Appony

Karczag Ákos – Szabó Tibor

H Appony, Nyitra vm.

SK Oponice

48°26.892 É

018°09.383 K

↠ Tovább a térképhez

Nagytapolcsánytól 12 km-re délre, a Nyitrai-dombvidék keleti részében, a Nyitra bal partján fekszik Appony község. A település központjától 2,4 km-re délkeletre, a Tribecs-hegység 333 méter magas nyúlványán emelkednek Appony várának ma is magasan álló romjai.

A várat 1300-ból említi először történeti forrás: ekkor Csák nembéli Csák birtokolta, aki Csák Máté testvére volt. A vár csak Csák Máté halála (1321) után került I. Károly király kezére. Ezután királyi erősség volt, 1389-ben Zsigmond király Serkei Dezsőnek adta zálogba, 1392-ben pedig Cseklész váráért cserélte el Cseklészi Miklós három fiúsított leányának és férjeiknek. Közülük Őri Péter az Apponyi család őse lett, 1395-ben már ő volt a vár egyedüli tulajdonosa. Nemzetsége a várat a 15. századtól egyedül birtokolta, egészen annak pusztulásáig.

1430-ban a husziták támadása során a vár megrongálódott. 1514-ben Jabloniczi Cseh János nejének, Ludányi Annának szolgái rohanták meg váratlanul az akkor Apponyi Péter uralta várat, és kirabolták. Összesen tízezer aranyforintra becsült arany- és ezüsttárgyakat, valamint okleveleket vittek el. Ezek egy részét később Ludány castellumában, az ügy kivizsgálása során megtalálták. Apponyi Benedek és Apponyi János 1542-ben közösen birtokolták a várat. Apponyi Benedek neje, Kóváry Ilona kijavíttatta, megerősíttette az erősséget, és egy részét Apponyi István fiának adta zálogba. 1587-ben feljegyezték, hogy Apponyi Balázs özvegyét, Mérey Katalint nem engedték be a várba, holott fiai odabent voltak. Az özvegy nagykorúvá lett fia, Balázs, valamint Apponyi Pál és Péter 1613. április 29-én felosztották egymás között a várat. Apponyi Pál és Péter halála után a várat elhanyagolták, majd fokozatosan elhagyták. Amikor az erősség 1645-ben villámcsapás következtében leégett, már lakatlan volt. Ezt követően részben helyreállították, a Thököly-mozgalom idejében és a Rákóczi-szabadságharc során azonban szerepe már csekélynek mondható. A kurucok búvóhelyként használták 1708-ban, ezért a császári csapatok ágyúzással tovább rombolták a még álló épületeket. A szabadságharc bukása után a várat végleg pusztulni hagyták.

Tekintve, hogy a várban átfogó régészeti feltárás még nem volt, építéstörténetét csak nagy vonalakban ismerjük. A legkorábbi épület valószínűleg a belső vár délkeleti részén épült 13. századi, éllel ellátott hengeres alakú lakótorony, amelynek éle az építésekor leginkább védendő délkeleti irányba néz. Egykori magassága 20 méterre tehető. A toronyhoz kapcsolódva, attól északnyugatra épült fel a szabálytalan alaprajzú 13. századi várfal, amely kb. 23×20 méteres várudvart vett körbe. A védett területen valószínűsíthető egy korai palotaépület is, amelynek pontos helye azonban nem ismert. A várat védőárokkal vették körül, amelynek északnyugati és délkeleti része fennmaradt. A várkapu a 15. században az északi oldalon volt, ahol ma is látható a várárkon átvezető híd pillérének maradványa. Az 1430. évi huszita támadás után a keletkezett károkat helyreállították, majd megépült a 13. századi várat körülvevő, a külső vár területét határoló, szabálytalan oválishoz közelítő alaprajzú várfal is, amelyet 1542 után jelentősen átalakítottak. A külső vár délnyugati részén új külső várfalak épültek, ezzel megnagyobbítva a várrész területét, valamint az új falak mentén épületeket is emeltek. Ekkor épült a külső vár nyugati oldalához a közel háromnegyed kör alaprajzú ágyútorony is (az ún. Teres-bástya), ahonnan a várhegy nyugati lejtőjét lehetett belőni.

A 17. század elején tágas palotát emeltek a külső vár északkeleti részén, megszakítva ezzel az itteni korábbi várfal nyomvonalát. Megmagasították és lakóépületté alakították a nyugati ágyútornyot, valamint keleti oldalához egy új épületrészt építettek. A korábbi, középkori belső vár épületeit jelentősen átalakították, illetve új, késő reneszánsz beépítés is történt.

A vár védelmi képességét a külső váron kívüli föld-fa erődítések létrehozásával növelték. Az így kialakított lőpadokat és ágyúállásokat a vár délkeleti előterében ma is látható árok és sánc védte.

Források:

Soós 1889–1928. XVI. 10–12.

Thaly 1905. II. 27.

Szerémi–Ernyey 1913. 363, 365, 370–377.

Ethey 1936a. 70.

Fügedi 1977. 100.

Feld 1982–83. 128–129.

KMTL 52.

Engel 1996. I. 265–266.

Könyöki 2000. 48–50.

Plaček–Bóna 2007. 218–220.

Kép:

Appony, a vár látképe északkeletről

Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Appony, 123–125.