Bazin – városfal
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Bazin
Sk Pezinok
48°17.360 É
017°16.028 K
Pozsonytól 20 km-re, északkeletre, a Kis-Kárpátokban települt Bazin városa. Erődítéséről az első adat 1482-ből, Ország Mihály nádor leveléből származik, amely egy korábban, 1481. június 19-én lezajlott eseményt említ. Ekkor Szentgyörgyi (Bazini) László asztalnokmester szerint a pozsonyi György prépost családtagjai rátámadtak Bazin városára, ledöntötték az erődítmény kapuját (“portas fortalicii”), súlyosan megsebesítettek néhány alattvalót, és gazdag zsákmánnyal távoztak. Ebben az időben Bazin védelmi rendszerét a kapuk kivételével valószínűleg a gazdasági épületek egymással összeépült hátsó falai alkották, amelyek a hozzájuk tartozó parcellák végénél húzódtak.
II. Mátyás király (1608–1619) ún. “Kis privilégiumával” 1615-ben Bazin többek között jogot nyert a város sáncokkal és árkokkal vagy falakkal és bástyákkal való megerősítésére, a lakosok akaratától és lehetőségeitől függően. III. Ferdinánd király 1647. június 14-én szabad királyi városi rangra emelte a német betelepülők által fölvirágoztatott Bazint, és ekkor már várfalak kiépítésére kötelezte őket.
1616-ban Behm György volt az erődítések építésének irányítója. Az iratokból kiderül, hogy ebben az évben elsősorban a Frauenbergi kapun dolgoztak. 1643-ban Käppler Friedrich az építkezések vezetője. Ettől az esztendőtől a költségekről kiadott számlák 1670-ig folyamatosan megőrződtek. A jelentésekből tudjuk, hogy az 1643-as építkezéseket megelőző két évben kitermelték, majd a helyszínre szállították a követ. 1645-ben, valamint 1647 és 1650 között az építkezés az anyagi források hiánya miatt szünetelt. 1651-től megszakítás nélkül dolgoztak 1661-ig. Az építkezés 1662-ben ismét leállt, a hirtelen fellépő török veszély miatt azonban a munkálatok rövidesen felgyorsultak. 1670-ben a Fazekas utcában folytak az utolsó építési munkálatok. Ebben az évben be is fejeződött a várfalak emelése, a város erre a célra már nem szedett több adót, illetéket.
Az erődítés a végső formájában bekerítette a mai történelmi városközpontot. A várfalat tíz sokszögű védmű és egy félkör alakú torony erősítette, valamint három kapu nyílt belőle. A védelem hatékonyságát árok is növelte, amelyet északról a Czajla-patak vizével töltöttek fel, ahogy ez a város alaprajzát ábrázoló 1785-ös térképen még látható.
Az elkészült városfal azonban főleg a kisebb portyázó csapatok és rablóbandák ellen nyújtott megfelelő védelmet. A Thököly-féle felkelés idején, 1683. augusztus 27-én maga Thököly Imre is a városban tartózkodott.
A Rákóczi-szabadságharc idején Modor és Szentgyörgy sorsában osztozva Bazin is gyakran cserélt gazdát. Már 1703–1704 fordulóján kuruc kézre került, a császáriak azonban 1704. május 6-án visszafoglalták. Hamarosan újra a kurucok szállták meg, s egészen az év végéig birtokolták. 1704 decemberében jutott ismét császári ellenőrzés alá, 1705 elején egy időre maga a fővezér, Siegbert Heister tábornagy is itt rendezte be főhadiszállását. 1705. március 31-én az Esterházy Dániel parancsnoksága alatt harcoló kurucok vették be rövid ostrom után. 1706. május 1-jén Bazinban szállt meg a Bécsből férjéhez utazó Sarolta Amália fejedelemasszony is. A későbbiek során falai között – komoly harci tevékenység nélkül – még több ízben váltották egymást a császári és kuruc csapatok. Utoljára Balogh Ádám kuruc brigadéros vezetett sikeres rajtaütést a város ellen 1710 elején.
