Galgóc
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Galgóc, Nyitra vm.
SK Hlohovec
D Freistadtl
48°25.169 É
017°47.254 K
Nagyszombattól 19 km-re, északkeletre, az Inóc hegységtől délre, a Vág bal partján települt Galgóc község. A legújabb kutatások (Fedeles Tamás, 2011) szerint a forrásokban és a történeti irodalomban gyakran említett galgóci és a szolgagyőri ispáni várak esetében ugyanarról az erősségről beszélhetünk. Először 1113-ban említik várnépei kapcsán. Az Árpádok korában jelentős központnak számított, a tatárjárás (1241–1242) után jelentőségét elveszítette, 1294-ben elpusztultnak mondják. Kiterjedéséről, építésmódjáról semmit sem tudni, mindössze néhány kora árpád-kori cseréptöredék igazolja létét.
Galgócot királyi birtokként 1349-ben Raholcai “Kont” Miklós és testvérei szerezték meg. Várát a korábbi helyén feltehetően Újlaki Kont Miklós nádor építtette 1349 és 1367 között. Először 1400-ban említi írott forrás az erősséget. A Vág folyó átkelőhelye felett magasodó vár az Újlakiak egyik fontos uradalmi központja lett. A Zsigmond királlyal szembenálló, Nápolyi László ellenkirály táborához csatlakozó Újlaki László macsói bántól 1403-ban Stiborici Stibor vajda ostrommal foglalta el. Egy ideig Stibor birtokában maradt, ám Újlaki hamarosan Zsigmondhoz pártolt, Stibor leányát, Annát is feleségül vette, így Galgóc ismét a kezére került. V. László király 1453-ban új adományként adta a várat Újlaki Miklós erdélyi vajdának. Az erősség az Újlakiaké maradt, egészen az 1524-ben bekövetkezett kihalásukig. Ekkor Thurzó Elek kapta meg adományul. Ezután a vár több mint száz esztendeig a Thurzóké volt. 1605. május 2-án Bocskai hajdúi előtt, majd 1622. március 13-án Bethlen Gábor seregével szemben hódolt meg az akkori várúr, Thurzó Szaniszló. Bethlen Gábor ezután gyakran tartózkodott itt, innen irányította a dunántúli hadműveleteket is, és az 1623-as béketárgyalások során is ide várta II. Ferdinánd követeit.
A Thurzók kihalása (1636) után, 1639 februárjában Forgách Ádám először zálogként, majd 1642-ben örökadományként is megszerezte a várat. A törökök, miután támadásukat egyszer már elhárították, Nyitra elfoglalása után, 1663 október közepén vették be és közel húsz évig a kezükön volt. 1703. november 29-én Leopold Schlick császári főparancsnok foglalta el Károlyi Sándor generális kuruc serege elől menekülve, december 2-án a kurucok vonultak be falai közé. 1704. november–decemberében II. Rákóczi Ferenc a galgóci kastélyból irányította Lipótvár ostromát. 1705 augusztusában a császári fővezér, Louis Herbeville tábornagy felgyújtatta Galgócot. (Néhány hónappal később a Forgách Simon kuruc tábornagy birtokát ért pusztítás megbosszulására kezdték bombázni a kurucok a Pálffyak vöröskői várát.) Forgách a szabadságharc bukása után követte Rákóczit a száműzetésbe, várait, birtokait elkobozták.
Erdődy Lipót György 1720. november 14-én 24 ezer aranyforintért vásárolta meg Galgóc várát és uradalmát a Királyi Kamarától. Halála (1758) után birtokaiba fia, Antal (†1769) lépett. Őt fivére, Erdődy János követte Galgóc birtoklásában. Utódját, Erdődy József grófot 1802-ben az időközben barokk kastéllyá átalakított várban látogatta meg II. Ferenc császár. Erdődy József gróf elhunyta (1824) után második neje, Mayer Erzsébet igazgatta Galgóc birtokát és vele együtt Pöstyént is 1855-ig, amikor – gyermektelen lévén – lemondott birtokjogáról Erdődy Kajetán javára, aki a családnak egy másik ágából származott. Kajetán hamarosan, 1856-ban meghalt. Utódja fia, Erdődy Xavér Ferenc (1830–1906) királyi kamarás lett, aki Erdődy Ilonával (1831–1932) élt itt. Amikor 1891-ben Galgóc környékén császári hadgyakorlatot tartottak, a galgóci kastélyban szállt meg három napra I. Ferenc József császár. Egy évre rá ismét királyi vendéget fogadott a kastély I. Ferdinánd bolgár király személyében, aki a pöstyéni fürdőt látogatta meg gyógyulása érdekében. Erdődy Ferenc halálát követően Galgócot fia, Erdődy Imre (1854–1925) örökölte.
