Érsekújvár
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Érsekújvár, Nyitra vm.
SK Nové Zámky
D Neuhäusel
47°59.144 É
018°09.816 K
Érsekújvár 100 km-re Pozsonytól, a Kisalföld északi részén, a Nyitra folyó partján található. Erődítménye a Magyar Királyság történetében a 16. század közepétől kiemelt jelentőséggel bírt.
Esztergom 1543. évi török elfoglalásával katonailag rendkívül fontos város és vár került oszmán kézbe. A Duna és a Garam összefolyásának közelében jó átkelőhely volt a Dunán, de Esztergom igazi fontosságát az adta, hogy az akkor már török kézen lévő Buda várának esetleges ostromához a Dunán szállítandó hadiszereket itt, Esztergomnál lehetett hatékonyan megállítani.
Az esztergomi vár elfoglalása után Várdai Pál esztergomi érsek (1526–1549) az érsekséget és a káptalant Nagyszombatba költöztette. Két évvel később, az 1545. november 10-én megkötött békeszerződés biztosított lehetőséget az érseknek, hogy megmaradt birtokai és az egész nyugati Felvidék védelmére egy új várat építsen. Ez a vár Komáromtól északra, Nyitra városától délre, a Nyitra folyó bal partja közelében épült fel. Pontos helyével kapcsolatban Matunák Mihály így ír: “az első erősség… Nyárhíd alatt, a Nyitra bal partján, közel az Esztergomból Pozsonyba vezető országúthoz” állt.
A vár, amely egy a korban szokásos, egyszerű téglalap alakú palánkvár volt, négy kis sarokbástyával, nagyjából a folyó Komárom és Surány (Nagysurány) közötti szakaszán épült meg. Első kapitányának Zoltay Lőrincet nevezték ki, akinek feladata az erre irányuló török portyák elleni közdelem volt. Az Újvár nevet kapott erősség építéséhez Várdai Pál érseknek kölcsönöket kellett felvennie, hiszen birtokai egy részének elvesztésével jövedelmei megcsappantak, és Újváron kívül még két további vár (Drégely és Ság) fenntartásáról is gondoskodnia kellett. Várdai 1549-ben bekövetkezett halála után I. Ferdinánd király utasította az érseki kormányzót, hogy továbbra is tartsa fenn az említett három erősséget. Újvár építése 1551-ben tovább folytatódott, majd a következő évben új fegyvereket és ellátmányt is kiutaltak részére. A következő évben, 1552-ben az érseki várak közül elesett Drégely és Ság is, így immár csak Újvár gyengén felszerelt palánkja maradt az új érsek, Oláh Miklós (1553–1568) birtokában, aki 1554-ben hozzáfogott Újvár felújításához, a palánkok és vesszőfonások kijavításához, valamint új felszerelést és fegyverzetet is odaszállíttatott. Az erődítési munkák 1556-ban is folytatódtak. A következő esztergomi érsek, Verancsics Antal (1569–1573) is sokat törődött az előnytelen fekvésű palánkvár karbantartásával. Az 1571-ben folytatott és 1573-ban befejezett építkezések ellenére Újvár továbbra sem számított korszerű erősségnek. Kis mérete miatt csak kevés katona állomásozhatott benne, nagyjából 150-180 lovas és gyalogos adta a vár őrségét. Verancsics 1571-ben a királyi biztosokkal együtt szemlét tartott Újváron. Már ekkor szóba került egy új, korszerű vár építése, amelynek ki is jelölték a helyét a Nyitra jobb partján, de az építkezést még nem kezdték meg.
