Szered – Sempte vára

 

 

H Szered, Pozsony vm.

Sk Sereď

 

48°17.285 É

017°44.695 K

 

Nagyszombattól 15 km-re, délkeletre, a Vág partján települt Szered városa. A város keleti szélén található Sempte vára a 20. század eleje óta Szeredhez tartozik.

Györffy György szerint Sempte várát 1018 után I. (Bátor) Boleszló lengyel király és a csehek elleni védekezésül I. István király építtette. A 14. században íródott Képes Krónika is említi Semptét az 1074-es esztendőben, amikor a trónjától megfosztott Salamon király a segítségére érkező IV. Henrik császár seregével az országba nyomult. A modern-kori szakirodalom többsége ma már elfogadja, hogy a vár nagy valószínűséggel a 11. század első felében épülhetett. A nyugat felől várható támadások kivédésére emelt erősség egyben a semptei várispánság központja is lett.

A semptei várispán legkorábbi említése 1177-ből ismert. 1221-ben és 1233-ban a semptei várjobbágyok pereskedéseiről olvashatunk az írott forrásokban. A tatárjárás (1241–1242) után a vár nagymértékben vesztett jelentőségéből; IV. Béla király 1261 körül a várispánságot hívének, Truslephnek, majd halála után fiának, Liupoldnak adományozta honorbirtokként. Ezután királyi, illetve királynéi várispánság volt, majd Aba nembéli Aba birtokolta, aki 1312-ben elesett a rozgonyi csatában. Ezután Csák Máté kezére került, halála (1321) után a királyé lett. 1323-ban I. Károly király elcserélte Cseklészért akkori urával, Majnolt fia “Veres” Ábrahámmal. Ezután királyi erősség volt, 1410 és 1419 között Stęszewi Mościc és Juga, 1419-től pedig Bazini György birtokolta zálogként. 1426-tól – ugyancsak zálogként – Pálóci Máté és Imre kezén volt, akik 1427-től adományként is megszerezték. Zsigmond király Újhelyért cserélte el velük 1429-ben, majd 1430-ban Rozgonyi ifj. István és György pozsonyi ispánok kapták zálogba (Albert királytól 1438-ban élethossziglan, majd 1439-ben örökadományként is megszerezték). Miután a Rozgonyiak itteni ága 1492-ben kihalt, az erősség Rozgonyi László özvegye, alsólendvai Bánffy Erzsébet kezén maradt, majd az ő második házasságával, 1493-ban második férje, Kanizsai György lett a vár ura. I. Ferdinánd 1530-ban Thurzó Eleknek adományozta a várat, amely a halálát (1543) követően leányának, Thurzó Annának a férje, Báthory András tulajdonába került. Az ő elhunyta (1566) után második asszonya, Mindszenty Katalin és a Thurzók között küzdelem indult a vár birtoklásáért. Végül 1596-ban a Thurzók erőszakkal foglalták el. 1605-ben Bocskai csapatai harc nélkül vonultak be falai közé, és ugyanez történt 1618-ban, Bethlen Gábor seregének megjelenésekor is. Ezekben az időkben Thurzó Szaniszló volt a várúr. A hadifelszereléssel alaposan ellátott Semptét Bethlen felkelői 1622 februárjáig tartották megszállva. Thurzó Mihály főispán halála (1636) után a Királyi Kamarára szállt.

Következő tulajdonosa Esterházy Miklós (1583–1645) volt, Esterházy Ferenc pozsonyi alispán fia (1639. április 20-án iktatták be). Ezt követően évszázadokig az Esterházyak birtokolták. 1663 októberében török sereg vette ostrom alá a várat. A Nicola alezredes vezette védősereg, amelyet az odavezényelt bajor választófejedelmi gyalogezred ötszáz katonája és mintegy negyven ágyú is erősített, szilárdan ellenállt, heves tűzpárbajt követően az oszmán had hamarosan elvonult.

A Thököly-féle mozgalom során, 1683 augusztusától Thököly híve, Szirmay András lett a vár kapitánya, aki ágyúkkal látta el az erősséget és hidat veretett a Vág folyón. Bécs császári felmentése után katonáival elvonult Semptéről, az ágyúkat pedig Kassára vitette. A Rákóczi-szabadságharc folyamán, 1703. december 2-án kardcsapás nélkül szállták meg a várat Károlyi Sándor generális kurucai, a várúr Esterházy Antal már napokkal azelőtt elmenekült innen. Négy nappal később Bercsényi Miklós főgenerális is megérkezett a várba, és sokáig itt tartotta főhadiszállását. 1704 és 1708 között több ízben is gazdát cserélt a vár, majd a szabadságharc bukását (1711) követően visszakerült az Esterházyak kezére.

