Gajar – templom

Karczag Ákos – Szabó Tibor

H Gajar, Pozsony vm.

SK Gajary

D Gairing

 

48°28.003 É

016°55.439 K

 

↠ Tovább a térképhez

 

Gajar község kelet–nyugati irányú főutcája mentén, a település középső részén található a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom, melyet ma is erős védőfal övez.

A templomot 1665–1673-ban építették kora barokk stílusban, Pálffy Ferdinánd püspök szentelte fel. A 17. század végén saroktornyokkal megerősített védőfallal vették körbe (a saroktornyokat 1889-ben kis kápolnákká alakították át). A toronyban elhelyezett, 1687-ből származó harang ma is megvan, egy pozsonyi harangöntő, G. Wolf készítette. A templomot 1741-ben és 1754-ben restaurálták, majd 1873 után klasszicista stílusban újították fel. Főoltára a 18. század utolsó harmadából származik. Barokk-klasszicista stílusban készült, oszlopos architektúrával és az Angyali üdvözlet ábrázolásával.

Az északkelet–délnyugat hossztengelyű templom köré épült, szabályos téglalap alakú, védőfalak által határolt terület 70×52 méter. A ma is teljes épségükben mintegy 3 méter magasan álló falakat bádogfedés borítja. A kerített terület főbejárata a déli oldalon, a templom kapujával szemben található, de egy-egy mellékbejáratot a keleti és a nyugati falon is kialakítottak. A védőfal sarkain egy-egy cserépfedésű, négyzetes alaprajzú, 4×4 méter alapterületű torony áll. Ezek párkánymagassága 5 méter, bejáratuk a templomkert felől nyílik. A falak belső oldalát ívekkel tagolták, és minden egyes ívvel határolt falszakaszba két kifelé szűkülő lőrést készítettek, melyek 1,8 méter magasságban vannak a belső udvarszinttől számítva. A téglából emelt kerítőfalat és a saroktornyokat bevakolták és lefestették.

 

Források:

MVV Komárom 1907. 65.

Könyöki 1886. 178.

SÚPIS I. 365–366.

 

Kép:

Gajar temploma keletről a lőréses védőfallal

Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Gajar – templom, 387–388.