Nyitra vára

 
 

H Nyitra, Nyitra vm.

SK Nitra

D Neutra

 

48°19.086 É

018°05.231 K

 

↠ Tovább a térképhez

 

Az Északnyugati-Kárpátok belső vonulatához tartozó Tribecs-hegység lábánál, Pozsonytól 92 km-re, keletre, a Nyitra folyó völgyében emelkedő dombokon fekszik Nyitra városa.

A várhegyet és környékét már az ősidők óta lakták, az első erődítményt még a kelták hozták létre. A 9. század elején Pribina szláv fejedelem központja volt itt. Mojmir morva uralkodó 830 után (valószínűleg 833-ban) elűzte Nyitráról Pribinát, aki szövetségeseihez, a frankokhoz menekült Pannónia tartományba, és Zalaváron építette fel új székhelyét. Rasztiszláv és Szvatopluk is ezen a helyen élt, mint leendő fejedelem. A 9. század második felétől Nyitra püspöki székhely is volt, püspökéről, a frank Wichingről 880–885-ből ismertek írott források. A magyarok 900-ban foglalták el Nyitrát és térségét.

Nyitra vára az Árpádok korában fontos hatalmi központként szerepelt, valamint többször is az ellenséges hadak célpontja volt. I. (Szt.) István király (1000–1038) várispánsági székhellyé tette. 1042-ben III. Henrik német-római császár fegyveresei égették fel. Később a dukátus (hercegség), azaz az uralkodóház egy-egy tagja számára kialakított, külön kormányzattal rendelkező terület egyik központjaként működött (a másik ilyen központ Bihar volt). A nyitrai dukátust 1048-tól Béla herceg, 1064-től Géza herceg, majd 1074-től László herceg birtokolta. V. Henrik német királlyal szövetségben 1108 szeptemberében Szvatopluk cseh herceg – Álmos herceg kérésére – seregével betört az országba, majd a Vág és a Nyitra folyók vidékén pusztított, a nyitrai ispánsági várat azonban nem tudta elfoglalni. Őrsége megvédte 1241–1242-ben, a tatárok támadásával szemben is.

Az V. István király és a cseh II. Ottokár között kitört háború során, a cseh uralkodó serege 1271 áprilisában elfoglalta a várat. Ottokár azonban rövidesen, május 21-én a Rábca térségében döntő vereséget szenvedett, és az erősség a pozsonyi békekötést követően visszakerült a magyar király birtokába. A 13. század végére Nyitra a püspökségé lett. János püspöktől 1317 előtt Csák Máté foglaltatta el, és csak halála után, 1321-ben lett ismét püspöki tulajdon. Csetneki László püspök várnagya 1440-ben Erzsébet királynénak adta. Ezt követően Szécsi Dénes esztergomi érsek tartotta a kezén 1448-ig V. László király nevében. Ezután a Hunyadiak vára lett, akik számára Ország Mihály tartotta elfoglalva. 1471-ben ismét a nyitrai püspökségé.