A vár mellett egy földdarabot 1770–1771-ben Esterházy Ferenc eladott a Kamarának. Ezt követően rövidesen a déli, külső sáncon épültek fel a császári-királyi sóhivatal épületei. Bél Mátyás 1742-ben beszámolt arról, hogy a volt várat Esterházy József kastéllyá építtette át. A várat tehát fokozatosan barokk, majd az 1840-es évek elejétől klasszicista stílusú kastéllyá alakították át. Ez utóbbi formájában maradt fenn napjainkig.

1860-ban a kastélyt és a birtokot Angelique d’Alsace de Hénin de Brienen vette meg, aki nyári rezidenciaként használta. Következő birtokosa 1912-ben a Szerémségből érkezett báró Ohrenstein (beocsini) Henrik lett. Ő 1919 júliusában halt meg, a kastélyt fia, György örökölte. A trianoni döntést követően azonban György csak 1925-ben kapta meg ténylegesen az épületet. Igyekezett megőrizni az eredeti, művészi berendezést, a parkot pedig a széles nyilvánosság számára is látogathatóvá tette. Mivel a család zsidó származású volt, a zsidóellenes intézkedések keretében 1941-ben birtokukat a pozsonyi Állami Földhivatal vette át, és 1942-ben a Tanulmányi Alapnak adta el. 1944 szeptemberében a kastélyt német katonák foglalták el, visszavonulásukat követően a szovjet hadsereg költözött falai közé. A kastélyban kórházat alakítottak ki, a berendezés fából készült részeit, a parkettát és számos ritka könyvet fűtőanyagnak használtak, a park régi, különleges fáit kivágták. 1948 októberében az egész birtok a csehszlovák államé lett, 1949-től a szeredi járáshoz tartozott. A kastély néhány helyiségét színházteremként működtették, más részét 1962-ben a nikkelgyár/kohó középfokú szakiskolája foglalta el, majd 1968-től itt jött létre a “Gyermekek és Fiatalok Háza”. A színházterem 1969-ben borozóvá lett. A kastély helyreállítása – megszakításokkal – az 1980-as években indult meg. Az Izsóf József vezetésével 1984-ben kezdődött régészeti feltárások, melyek az 1990-es évek elejéig folytatódtak, napvilágra hozták a középkori erősség maradványait is.

Sempte egykori vára a mai Szered város keleti szélén, a Vág mostani folyásának jobb partja mentén épült a 11. században. A Vág 20. század elején történt szabályozásáig ezen a területen – a bal parti dombok és a jobb parti Dunamenti síkság között – a folyó sok ágra szakadva, medrét folyton változtatva kanyargott dél felé. A középkori semptei vár fennállása idején a Vág fő medre a vár nyugati oldalán volt és csak a későbbi századok során vándorolt kelet felé, az ottani dombok lábához. A vár környezete akkor még a bal parti Semptéhez tartozott, és a mederváltozások ellenére egészen a 20. század elejéig a korábbi, nyugatabbra húzódó főmeder nyomvonala jelentette a határt Pozsony és Nyitra vármegye között. A Vágon az itteni gázlón lehetett biztonsággal átkelni, ezért vezetett erre a Visegrádtól (később Budáról) Cseh- és Lengyelország felé a jelentős Via Bohemica útvonal.

Maga a vár az átkelőhely közelében, az ártéren sok ágra bomló folyó egyik, kb. 25–35 méter átmérőjű szigetén épült fel. A 10–11. századi várból a régészeti kutatás során szinte alig találtak valamit. Megfigyelhető volt, hogy az egykori építkezés megkezdése előtt a felszínt elegyengették, majd vízzáró agyagréteggel fedték le. Először egy 12,5×12,5 méter méretű, 2,6 méter falvastagságú lakótornyot építettek fel. A torony nyugati oldalán az árok, a keleti oldalon pedig egy korabeli védőfal maradványa is előkerült.