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után, 1919 januárjában a cseh tüzérség telepedett a kastélyba, amelynek nagy részét tönkretette, kifosztotta. Az ezt követő, első Csehszlovák Köztársaság által végrehajtott földreform során az Erdődyeknek le kellett mondaniuk tekintélyes nagyságú földterületeikről. A galgóci uradalomból megmaradt birtokrész utolsó ura Erdődy Imre fia, Erdődy Vilmos volt, aki 1926-ban vette kezébe a maradék tulajdont. Őt 1945. április elején a Vörös Hadsereg a kastély és birtokának elhagyására kényszerítette, 1959-ben Svájcban hunyt el.
A második világháború végén szovjet katonai kórház működött a falak között, majd a csehszlovák hadsereg egyik egysége költözött bele. A Beneš-féle dekrétumok alapján az Erdődyek birtokát a nácikkal való kollaborálás vádjával elkobozták, és a csehszlovák állam tulajdonába került. Ezután egyik szárnyában állami gyermekotthont hoztak létre. Más fennmaradt helyiségeiben 1948-ban egészségügyi kutatóintézetet alakítottak ki, ahol a gyermekkori lelki betegségeket és ferdüléseket tanulmányozták. 1949-ben a kutatóintézetet Pozsonyba helyezték át. 1951-ben a gyermekotthon is elköltözött, ezután 14 és 18 év közötti fiatalkorúak nevelőintézetévé alakították. A “javítóintézet” csak 1999 szeptemberében költözött ki véglegesen a kastélyból. Ezt követően az épület lakatlanná vált. Napjainkban Galgóc városa a legsürgetőbb karbantartási munkákra szorítkozva igyekszik megőrizni a várat saját anyagi forrásaiból.
A város délnyugati szélén húzódó, északkelet–délnyugat irányú dombhát déli végén állt Galgóc középkori vára, amelyből napjainkra már semmi sem látható. Az egykori vár helyén épített kastély déli oldalánál végzett kis területű régészeti kutatás 14–15. századi faltöredékeket hozott napvilágra, és a várkápolnában végzett ásatások bizonyították, hogy a kápolna a 14. század második felében épült fel. Az a tény, hogy a kápolna egy korábbi várfalhoz épült hozzá, valószínűsíti, hogy a 14. században nagyszabású átépítés valósult meg.
A török fenyegetettség idején, a 16. században erődítési munkákat végeztek a várban, amely a 17. század elején egy emeletes épületet és tornyot magába foglaló belső várból, valamint tornyokkal megerősített külső várból állt. A valószínűleg olasz mesterek bevonásával készült 16. századi erődítésekből csak a vár északi bástyájának alsó része maradt fenn.
Az 1663. évi török hódítást követő átalakítások részletei nem ismeretesek, mindenesetre az bizonyos, hogy az oszmánok határerődítésként használták a várat. A visszafoglalás után, a Rákóczi-szabadságharc idején felgyújtották a vár épületeit. A súlyosan megrongálódott erődítés teljes átépítését a 18. században kezdte meg az Erdődy család. Ekkor felszámolták a külső várat és erődítéseit. A belső vár helyén egy központi udvar köré szervezett öt épületszárnyból álló, szabálytalan ötszög alaprajzú, barokk stílusú kastélyt építettek. Az új épületegyüttes főbb vonalaiban valószínűsíthetően követte a korábbi vár körvonalát.
A következő átépítés a 18–19. század fordulóján történt. Ekkor rombolták le az akkor még álló utolsó bástyát, amelynek megtartott alsó része a kastély északi sarkában a Vág völgye felé néző terasz alapja lett. A 20. század második felében végzett további átalakítási munkák inkább rombolásnak tekinthetők, hiszen a kastély belső térszerkezetét erősen átalakították és tönkretették.
A barokk-klasszicista kastélyépület ma kiürítve, elhagyatva áll, területén nagyobb régészeti kutatásokat nem végeztek, pedig a korábbi vár maradványai ott rejtőznek a kastély alatt.
Források:
Thaly 1885–1892. III. 276, 398, 436.
Komáromy 1889a. 410–412.
MVV Nyitra 1899. 57–59, 487–488, 618, 640.
Bártfai Szabó 1910. 458–462.
Follajtár 1928. 143–145, 149.
Nagy 1961. 240–241.
Fügedi 1977. 135.
Benda 1981. II. 530.
Györffy ÁMF 1987. IV. 280, 383–390
Györffy 1993. 11–18.
KMTL 229, 654.
Engel 1996. I. 315.
Erdélyi 1998. 123.
Plaček–Bóna 2007. 129–131.
Fedeles 2011. 205–207, 210.
Domokos 2013. 38.
Kép:
A galgóci kastély északkeletről
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Galgóc, 392–395.