Félő volt azonban, hogy az újvári palánkvár minden javítgatás ellenére sem lesz képes sokáig ellenállni a török támadásoknak, ezért néhány évvel később nekifogtak az új erődítés felépítésének, nem messze a bal parti palánktól, de a Nyitra jobban védhető jobb partja közelében. Az építkezés javarészt a morva rendek pénzéből valósult meg 1579 után, és a legvalószínűbb, hogy csak 1580-tól kezdődött el. Bár 1580 augusztusában már katonaság is állomásozott itt, ekkor még nem volt teljesen készen az új erőd, amely később az Érsekújvár nevet kapta. Matunák Mihály leírása szerint a korábbi palánkvár egészen 1583-ig használatban maradt, ugyanis ekkor fejezték be teljesen Érsekújvár erődjének építését, bár már 1582. október 2-án felavatták.
Ezzel szemben Domokos György közlése szerint a régi vár bontása már 1581-ben elkezdődött, ami arra utal, hogy az új erődítmény ekkorra védhető állapotba került. Érsekújvár első kapitánya egy morva származású katona, Friedrich von Žerotin lett, azonban nem sokkal később – valószínűleg 1581 második felétől – Ferdinand Samaria töltötte be ezt a tisztséget.
Az új vár Gyorok falu határában épült fel, korszerű várépítészeti elvek és tapasztalatok alapján. Martin Bóna leírása szerint a 27 hektár területű erőd tervezési munkáit Ottavio Baldigara testvére, a szintén Habsburg szolgálatban álló Giulio Baldigara végezte 1567 és 1571 között. Az is valószínűsíthető, hogy az eredeti tervek javításait és korszerűsítéseit már Ottavio Baldigara készítette el, ugyanis számos erre utaló jelet lehet felfedezni a várat ábrázoló, 1583 előtt készült tervrajzon, amely az akkor még el nem bontott korábbi Újvárat is ábrázolja. Mintaként talán a korabeli itáliai erődvárosok, Torino és Palmanova szolgáltak. A szabályos hatszög alaprajzzal, sarkain ötszögletű olaszbástyákkal tervezett vár egyik alaprajzára 1580. június 12-ei dátummal rávezették, hogy azt az uralkodó és Ernő főherceg jóváhagyta. A vár építési munkálataiba 1580 májusától kezdve kapcsolódott be Bernardo Magno és Ottavio Baldigara, a neves itáliai várfundáló mester, amikor az építési helyszínre utaztak. Baldigarát azonban rövid idő múlva, már júliusban visszarendelték a győri vár építéséhez, míg Magno a jelek szerint Érsekújváron maradt. Baldigara a későbbiekben visszatért Érsekújvárra, ahol az építkezés irányítása mellett a szervezési munkákkal és pénzügyekkel is foglalkoznia kellett.
Az itáliai mintára tervezett erődváros sakktábla-szerű utcahálózattal, négyzetes főtérrel épült meg. A főtéren kaptak helyet a legfontosabb épületek, az érsek palotája, a várkapitány háza és a templomok is. Először a katolikus templom készült el 1584-ben, majd evangélikus és kálvinista templomokat is építettek 1595 előtt. 1590-re nagyrészt befejeződött a vár belső területének kiépítése.
Baldigara a bástyákat a kor erődépítészetének megfelelő módon, a költségeket kímélve alakította ki. A viszonylag kis méretű bástyák szárnyainak egy részét hátravonva fülesbástyákat építtetett, azonban a hátravont szárny szűk volt, így nem adott lehetőséget a szomszédos bástyák homlokvonalának pásztázására, szerepe főként a jelentős hosszúságú kurtinák oldalazó védelmére szorult. Valószínűleg azért tartották ezt fontosabbnak, mert a korban szokásos hosszú kurtinákra nehezedett a támadások fő súlya. A bástyák és egyéb védművek Baldigara leírása szerint az idő szorítása és a pénz hiánya miatt elsősorban földből készültek, azonban az alapozást és egyes falrészeket kőből falazták fel. A várat árokkal vették körül, amelybe a Nyitra vizét vezették. Hat bástyájának a következő neveket adták: Forgács-, Zserotin-, Frigyes-, Császár-, Ernő- és Cseh-bástya. A várnak két kapuja volt, az Esztergomi- és a Bécsi-kapu. A bástyák homlokvonalának hossza 34–35 bécsi öl (64,3–66,2 méter), a bástyaszárnyak hossza 16 öl (30,2 méter), a kurtinák hossza 80 öl (151,2 méter) volt.
