Bakabánya
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Bakabánya, Hont vm.
SK Pukanec
D Pukantz
48°21.063 É
018°43.563 K
Lévától 20 km-re, északkeletre található Bakabánya városa, melynek magja az 1075-ben kialakult bányásztelepülés volt. Templomvára és a falakkal övezett város a török időkben fontos szerepet játszott a mindinkább veszélyeztetett Hont és Zólyom vármegye védelmében.
1560-ban utasították a Kamarát, hogy utaljon pénzt az itteni templom helyreállítására és megerősítésére. A bányavárosok közgyűlésének határozata alapján 1565-ben a király által küldött katonák közül Bakabányára mint a török támadásnak leginkább kitett városba ötven katonát küldtek; a fennmaradókat Besztercebánya és Selmecbánya között osztották el. 1569-ben elrendelték a város védőfalakkal történő körbevételét, az építkezések végrehajtásához pedig öt vármegye (Árva, Turóc, Hont, Zólyom és Bars) jobbágyait parancsolták. A városfal építési költségeinek ügyében Bakabánya támogatásért folyamodott a bányavárosok közgyűléséhez, amely 300 forinttal járult hozzá a kiadásokhoz. Ez a védőfal azonban, melyet 1569 és 1578 között emeltek, zömében palánkfal volt. A nógrádi bég 1575-ben Bakabányát behódolásra szólította fel, de ezt a város vezetése visszautasította. Ugyanebben az évben a polgárok a katonák áthelyezését követelték (eredménytelenül), mivel az itt szolgáló nagyszámú őrség számos helyi viszálykodás forrása volt. 1577-től a város védőfallal való körbevételének munkálatai felgyorsultak. 1578-ban a törökök Bakabánya környékén portyáztak, de a települést nem támadták meg. Ugyancsak 1578-ban az országgyűlés úgy határozott, hogy a palánkfalat kőfallá kell átépíteni. 1578 és 1583 között elsősorban Giulio Ferrari bányavidéki főépítőmester felügyelete alatt készültek erődítések Bakabányán, amelynek irányításában bizonyos Gasparics János is részt vett, és 1585-ben úgyszintén a falak megerősítéséről van adat. Az erődítések kiépítésekor mintegy hatvan házat romboltak le a városban, amely ellen a lakosság hevesen tiltakozott. Az 1640-es években a Buda körzetében gyülekező, majd pedig Hont és Bars megyéket feldúló török csapatok ismét gyakran portyáztak Bakabánya felé. 1640. október 1-jére virradó éjjel a török megtámadta és felgyújtotta a várost.
Az országgyűlés rendelete értelmében, illetve III. Ferdinánd király jóváhagyásával 100 főnyi katonát irányítottak 1655-ben a veszélyeztetett Bakabányára, és az uralkodó utasította a bányavárosokat, hogy járuljanak hozzá a városi erődítmények kijavításához, karbantartásához. Mindezeket azonban csak 1659-ben sikerült foganatosítani. A törökök újabb támadása következtében, 1664-ben Bakabánya erődítményei nagyrészt elpusztultak; a városba hirtelen rohammal betört törökök kifosztották és felgyújtották a házakat, a lakosság zömét legyilkolták. Elvonulásuk után, Thurzó Sándor intézkedése nyomán azonban a templomot hamarosan ismét erős várfallal vették körbe. A Rákóczi-szabadságharc folyamán, 1703-ban a kurucok elfoglalták a várost, majd visszaszorulásuk időszakában, 1709-től a császáriak állomásoztattak benne jelentős létszámú őrséget. A szatmári békét (1711. május 1.) követően a védműveket ismét helyreállították és néhány évtizedig még karbantartották. Feljegyezték, hogy az Alsó kapun elhelyezett címer alatt felirat tanúskodott a kapu 1737-es renoválásáról. A városfalak bontása aztán a 18. század vége táján elkezdődött, és a 19. században szinte folyamatosan zajlott. Utoljára az 1578–1595 közötti építkezések során emelt Alsó kaput bontatta le Julius Ciglan városi jegyző 1899-ben, a városi elöljárók engedélye nélkül.