Kázmér herceg, IV. Kázmér lengyel király fia, akit a Mátyás király ellen szövetkező, Vitéz János vezette összeesküvők hívtak az országba, seregével 1471 novemberében elfoglalta Nyitra várát. A magyar király azonban úrrá lett a lázadáson, mire Kázmér elhagyta Magyarországot, mindössze egy kisebb lengyel őrséget hagyott a vár védelmére (ők néhány hét múlva meghódoltak Mátyásnak). Nyitrát 1533-ban Thurzó Ferenc szerezte meg, akit I. (Habsburg) Ferdinánd király – a római pápa beleegyezésével – egyúttal nyitrai püspökké is kinevezett. 1556-ban azonban – ugyancsak pápai engedélyeztetést követően – lemondott egyházi hivatásáról és megnősült, mivel főnemesi családja férfiágon való kihalását szerette volna megakadályozni. 1605. június 18-án Bocskai István hajdúi rövid ostrom után bevették a várat. Ezt követően jelentős kárt szenvedett a nyitrai káptalan, mivel a vár bevétele után Rhédey Ferenc, a fölkelő hadak vezére, a székesegyház kincstárából 10 000 forint értékű kincset foglalt le, és ekkor a káptalani levéltárból eltűntek a 14. század óta összegyűjtött oklevelek és jegyzőkönyvek is. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel szemben 1620-ban már nagyobb ellenállást tanúsított a vár, de így is sikerült elfoglalni. Érsekújvár eleste után a török sereg 1663 októberében Nyitra várának ostromára indult, melyet őrsége ellenállás nélkül feladott. A törököktől 1664. május 3-án De Souches táborszernagy hada foglalta vissza. A vár katonai jelentőségét ezután egyre inkább elveszítette. 1704 júliusában helyőrsége a kuruc felkelők rövid ágyútüzét követően átadta a várat. A császáriak Pálffy János tábornok vezetésével ostrommal vették vissza 1708. augusztus 22 és 25. között: háromnapi lövetés után a kurucok megnyitották a vár kapuját, ezután a megadási feltételeknek megfelelően báró Révay Gáspár ezredes a 300 kuruc védővel elvonulhatott Érsekújvár felé. Ezt követően Nyitra vára szilárdan a császáriak hatalmában maradt a Rákóczi-szabadságharc végéig. Néhány év múlva a császári helyőrség kivonult belőle. Tulajdonosai, a nyitrai püspökök továbbra is igyekeztek falait karbantartani, erődítés jellegét megőrizni.

A mai Nyitra város központja és közvetlen környéke fontos szerepet töltött be a 9. századi morva-szláv történelemben. Ebben az időszakban legalább öt, árokkal és paliszádfallal körülvett szláv település létezett a Nyitra folyó itteni szakaszának mindkét oldalán. Az eddig feltárt területek közül a bal parti Mártonhegyen, a mai belváros és a későbbi nyitrai vár területén létezett erődítés tűnik alkalmasnak arra, hogy a 9. században egy szláv hercegség központja lehessen.

A Várhegyen történt ásatások egy korábbi, tűzvész által elpusztított kelta erődítmény maradványait hozták felszínre. A kelta erősség pusztulása után a terület sokáig lakatlan volt, majd a 9. század első felében, az ásatások során megtalált kőépület körül, a Várhegyet is körbevéve védőfalat létesítettek. Ennek bejárata a vár délnyugati sarkán volt. Később, a 9. század második felében a várfalon belüli épületet átépítették vagy lebontották, új kőépületet emeltek. A várfal két szárazon rakott, kb. 1 méter vastag kőfalból és az ezek közé, a sánc irányára merőlegesen sűrűn elhelyezett gerendasorokból állt. A 10–15 cm átmérőjű gerendák végeit bekötötték a kőfalakba, és a gerendasorok közé agyagot döngöltek. A teljes falszerkezet vastagsága a külső síkjukon egyenesre kialakított falakkal és a köztük elkészített gerenda-döngölt agyag szerkezettel együtt 5 méter körüli volt. A falakat és a védett területen belüli további, főként faépületeket is a teljes Várhegy területére kiterjedő nagy tűzvész tette tönkre. Minden valószínűség szerint a honfoglalással és a Morva Fejedelemség felbomlásával járó harcok idején következett be a pusztulás. A 10. század során csak a Várhegytől délre eső belvárosi és a folyókanyartól északkeletre emelkedő mártonhegyi településen folyt tovább az élet.

A 10. és a 11. század fordulóján megkezdődött a Várhegy elpusztult védőfalának újjáépítése, de ezeket a munkálatokat valószínűleg nem fejezték be. Ezt a második sáncot közvetlenül az elpusztult korábbi sáncra építették. Szerkezetét tekintve a korábbi sánchoz hasonlóan két oldalán 0,5–0,7 méter vastag, szárazon rakott kőfalat készítettek, amelyeket legfeljebb 10 cm átmérőjű gerendákkal kötöttek össze. Ennek az előzőhöz hasonló technikával készült, de 3 méter körüli teljes vastagsággal megépített második falnak a maradványai csak a védett terület déli részén kerültek elő. A második sánc építését a kutatók 1030–1040-es évekre teszik.