A fennmaradt 1583-as rajz tanúsága szerint Érsekújvár építésénél a várárok külső oldalán tervezték a korabeli Magyarországon még ritkán alkalmazott vársíkot és fedett utat lőpadokkal. Azonban ezek megépítése még sokáig nem készülhetett el, hiszen Houfnagel 1595-ös metszete csak egyszerű vizesárokkal és az azon átvezető, két felvonóhidas fahíddal ábrázolja a várat.
Pálffy Miklós 1588-ban vette át a várkapitányi tisztséget. Érsekújvár 1589-től a Bányavidéki Főkapitányság székhelye lett, amely része volt a török ellen megszervezett végvidéki főkapitányságok rendszerének.
Esztergomot az 1595. évi keresztény visszafoglalása után a törökök 1605-ben újból elfoglalták. Érsekújvár szerepe és fontossága – mint Esztergom ellenerődjéé – ismét felértékelődött. Az itteni katonaságot az érsek, a király és a morva rendek fizették 1622-ig, ekkor a király felmentette az érseket ebbéli kötelessége alól.
A vár első ostroma 1605. augusztus 29-én kezdődött, amikor a Habsburg-ellenes felkelést vezető Bocskai István hadai és az azokat segítő egri Szinán pasa serege megérkezett falai alá. Az ostromlókhoz később az Esztergomot ismét elfoglaló Lala Mehmed is csatlakozott. Nem sokkal később, október 17-én elfoglalták Érsekújvárt, de azt a megegyezés szerint csak a Bocskai hadait vezető Rhédey Ferenc és a segítségére siető Homonnai Drugeth Bálint emberei vették birtokukba. Érsekújvár egy évvel később, az 1606. június 23-án megkötött bécsi béke értelmében került vissza a Habsburg uralkodó birtokába 1607. február 11-én. 1613-ban Rudolf Tiefenbach lett az új várkapitány. Működési ideje alatt, 1614-ben történt meg a vár kijavítása.
A következő várfoglalás harcok nélkül ment végbe 1619-ben, amikor a protestáns Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a cseh rendekkel szövetkezve csatlakozott a harmincéves háború hadműveleteihez. Bethlen vezére, Széchy György erdélyi csapataival jelent meg Érsekújvár alatt, majd tárgyalások útján szerezte meg a várat a királyi helyőrségtől. A várat 1619-ben Bucquoy császári tábornok sikertelenül ostromolta. Érsekújvár csak 1622-ben, a nikolsburgi béke rendelkezései alapján került ismét Habsburg ellenőrzés alá.
A harcok és megszállások mutattak rá az erődítések megerősítésének szükségességére. Feltehetően ezután épültek fel a már korábban is tervezett külső védművek. Először a vársík és a kapukhoz vezető hidak előtti kisebb ravelinok készültek el. Egy 1653-ban készült metszet már ábrázolja a kurtinák elé épített további ravelinokat, amelyeket külső homlokoldalukon is vizesárok kerített. A pajzsgátak megépítése miatt átalakították a vársíkot, a fedett utakat, ahol megfelelő gyülekezőhelyeket, fegyvertereket is kiépítettek. A vár belső területén is építkezések folytak, 1626 és 1631 között épült meg a ferences kolostor.
Az átépítések után következett be az 1663. évi török ostrom. A védművek még nem voltak teljesen készen, a bástyák közül csak hármat sikerült teljesen befejezni. A külső védművek is csupán részben készültek el. Az erődítményt körülzáró török seregek 1663. augusztus 16-án kezdték meg a vár ostromát. Hosszas lövetés, ostrom, aknaharc után szeptember 25-én Forgách Ádám kapitány feladta Érsekújvárt. A törökök bevonulását követően az első török parancsnok Kurt pasa lett, aki az érseki palotába költözött. A következő várparancsnok Kücsük Mehmed volt, egészen 1670-ig. Az ostromot vezető Köprilizáde Ahmed nagyvezír az ostrom után azonnal intézkedett a vár kijavításának ügyében, azonban a törökök nem emeltek új védműveket. Az oszmánok Érsekújvár központtal új vilajetet alapítottak, amely 1685-ig állt fenn. A hódítók a vár templomait mecsetté alakították és a váron kívül egy új külső várat építettek, amelyben épületek is álltak.
