Detrekőváralja – Detrekő vára
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Detrekőváralja, Pozsony vm.
SK Plavecké Podhradie
48°29.626 É
017°16.119 K
Malackától 18 km-re, északkeletre fekszik Detrekőváralja község. A falutól 1,3 km-re, északkeletre, a Pohanská-hegy kb. 420 méter magas, északnyugati nyúlványán állnak Detrekő várának romjai.
Detrekő királyi határvárként épülhetett, először 1273-ban említik. Ebben az évben, augusztus és október között II. Ottokár cseh uralkodó megostromolta, de Gutkeled nembéli Joakim tárnokmester megvédte az erősséget. 1292-ben a Kőszegiek foglalták el, Vörös Ábrahám vezetésével királyi sereg foglalta vissza. Ezután a forrásokban királyi várként szerepel, a pozsonyi ispánság tartozéka volt. 1385 és 1390 között feltehetőleg Prokop morva őrgróf birtokába jutott, a környék más váraival együtt. Zsigmond király 1394-ben Stiborici Stibornak ajándékozta. Ifjabb Stibor halálát (1434) követően visszaszállt a királyra. Habsburg Albert király 1438-ban Szentgyörgyi (Bazini) Györgynek adta. Ezt követően a Szentgyörgyi grófoké volt, egészen 1543-ban történt kihalásukig. Közben Smitkovszky Henrik kezén is megfordult 1464 és 1466 között, zálogként. 1544-ben Serédy Gáspáré lett, majd 1550-től Eck zu Salm birtokolta, ezután zálogként a Fugger családé. Miután 1561 végén Balassa Menyhért visszatért I. (Habsburg) Ferdinánd hűségére, a király bárói címmel jutalmazta, továbbá 1562-ben 32 000 forintért kiváltotta a Fuggerektől Detrekőt, és Balassának ajándékozta. 1578-ban Balassa Menyhért fia, István, királyi donáció alapján szerzett végleges beiktatást. A Balassákkal sógorságban álló Bakić Péter, mint Detrekő egyik részbirtokosa, 1607. január 27-én éjjel megszöktette és ide hozta szerelmét, Révay Péter asszonyát, Forgách Zsuzsannát. 1641-ben Pálffy Pál nádor vette meg III. Ferdinándtól az időközben a koronára szállt várat a hozzá tartozó uradalommal együtt.
A Rákóczi-szabadságharc során Detrekőt 1705. szeptember végén Ocskay brigadéros kurucai foglalták el, Guido von Starhemberg tábornagy császári serege 1707. július 21-én ostrommal foglalta vissza tőlük. A császáriak ekkor számos kuruc tiszt, köztük Thuróczy Gáspár ezredes feleségét is foglyul ejtették. Ezekben a harcokban a vár jelentősen megrongálódott. 1723-ban épületei tető nélkül roskadoztak, csupán a külső várban lakott néhány cseléd, akiket az uradalmi raktárak őrzésével bíztak meg. A napóleoni háborúk idején fogháznak használták pincéit, lakni már nem lehetett benne.
A vár első építési periódusa a 13. század második felére tehető, amikor az észak–déli irányú sziklás gerincet a felszínt követő, szabálytalan alaprajzú fallal vették körül. Ekkor a vár területe észak–déli irányban 68 méter hosszúságú, kelet–nyugati irányban pedig 18 méter szélességű volt. A déli, keskenyebb várrészbe a 14. század első felében, a falakon belül egy négyszögletes alaprajzú, 10×10 méter külső méretű tornyot építettek, amelynek falvastagsága 2,5 méter volt. Az 5×5 méter belső területű tornyot az ott talált kandalló maradványainak tanúsága szerint elsősorban lakás céljára használták, de feladata volt a keleti oldalánál lévő várkapu védelme is. A 13. századi várfalakon belül, a toronnyal egykorú másik épület a szinte függőleges északkeleti sziklafal legmagasabb pontján épült kisebb torony és hozzá kapcsolódó épületrészek (palota?) lehettek.