Az építkezést a 13. században folytatták, amikor a lakótornyot egy 36 méter oldalhosszúságú, közel négyzet alaprajzú külső fallal vették körbe. Ekkor átalakították és megnagyobbították a védett területet körülvevő árokrendszert is, amelynek külső oldalát cölöpsorral erősítették meg. A 14. század végén bekövetkezett tűzvész után újabb helyreállítási és átépítési munkák következtek. A külső paliszádfal helyére kőalapokat készítettek, majd erre építették a második – szintén közel négyzetes alaprajzú – téglából készült védőfalat, amely már 65×65 méteres területet fogott közre. A két fal közötti régi védőárkot feltöltötték és új árkot ástak a második fal körül. A déli oldalon készült el a vár bejárata és a hozzá vezető híd a kaputoronnyal. A váron belül épületeket emeltek, amelyek közül a legfontosabb a belső várterület keleti oldalán elkészült, 36×7 méter alapterületű palota és a Szent Margitnak szentelt kápolna volt. A várudvaron egy kutat is ástak.

A kialakult épületegyüttes pontos leírását az 1423-ban íródott inventáriumból ismerjük. Eszerint a kettős várfallal védett semptei belső vár falain két kapu volt, az egyik keletre, a másik nyugatra nyílott. A leírás megemlíti a lakótornyot és a belső várfal két kapujánál álló kaputornyokat. A kápolna és a kút mellett leírja az északi és a déli várfal mentén lévő épületeket, és azok helyiségeit. Az inventárium szerint a belső és a külső várfal közötti területen több épület állt, köztük a vár konyhája is az északi oldalon. A 15. és a 16. század fordulóján a várba vezető út védelmére külső erődítést építettek a vár délnyugati oldala elé, amely egy délnyugatra néző ötszögletű bástyából és a hozzá északról és keletről csatlakozó várfalakból állt. Ezek a hosszanti védőfalak a korábbi, négyszögletes második várfalhoz zártak vissza a nyugati és a déli oldalon.

Birtoklása idején, 1543-tól Báthory András teljesen újjáépíttette a várat, majd 1596 után Thurzó Szaniszló teljes átépítést és modernizálást hajtott végre. A jelentősen megnövelt területű erősséget sarkain ötszögletű sarokbástyákkal ellátott korszerű, tüzérség elhelyezésére is alkalmas, négyszögletes alaprajzú újabb erődítéssel övezték. Ezenkívül széles vizesárkot alakítottak ki, amelynek külső oldalán fedett utat, vársíkot (glacist) építettek és két külső védművet is emeltek.

A 17. század első felére kialakított új védőrendszert a karlsruhei Badeni Tartományi Főlevéltárban őrzött, 1667-es keltezésű színezett tollrajz mutatja leghívebben. A kiépített erődítéshez nyugat felől több hídon keresztül vezetett az út, amely a vár előterében épített ravelinon áthaladva vitt tovább a vár belseje felé. A belső vár palotáit részben elbontották, illetve átalakították, helyükön kétrészes reneszánsz palotát alakítottak ki, a korábbi lakótorony megtartása mellett.

Az Esterházy család folytatta az építkezéseket 1639 után. Karbantartották a vizesárkokat, a vár déli és nyugati oldalán kétszintes palotaépületet emeltek. A török fenyegetés elmúltával a vár elvesztette jelentőségét, és 1740 körül a déli és nyugati palotaépületek megtartása mellett a központi lakótorony kivételével elbontották a középkori várat, valamint újkori védelmi létesítményeit, a vizesárkokat pedig feltöltötték. Az elbontott épületek, falak és árkok helyén parkot alakíttattak ki. A középkori lakótorony utolsó megmaradt része a 19. században omlott le.

 

Források:

Némethy 1885. 419.

Komáromy 1889a. 405, 408, 410.

MVV Pozsony 1904. 117, 511.

Thaly 1885–1892. III. 82–83.

Thaly 1905. 32, 113.

Kálniczky 1982. 137.

Györffy 1987. IV. 459–460.

Izsóf 1990. 153–155.

KMTL 599.

Engel 1996. I. 409.

Könyöki 2000. 280–281.

C. Tóth 2005. 9–10.

Plaček–Bóna 2007. 293–295.

Bagi 2017. 76.

 

Képek:

Szered, a kastély még álló része és a vár területe a kastély udvarán

1. Kastély és vár 2. Sáncok

Téglafal (12. század)

13. század

14. század és 15. század

Reneszánsz

Későbbi idők

Szered, a vár és a kastély alaprajza Izsóf J. nyomán

Szered, a kastély és vár alaprajza 1672-ből (ÖStA KA K VII k 263-53)

A kastély jelentősen átalakított délnyugati sarokbástyája

A kastély tágas belső udvarának füves-bozótos térsége a középkori vár területe

A kastély fiókos dongaboltozatú kapuzata a keleti oldalon nyílik