A török veszély és a Habsburgok elleni felkelések után az erődítés jelentősége egyre csökkent. A 18. század első felében a falak előtti árkokat nagyrészt szeméttel töltötték fel. 1784-ben, miután majdnem az egész város leégett, a városi tanács engedélyezte, hogy a lakosok házaik fölépítéséhez felhasználhassák a várfalak tégláit. A 19. század második felében Bazin fejlődése, terjeszkedése miatt a városkapukat, valamint a védelmi építmények egy részét lebontották. A falak mögötti sáncokat jelentős szakaszokon elegyengették, más részeken földet hordtak rá, hogy az így kialakított teraszt szőlőtermesztésre használják. A romos városfal egyes szakaszait a 20. század végén helyreállították. 2004-ben régészeti ásatással vizsgálták a Hrnčiarska ulica (Fazekas utca) mentén húzódó várfalat, valamint a mögötte lévő egykori töltés maradványát.
A városerődítés 1615-ben megindult építésekor a helybéliek először nem várfalakat emeltek, hanem kb. 160–180 cm magasságban, belső szerkezet nélküli földsáncokat készítettek. Ennek építésekor a sánc külső oldalán ástak árkot, és az árokból kitermelt agyagos földből emelték a töltéseket. A kialakított árok legnagyobb mélysége a régészeti kutatások szerint 295 cm volt. A sánc koronáján feltehetőleg palánkfal állhatott. Az erődítés legtámadhatóbb részeit, a három városkaput kőből építették.
1641 és 1670 között több ütemben építették tovább az erődítést úgy, hogy a korábban létrehozott árok külső oldalán, az árok és a sánc között készítették el az építendő kőfal alapozását, és erre húzták fel a városfalat. A védőfal teljes vastagsága a talajszinten 110 cm volt, amely aztán fölfelé folytatódva valamelyest vékonyodott. A korábbi sáncokat, melyek közvetlenül a kőfalak mögött húzódtak, hozzáigazították a falakhoz, hogy mintegy megtámasszák azokat. Az elkészült városfal trapézhoz közelítő, de sokszög alaprajzú volt, amelyet jellemzően ötszögletű, olaszbástyák mintájára készült, kisméretű, a falsík elé kiugró védművekkel láttak el, kivéve a délkeleti oldalt; itt egy félkör alakú, alacsony torony erősítette a védelmet. A városfalak magassága, amint azt a fennmaradt részekből láthatjuk, 3-4 méter körüli volt.
A városfal az északkeleti falszakasz kivételével többé-kevésbé napjainkig fennmaradt. A város északi részén, a lebontott Frauenbergi kapu környékén a renovált falak kb. 3 méteres magasságban láthatók. A városfal északnyugati sarkán az egykori védmű nyugati fala, valamint a nyugati városfal közepén egy másik, helyreállított, ötszög alakú, kisméretű védmű látható. Ettől délre hosszú városfalszakasz maradt meg, amelybe azonban több helyen újkori kapunyílást vágtak. Egy jelentősebb rész figyelhető meg a déli városfalszakaszon, ahol a helyreállított falrészek 3-4 méter magasra nyúlnak. A keleti városfalon is megmaradt egy ötszögletű erődítés és mellette egy rövidebb falszakasz, szintén újkori kapunyílással.
A feltárás során tisztázták azt a korábbi feltételezést, miszerint a városfal mögött, a város felőli oldalon még egy párhuzamos falrendszer létezett. A kutatók megállapították, hogy a belső fal valójában nem volt más, mint a magántelkeket a város területétől elválasztó, egyszerű kerítésfal. Az ún. hátsó falak és a város védőfala közötti sávot, amelynek szélessége 6,5 méter körüli volt, a fal védelmi szerepének megszűnése után több helyen feltöltötték, hogy ezt a területet – részben gazdasági célokra – fel lehessen használni.
Források:
Mercurius Veridicus 1705–1710. 117.
Thaly 1885–1892. III. 156.
MVV Pozsony 1904. 212.
Thaly 1905. I. 50.
Engel 1996. I. 275.
Farkaš–Nagy–Vavák–Wittgrúber 2006. 73–74.
Pospechová–Vavák–Wittgrúber 2006. 14–17.
Kép:
A déli városfal részlete a gyilokjáró gerendafészkeivel
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Bazin – városfal, 169–172.