említették a kis méretet, a kazamaták és a megfelelő külső védművek hiányát. A várárok a Vág áradásai következtében lassanként feltöltődött homokkal, egyes falszakaszok megsüllyedtek. Kossuth 1848 őszén báró Mednyánszky Lászlót bízta meg Lipótvár kijavítási munkáinak irányításával és védelmi képességének fokozásával. Azonban Kossuth utasításai ellenére sem sikerült megfelelő mennyiségű löveget és lőszert a várba szállítani, mire december 27-én az osztrákok megindították a vár ostromát. Ordódy Kálmán várparancsnok 36 napi ostrom és lövetés után, 1849. február 2-án feladta az erődöt.

Az 1849. évi nyári hadjárat Vág menti magyar támadásának kivédésére az osztrák hadvezetés Lipótvártól délkeletre, a Vág bal partjához közel, Galgóc város körül sáncok, redutok és ütegállások megépítését tervezte. A várost két vonalban övező 14 sáncmű felépítését a május 21-e és június 6-a közötti időszakban végezték el. Jelen kötet szerzőinek terepbejárásaik során ezeknek a sáncoknak a nyomait nem sikerült megtalálniuk.

A szabadságharc bukása után Lipótvár erődjét 1854-től börtönként használták, amelynek működése csak 2003-ban szűnt meg.

 

Források:

Thaly 1905. I. 33–34. 46, 48, 75, 90, 92, 101, 185, 243, 378, 379.

Bánlaky 1928–1942. XVI. 189–202, 219–226, 249–259.

Rabár 1988. 366–368, 380–381.

Hermann 2001. 204, 211.

Domokos 2010a. 43–70.

Domokos 2010b. 839–861.

Domokos 2011. 49–54.

 

Felhasznált alaprajzok, térképek:

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 209–900 (1665)

Hfk.Bd. XIII. fol. 23 (1667) Kisari Balla György: Karlsruhei térképek a török háborúk korából. Bp.2000.

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 6. (1668) a Souches-sánccal és a hídfővel

ÖStA KA Kartensammlung G I h 393-900 (1673)

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 210 No. 1. (1675)

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 210 No. 2. (1675) a Souches-sánc és hídfő

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 210 No. 3. (1675) a Souches-sánccal és a hídfővel

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 210-50 (1689)

MOL Térképtár Kamarai térképek S 11 No 0291:1 (1772) Újvároska sáncai

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 7. Litt. C. (1742–1745)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 7. Litt. E. (1742–1745)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 7. (1745)

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 210-100 (18. sz. közepe)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 9. (1775)

MOL Térképtár Kamarai térképek A 11 No 1055 (1776) vámház

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 10. (1780)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 12. (18. század?) ostromterv

ÖStA KA Kartensammlung G I h 394 (1801)

ÖStA KA Kartensammlung G I h 394-1 (dátum nélkül, valószínűleg a 19. sz. eleje)

ÖStA KA Kartensammlung G I h 394-2 (1803)

ÖStA KA Kartensammlung G I h 394-3 (dátum nélkül, valószínűleg a 19. sz. eleje)

ÖStA KA Kartensammlung G I h 394-7 (dátum nélkül, valószínűleg 19. sz. eleje)

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 122 waag 5. (1810?) 1660-as sánccal

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Lipótvár 3. (1812)

ÖStA KA Kartensammlung K VII k 214 (1825) sáncok a vár környezetében

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 1 Blatt 1 (1829?)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 1 Blatt 2 (1829)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 1 Blatt 3 (1829?)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Leopoldstadt 2. (dátum nélkül, valószínűleg a 19. sz. első harmada)

ÖStA KA Kartensammlung Inland C V Galgócz-Freistadt (1849)

 

Képek:

Lipótvár északról (Jászai Balázs felvétele)

Lipótvár és környéke 1668-ban (ÖStA KA Inland C V 1-6-352.)

Újvároska sáncainak maradványa 1772-ben (MOL Kamarai térképek S 11 No

0291.1, részlet)

Lipótvár a külső erődítésekkel 1780-ban (ÖStA KA Inland C V 1-10-353.)

Lipótvár 1801-ben (ÖStA KA G I h 394.)

A keleti oldalon a kurtinák földtöltését elbontották, láthatóak viszont a falak belső támpillérei (Jászai Balázs felvétele)

A déli bástya homlokvonala

Lipótvár, a vártól keletre tervezett sáncok 1825-ben (ÖStA KA K VII k 214.)

Galgóc tábori erődítései 1849-ben (ÖStA KA Inland C V 1-1-202.)