Nyitrát 1042-ben újabb pusztító támadás érte, amikor III. Henrik császár és I. Bretislav cseh herceg támadása idején ismét elpusztult, miután felgyújtották. 1044 után Orseolo Péter király rendeletére kezdték megint helyreállítani a várat, amelyet a maradványok között talált pénzérme is igazol. Az ekkor megkezdett új, rekeszes-kazettás szerkezetű fa-föld várat valószínűleg csak I. András uralkodása alatt fejezték be. Ez a védőfal a korábbi falak nyomvonalán készült, de a 9. századi faltól alapvetően eltérő szerkezettel. A főként faszerkezetű várfal jóval magasabb volt a korábbiaknál, és szélessége is elérte az idáig megkutatott területen az alsó részénél a 21 métert, amely aztán fölfelé keskenyedett. A gerendákból összerótt falak között helyezkedett el a rekeszekből és kazettákból álló faszerkezet, amelynek hézagait, üregeit földdel, agyaggal töltötték ki. A belső oldalán lépcsőzetesen emelkedő sánc egyes lépcsőinek szélessége 0,8 méter körüli volt. A hatalmas mennyiségű fát tartalmazó védőfal pusztulását tűzvész okozta a 11. század végén.

A rekeszes-kazettás szerkezetű várfalak építése idején már állt az Alsó templom, amely az első, itt épült Árpád-kori templom volt. A templom körüli temető sírjait az addigra már elpusztult rekeszes-kazettás vár sáncaiba mélyítették 1131 és 1141 között. Ebből Bóna István arra következtetett, hogy a temető határául is szolgáló, a várat körülvevő új, habarcsba rakott kőfalat 1108–1109 előtt építették a korábbi, leégett, rekeszes-kazettás szerkezetű védőfal helyett. Az ekkor emelt kő várfalak töredékei több helyen megmaradtak, így a vár keleti udvarán és az egykori megyeháza északnyugati részén, ahol az itt épült várkaput is megtalálták. Ennek a kőfalnak külső és belső falsíkját egyenesre alakították ki, a fal vastagsága 2,2–3,3 méter között váltakozott. Az új, immár kőfalas vár sikerrel állt ellen a tatároknak 1241-ben, de 1271-ben, II. Ottokár támadása idején elpusztult.

A morva-szláv időkben már rövid ideig (880–893) létezett nyitrai püspökséget 1105 után újraszervezték, székhelye a nyitrai dukátus 1106. évi megszüntetését követően a nyitrai vár lett. Ezután, a 12. század elejétől kezdve jelentős építkezések történtek. Ekkor készült el a teljes várhegyet körülvevő, már említett kőfal, a püspöki templomot a 13. század második felében bővítették ki a Szent Emmerám-kápolnával. A 13. század első felében, vagy közepén épült a mai székesegyháztól nyugatra feltárt épület, amely valószínűleg a püspöki lakhellyel volt kapcsolatban. Az 1271. évi támadást és gyújtogatást Csák Máté pusztításai követték 1310 és 1321 között. A megrongálódott püspöki templomot 1328 és 1335 között felújították és kibővítették. A templomtól nyugatra több ütemben épült fel a püspöki palota a 15. század közepéig. A 12. század elején épített várfalak állapota a 15. századra jelentősen leromlott, már nem töltötte be védelmi szerepét. Ezért a 15. század második felében megkezdték a vár védelmi rendszerének átépítését.

Ennek első fázisaként a püspöki palota és templom közvetlen közelében paliszádfalat építettek, majd később, de még 1562 előtt, közel ugyanezen a nyomvonalon kőből készült falakat emeltek. A püspöki palota és templom déli és délkeleti oldala előtt épült ki az új várfalak és tornyok rendszere, amelyet árokkal választottak el az alacsonyabban fekvő déli–délkeleti védett területektől. Az újonnan épített várat egy fallal két részre osztották. A keleti várrészben volt a székesegyház, valamint egy kisebb lakóépület és gazdasági épület. Ezt a részt északkelet–délnyugat irányú, törtvonalú várfal védte. A nyugati várrész déli oldalán két, kör alaprajzú toronnyal erősített védőfalai a püspöki palota déli homlokzatához csatlakoztak. Mindkét várrésznek külön kaputornyos bejárata volt.