A törökök 1667-ben ismét megerősítették és kijavították a bástyákat. Lotharingiai Károly 1683. június 6-ától kísérletet tett a vár visszafoglalására, de röviddel később abbahagyni kényszerült az ostromot, majd Bécs védelmére sietett. A vár végleges visszafoglalására csak 1685-ben került sor. Július 7-én kezdődött meg a vár körülzárása és ostroma. Lotharingiai Károly seregéhez rövidesen csatlakoztak a bajorok és a lüneburgiak. A 43 000 főnyi ostromló sereg az ostromárkok és ágyúállások elkészítése után a Forgách- és a Cseh-bástyánál indította meg támadását. Elhúzódó ostrom és tüzérségi harc után, augusztus 19-én sikerült visszafoglalni a várat.
A bécsi Haditanács 1686-ban Elias van Lennep holland építőmestert bízta meg az ostromban megsérült vár kijavításával. Még mielőtt befejezhették volna az építési munkálatokat, Rákóczi kurucai Bottyán János vezetésével egyheti ostrom után, 1704. november 16-án birtokba vették az erődöt, foglyul ejtve a várparancsnokot, Heinrich Axmann alezredest. A fejedelem előbb Ebeczky Imre brigadérost, majd 1707 tavaszán Berthóty István brigadérost nevezte ki a vár parancsnokává. 1706-ban Érsekújvár lett az alsó-magyarországi főkapitányság székhelye, ahol jelentős fegyvertárat és egyéb raktárakat rendeztek be. Innen irányították a Vág-vidéki hadműveleteket, és többnyire innen biztosították a dunántúli kuruc csapatokkal való összeköttetést is. II. Rákóczi Ferenc Jean-François de Rivière francia hadmérnök ezredest bízta meg a vár kijavításával és korszerűsítésével. Rivière a vizesárok belső falát (escarpe) kifalaztatta, kijavíttatta a glacist és a fedett utakat, a vársík (glacis) előtti ártér vízellátását szabályozta, valamint új ravelineket is épített a kurtinák elé. A váron belül, a bástyákon szertárakat és raktárakat építtetett. Elkezdték egy váron belüli aknarendszer munkálatait is, azonban ez abbamaradt a talajviszonyok nehézsége miatt. A váron kívüli, de a várhoz tartozó malom védelmére pedig egy külső védművet építettek.
A trencséni csatavesztést követően, 1708 őszén Berthóty István még sikerrel verte vissza Heister császári tábornagy háromhetes ostromát, de a város 1709-től már elszigetelten állt a frontvonalak mögött, s a császáriak 1709-ben többé-kevésbé körülzárva tartották, nagy nehézséget okozva az őrség ellátásában. Érsekújvár felmentését célozta volna Rákóczi utolsó támadó hadjárata is 1710 januárjában, amely azonban a romhányi vereséggel végződött. Újvár védői még így is hosszú hónapokig ellenállást tudtak kifejteni, és 1710. január 3-án a vár főterén fejezték le az áruló Ocskay László egykori brigadérost, akit Jávorka Ádám fogott el két nappal korábban. Ugyancsak Érsekújvárról hajtott végre nagyobb szabású zsákmányszerző támadást Esterházy Antal tábornagy a tavarnoki és bossányi császári raktárak ellen 1710. február 8–13-án az utánpótlás biztosítására. Esterházy távozása után Károlyi Sándor látta el élelmiszerrel a helyőrséget március végén – április elején, és ő iktatta be a Rákóczi által kinevezett két új parancsnokot, Nagyszegi Gábor generálist és Ordódy György brigadérost is.