Bakabánya templomát valószínűleg kőből épült várfal kerítette a huszita háborúk korában, azaz a 15. század közepén, és a templom körüli település is rendelkezett már egy fából készült palánkfallal. A törökök előretörésének idején a templom védőfalát megerősítették. Az 1562-ben elrendelt városfalépítés eredményét legjobban Nicolo Angielini 1572–1573-ban készült tollrajza mutatja. Eszerint a templomot ovális védőfal és annak külső oldalán árok vette körbe. Védőfalának kaputornya, mely eredetileg négyszintes volt, a nyugati oldalon magasodott. A templom védőárkán átvezető hídon keresztül lehetett a torony alsó szintjén kialakított kapuhoz jutni. A templomot Angielini rajza szerint az említett ovális védőárkon kívül egy szabálytalan sokszögletű, hátrafelé nyitott, tornyokkal és kiszögellésekkel erődített második védőfal is körülvette. Ehhez a második védőfalhoz csatlakozott annak déli és északi oldalán a várost övező, részben kőből épült védőfal. A falakat Angielini rajza szerint hátrafelé nyitott, négyszögletes védőtornyok erősítették.
A városfalnak két főkapuja volt. Az Alsó kapu a plébániatemplomtól délre, a mai Dlhá utca és a Čierne blato utca kereszteződésének közelében állt. Ezt a téglalap alaprajzú, kétszintes kaputornyot 1899-ben bontották le. A másik fontos városkapu az ún. Felső kapu volt, az egykori Klopácska mellett. Valószínűleg a mai Dlha és a Krížna utca találkozása közelében, a város északnyugati részén állt egykor, 1799-ben említették utoljára. A két főkapun kívül két kisebb gyalogkapu is épült a városfalon. Ezenkívül írott forrás számol be arról, hogy Selmecbánya felé a “Slúk kapun” át vezetett az út, ennek helye azonban bizonytalan.
Az Angielini rajzán ábrázolt városerődítést az 1578 és 1595 között folytatott építkezések során nem sikerült teljesen befejezni; a későbbi, 1640-ben és 1664-ben történt török támadások leírásakor ugyanis még fából készült palánkfalakat is említenek. Meg kell jegyezni, hogy a városon kívül nyugati irányban, a Stará Bana- (Óbánya-) dombon, a mai Vodná utca közelében egy őrtornyot építettek, melyet Tornyocska (Túrnička) néven ismertek. Ez a torony része volt a bányavárosok 16. századi őrtorony-láncolatának. Napjainkra már nyoma sem látható. A falakkal és palánkokkal kerített városterület északnyugat–délkelet irányban 350 méter hosszú, északkelet–délnyugat irányban pedig kb. 240 méter széles volt.
Az Angielini által ábrázolt erődítések 1664-ben nagyrészt elpusztultak. Az ezt követő évtizedekben kiépítésre kerülő új, olaszbástyás védőfalakból napjainkra mindössze két bástya maradt fenn a templom közelében a keleti és a délkeleti oldalon. Václav Mencl 1938-ban még ábrázolt egy harmadik ötszögletű bástyát a déli oldalon, valamint az akkorra már elbontott Alsó kapu tornyát is. A ma látható két bástya és a köztük lévő kurtina (összekötő fal) szinte teljesen épen áll, a falak magassága eléri az 5 métert. A keleti bástya homlokvonalának hossza 20 méter, míg a délkeleti oldalon, az egykori Alsó kapu közelében épült bástya homlokvonala 16 méter hosszú. A két bástya közti kurtina hossza 62 méter. A bástyák előterében városi parkot alakítottak ki.
Források:
Szitnyai 1893. 133, 140.
Geőcze 1894. 672.
Matunák 1904. 67, 81.
Thaly 1905. II. 154, 156, 161, 237.
MVV Hont 1906. 29.
Demkó 1914. 224, 229.
Relković 1913. 525, 527, 530.
Relković 1916. 427–428.
Pataki 1931. 125.
Haiczl 1933. 64.
Mencl 1938. 139, 141.
Marosi 1974. 45.
SÚPIS II. 580–582.
Pesty 1984. 52.
Domokos 2000. 53.
Kisari Balla 2000. 186, 562.
Bél 2004a. 17–20, 22.
Tolnai 2011. 46–47.
Kép:
A városfal egy szakasza és a keleti bástyája
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Bakabánya, 139–141.