Ezt a várrészt, az előtte húzódó árkokon kívül egy föld-fa, valószínűleg földtöltéssel erősített palánkerődítéssel egészítették ki úgy, hogy a délnyugati és a keleti végeiken félbástyához hasonló, a közbenső szakaszokon pedig két lekerekített alaprajzú védművel látták el. Ezt a bástyás föld-fa erődítést 1582 és 1587 között megújították és átépítették, részben a korábbi nyomvonalon. Az ekkor készült falazott erődítés végighúzódott a vár nyugati, déli és délkeleti oldalán. A korábbi félbástyák helyett új, falazott bástyák épültek, és a déli fal közepén egy rondella is elkészült.

Az 1620. évi ostromot követően ismét jelentős átépítések következtek. 1622 és 1642 között végezték el a szükséges javításokat és a templomegyüttest is erősen átépítették.

A fenyegető török támadás miatt 1665 és 1673 között a vár erődítéseit ismét modernizálták. A délnyugati és a keleti bástyákat a kornak megfelelően korszerűsítették és átépítették, a déli fal közepén lévő rondella helyére pedig egy új, ötszögletű bástyát építettek. Ekkor készült el a püspöki palota északnyugati sarka elé, a sziklás meredély szélére épített tört vonalú bástya, valamint a templom és a Vazul-torony között az északi fal elé épült védmű is.

Az 1704-es kuruc ostromban megsérült templomot 1710 és 1720 között helyreállították, a palotát pedig 1732 és 1739 között építették át barokk stílusban. Az építkezések során a belső vár falainak nagy részét lebontották, az előtte húzódó árkokat betemették.

 

Források:

Dualszky 1875. 19–21.

Rónai Horváth 1894. 289–292.

MVV Nyitra 1899. 29–32.

Thaly 1905. I. 43–44, 286–290.

Nagy 1961. 247–248.

Györffy ÁMF IV. 429–440.

KMTL 498–499.

Engel 1996. I. 378.

Koppány 1997. 168.

Bednár 1998. 372–375.

Bóna 1998. 35–37, 97.

Könyöki 2000. 191–192.

Bednár–Samuel 2001. 304, 325–333, 342–345.

Plaček–Bóna 2007. 213–216.

Bednár–Šimkovic 2012. 42–53.

Bednár 2012a 66–75.

Bednár 2012b 40–41.

Feld 2012. 396.

Mordovin 2016. 42.

Bagi 2017. 76, 78–80.

 

Képek:

A nyitrai Várhegy és az egykor falakkal körülvett déli lejtője

1. Vár 2. Tormos 3. Akasztó-hegy 4. Kövesd-hegy 5. Nagyemőke

Árpád-kori erődítmény feltárt szakaszai (11. és 12. sz. fordulója)

Árpád-kori sánc feltételezett vonala

Paliszád erődítmény első fázis (15. sz. második fele)

Bástyás erődítmény (1664-1673)

Falazott sánc az erődítmény belső vonalán (1562 előtt)

Reneszánsz erődítmény (1580-as évek)

Nyitra erődítései a 12. századtól a 17. századig, P. Bednár és M. Šimkovic nyomán

13. sz. közepe

13. sz. közepétől a 15. sz-ig

15. sz. második fele

17. sz. közepe

17. sz. második fele és a 18. sz. első fele

Nyitra, a vár alaprajza M. Plaček és M. Bóna nyomán

A keleti bástya alatt megtalált 9. századi várfal rekonstruált szerkezete

Nyitra alaprajza 1671-ben, Michael Ignatz Osterhold rajza (MOL T 2 No 1057)

A vár 17. századi kapuja

A vár látképe a Kövesd-hegyről

A belső vár keleti oldalán álló ún. Vazul-torony