A 14. század végétől a 15. század első harmadáig Stibor, valamint fia, ifj. Stibor további jelentős építkezésekkel fokozták a vár védelmét és tették kényelmesebbé lakóépületeit. Ekkor épült a korai várterület északi végében egy újabb palotaépület, amelynek sík födémszerkezete volt. Szintén ebben az időszakban készültek el a 13. századi (belső) vár falaihoz csatlakozó, szabálytalan alaprajzú, 110×40 méter területű külső vár falai. Ez a védőfal a belső vár délkeleti oldalától indulva vette körül a korai vár déli, nyugati és északnyugati terét, így kialakítva a külső vár területét, amelynek kapuja annak délnyugati részén volt. A keleti oldalon a meredek szikla miatt sem lehetőség, sem szükség nem volt egy második védőfal építésére, ezért itt megszakad a külső várfal nyomvonala, és a védelmet továbbra is a 13. századi falak látták el.
A 16. század közepétől itt birtokos Fuggerek tovább korszerűsítették a vár védelmi építményeit. A belső vár délkeleti sarkához egy kör alaprajzú ágyútornyot emeltek. Az ágyútorony építésével egyidejűleg megszüntették a korábban itt lévő várkaput, és a belső vár nyugati falán nyitottak új bejáratot. Az így kialakított új kapuhoz, azaz a belső vár falának külső oldalához egy kapuépítményt toldottak, valamint a belső és külső vár közötti jelentős szintkülönbség miatt egy pillérekkel alátámasztott fa feljárót, rámpát is kellett építeni. A 16. század második felében egy kb. 40 méter hosszú épületet emeltek a külső vár nyugati oldalán, amelynek építéséhez egy szakaszon ki kellett bontani az itteni várfalat. A külső vár délnyugati kapuja elé kiegészítő várfalat építve pedig egy újabb kaput alakítottak ki, amelyet a mellé épített kis, kör alaprajzú torony védett.
A leginkább támadható, hegynyereg felőli déli oldalt 1641 után jelentősen megerősítették. Ekkor építették a külső vár délkeleti sarkához, a korábbi, Fugger-féle ágyútorony előterébe a ma is álló, kb. 15 méter átmérőjű rondellát. A belső vár déli oldala elé, a Fugger-féle ágyútorony délnyugati oldala mellé ágyúteraszt építtettek, amelynek délnyugati sarkát vastag fal kötötte össze a külső várfallal. A külső várból így leválasztott déli várrészhez és a nagy rondellához az új falszakaszon nyitott átjárón keresztül lehetett bejutni. Valószínűleg külső sáncokat és egy ágyúállást is építettek a külső vár déli előterének további védelmére, azonban ezek a főként földmunkával készült előművek nem maradtak fenn. Későbbi jelentősebb építkezések már nem történtek, a kuruc idők után pedig lassan elhagyták az omladozó várat.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy Zdeněk Farkaš szerint Siegbert Heister császári főparancsnok ostromtábora 1706-ban a vártól délre, a kb. 500 méter távolságban emelkedő, 495 méter magas Pohanská-hegyen volt. Bár történeti adata téves (valójában egy évvel később, Starhemberg ostromolta meg a várat, lásd feljebb), a Pohanská-hegy felszínét állítása nyomán terepbejárással 2017 októberében átvizsgáltuk. Úgy véljük, nem kizárható, hogy 1707-ben innen lövették Detrekő falait, a tábor és az ágyúállások nyomai azonban mára elpusztultak. Mindössze egy félkörívben húzódó sáncmaradvány figyelhető meg a Pohanská platójának északi peremén, a magassági pont közvetlen környezetében. Ásatás nélkül azonban nem dönthető el teljes bizonyossággal, hogy ez a császáriak tevékenységéhez köthető, vagy pedig a magaslaton Václac Furmánek által korábban lokalizált, 5 hektár kiterjedésű, késő bronzkori sáncvárnak a maradványa.
Források:
MVV Pozsony 1904. 52–53, 530.
Sörös 1901. 718.
Thaly 1905. I. 118–119.
Soós 1889–1928. XVIII. 36–37.
Bártfai Szabó 1910. 496.
Házi 1917. 32, 42, 63, 70–71.
Varjú 1932. 36–37.
Fügedi 1977. 122–123.
Furmánek–Veliačik–Romsauer 1982. 172.
KMTL 167.
Engel 1996. I. 299.
Könyöki 2000. 89–90.
Plaček–Bóna 2007. 235–238.
Farkaš 2015. 143.
Képek:
Detrekő vára nyugat felől
1. Detrekő 2. Kastély
A délkeleti ágyútorony
14. sz. közepe
Késő gótika
Késő gótika és kora reneszánsz
16. sz. második fele
17. sz.
Detrekő alaprajza M. Plaček és M. Bóna nyomán
A külső vár déli fala
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Detrekőváralja – Detrekő vára, 303–305.