Miután az Udvari Haditanács a vár elfoglalását tűzte ki célul, júliusban Heister és Pálffy tábornagyok egyre szorosabb gyűrűbe fogták a várat, megtették az ostromhoz szükséges előkészületeket, és a váron kívüli malmot lerombolták. Az élelmiszerhiány miatt az őrség egy része átvágta magát az ostromgyűrűn, a visszamaradt védők pedig – miután Heister átmenetileg eltávozott – augusztus 17-én előzetes kapitulációs egyezményt kötöttek Pálffy Jánossal. Kötelezték magukat, hogy ha a hónap végéig nem kapnak segítséget, átadják a várat. Rákóczi utánpótlást nem küldhetett, de egy kisebb kuruc egység visszatért, letartóztatták a kapitulációt szorgalmazó Ordódy brigadérost, Nagyszegit pedig további ellenállásra szólították fel. A visszatérő Heister erre Budáról, Pozsonyból és Győrből hozatott lövegekkel megkezdte a módszeres ostromot, mire a védők szeptember 23-án – a Pálffyval kötött megegyezésnél kedvezőtlenebb feltételekkel – kapituláltak, s másnap átadták az erősséget. (A vár átadása körüli huzavonát Pálffy később, a szatmári békealkudozások idején, a kurucok megbízhatatlanságának példájaként emlegette.) A váron további építkezéseket már nem végeztek, és a bécsi Haditanács elhatározta lebontását, amelyet 1724–1725-ben végrehajtottak. A teljesen elbontott erődből csak a délkeleti Forgách-bástya területe maradt meg, ahová 1779-ben egy barokk kálváriát építettek.
A vár délnyugati sarkában lévő, egykori Cseh-bástya területén 1990-ben Alexander Krásny végzett részleges ásatást, amely főleg kerámia- és csontleleteket eredményezett, felszínre került vármaradványokról az ásató nem tett említést.
Ján Tirpák és Ivan Cheben 2005-ben georadaros vizsgálatot végeztek a Forgách-bástya és az összekötő sánc területén, valamint a vizesárok helyén. A föld alatt felhalmozódott nagymennyiségű kőtörmelék miatt azonban nem lehetett egyértelműen azonosítani a bástya nagyobb falszakaszait. Maradványainak behatóbb vizsgálatához régészeti ásatásokra lesz szükség.
Források:
Balás 1888. 199–223, 209–212, 429, 448–449, 463.
Matunák 1896. 338–341.
Matunák 1897. 102, 107–108.
Matunák 1901a. 3, 16–17, 43, 60–61, 82–83, 94.
Pataki 1931. 125.
Bánlaky 1928–1942. XVIII. 806–813.
Csorba 1978. 101–102, 109–110, 113–116, 123–125, 173–174, 214.
Krásny 1992. 60–61.
Ortutay 1993. 163–170.
Bánkúti 2000.
Domokos 2000. 24, 26, 38–41, 49–52.
Kisari Balla 2000. 140, 185, 448–450, 558.
Mészáros 2005. 821.
G. Etényi–Horn–Szabó 2006. 200–201.
Bóna 2009a. 741–742.
Tirpák–Cheben 2009. 185–187.
Pálffy 2010. 151.
Pálffy 2013. 141.
Bagi 2016. 202–204.
ÖStA KA Kartensammlung H3c030-50 (Érsekújvár, 1663)
ÖStA KA Kartensammlung H3d 0873, 0874, 0875, 0876 (Érsekújvár, 1710)
ÖStA KA Kartensammlung Inland C V 0944 (Érsekújvár, 1706–1708)
ÖStA KA Kartensammlung K VII k 226-5-200 (1583)
ÖStA KA Kartensammlung K VII k 226-6 (1693)
Képek:
A Forgách-bástya a kápolnával
Érsekújvár, a palánk és az új erőd 1583-ban (ÖStA KA K VII k 226-5-200)
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Érsekújvár, 349–354.