Gímes vára
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Gímes, Nyitra vm.
Sk Jelenec
48°24.693 É
018°13.348 K
Nyitrától 14 km-re, északkeletre, a Gímes-patak völgyében fekszik Gímes község. Vára a településtől északra, 3,7 km távolságra, a Tribecs-hegység déli részén, egy 514 méter magas, sziklás hegycsúcson épült fel. A romok a közelben fekvő Remitaž üdülőközponttól északkeletre, 1,8 km távolságra találhatók.
A várat a Forgách család őse, Hontpázmány nembéli Ivánka fia András emeltette 1253 előtt. 1253-ban Divénykő néven említik, építése még 1265-ben is zajlott. 1295-ben András fiai felosztották egymás között, 1303 után Csák Mátéhoz került. Halálakor (1321) I. Károly királyé lett, majd 1356-tól Erzsébet királyné birtokolta. Néhány évvel később Oppelni László herceg kapta honorként, az övé volt 1376-ig. Mária királynő visszajuttatta egykori építtetőinek, a Forgáchoknak: 1386-tól Forgách Balázs és rokonai lakták. 1443-ban és 1468-ban a Forgáchok egymás közötti civakodásáról írnak az oklevelek a vár karbantartása és a várrészek elosztása kapcsán. A több ágra szakadt család tagjai ebben az időben elsősorban nem a várban, hanem a Komjátiban fennálló udvarházaikban éltek. Az 1540-es években a Forgáchok kegyvesztetté váltak, Niklas Salm, Ferdinánd hadvezére 1548-ban ostrommal foglalta el az erősséget. 1550-ben a király megbocsátott a Forgáchoknak, akik visszakapták Gímest. A várat azonban elhanyagolták, hiába intette őket az uralkodó annak őrzése és fenntartása ügyében. 1562-ben, majd pedig Forgách Zsigmond 1568-ban bekövetkezett halála után a család újra felosztotta a vagyont, utóbbi esetben Gímes vára Zsigmond fia, Imre kezére került. A vár megerősítését, illetve részleges kijavítását azonban csak Zsigmond unokája, Ferenc végezte el 1595 után, majd a munkálatokat Forgách (II.) Zsigmond folytatta a 17. század húszas éveiben. 1619-ben Bethlen Gábor serege foglalta el, az ekkor jelentősen megsérült várat Forgách Zsigmond már 1620-től elkezdte kijavíttatni. 1637-ben Zsigmond fia, Forgách Ádám volt a vár ura, a török veszély miatt a család levéltárát ekkor a biztonságosabbnak tartott Galgócra szállították át. 1663 novemberében a törökök elfoglalták és felégették Gímest. Miután valamennyire helyreállították, 1671-ben a törökök – Szobonyai László erélytelen és ügyetlen védekezése miatt – ismét bevették és feldúlták. Forgách Ádám a meglehetősen rossz állapotba került erősséget 1672-ben Berényi Györgynek és feleségének, Esterházy Zsófiának adta zálogba, amely még a 17. század végén is az ő kezükön volt. A Rákóczi-szabadságharc folyamán Forgách Simon kuruc generális volt a vár ura, ezért a császáriak megszállták, majd 1708-ban elkobozták Gímest. 1709-ben Johann Wenzel Wratislaw cseh kancellár vásárolta meg. A császárhű Forgách (IV.) Pál 1711-ben kapta bérbe, majd 1718-ban III. Károly királytól örök adományul is megszerezte. Forgách a haláláig itt élt, a várat ő és fia, V. Pál 1712 és 1755 között újjáépíttette. Az erősség még a 19. század elején is nagyobbrészt lakható volt, ezután azonban elhagyták, berendezését a család gímesi kastélyába vitték. Az 1830-as években a vár omladozni kezdett, az 1840-es évek végén már rom.
A tatárjárás után kezdődő várépítési hullámban építették Gímes várának legkorábbi részeit. A várhegy északkeleti, sziklás kiszögellésének legmagasabb pontjára épült a 9,7×9,4 méter külső méretű, négyszög alaprajzú lakótorony, amelynek délnyugati és délkeleti oldalait két-két külső támpillérrel erősítették meg. A napjainkra három szint magasságig megmaradt torony belső födémei gerendákból készültek, egyik bejárata az északkeleti oldal alsó szintjén volt, és a torony földszintjére vezetett. A toronyhoz az északnyugati oldal második szintjén is épült egy bejárat, ahol valószínűleg felvonóhíd is létesült.
Ettől a lakótoronytól észak–északkeletre, kb. 35 méter távolságra egy másik, közel félkör alaprajzú tornyot is építettek. Ennek a toronynak az egyik feladata lehetett a tőle északkeletre megépített várkapu védelme. A két tornyot várfal kötötte össze, amely a félkör alaprajzú toronytól tovább épült északkeleti irányban a sziklameredély széléig – itt volt a várkapu is –, ahol élesen nyugatra fordult, az északi–északnyugati oldalon tört vonalban követve a sziklás hegy peremét. A négyszög alaprajzú, nagy lakótorony délnyugati síkjának vonalánál a várfal közel derékszögben délkeletnek fordulva visszazárt a lakótorony nyugati sarkához. A 13. századi várfalakkal határolt, nagyjából háromszög alakú terület a lakótoronytól indulva kb. 65, 70 és 54 méter oldalhosszúságú. A két nagy torony közötti várfal belső, északnyugati oldalára palotát emeltek, a várudvaron pedig gazdasági épületek és ciszterna is épült.
A 13. század végén a birtokos Hont-Pázmány nembeli András öt fia közül Tamás, a legtekintélyesebb, saját lakhelyet épített a fentebb leírt vár közelében, annak északkeleti csúcsától mindössze 35 méter távolságban, attól keletre. A Tamás ispán által emelt, trapéz alaprajzú, 24×10 méter méretű, legalább kétszintes épület elkülönült a vár többi részétől, azt falak nem kötötték össze a korábbi várfalakkal.
A következő nagyobb építési periódus Csák Máté halála után, a vár királyi kézbe kerülésével vette kezdetét. Ekkor, a 14. század első felében épült meg a keleti külső vár, amely falaival a 13. századi vár – immár belső vár – keleti oldalához csatlakozott. Északon a belső vár északkeleti sarkát kötötte össze Tamás ispán palotájával, a délkeleti hegyoldalon tört vonalban épülve érkezett a korábbi négyszögletű lakótorony közelébe. Itt, a lakótorony és az új délkeleti várfal közötti szakaszon épült meg a keleti külső vár kapuja, az azt védő szögletes alaprajzú kaputoronnyal. A 14. század második felében a kaputorony északkeleti sarkához csatlakozva, a délkeleti várfal belső oldalához támaszkodó kétszintes, hosszanti épületet emeltek. Egy másik hasonló épület is elkészült, amely a belső vár keleti falának külső oldalához csatlakozott. Ugyanekkor, a 14. és a 15. század fordulóján a belső vár délnyugati falának belső oldala mentén új palotát emeltek, amely a nagy lakótorony nyugati oldalához kapcsolódott.
A 15. század második felében egy további palotát is építettek a belső vár nyugati sarkához, a várfal külső oldalánál. Új palota készült a keleti külső vár északkeleti éles sarkában is, összeépítve Tamás ispán korábbi palotájával, amellyel együtt alkották az ún. “nyolcszögű tornyot”. Ebben az időszakban a belső vár udvarának északnyugati részén is készültek új épületek.
A vár védelmi képességét fokozó munkálatok a 16. század utolsó harmadában kezdődtek el a déli külső vár építésével. Ezt a belső vár délnyugati oldala előtti terület beépítésével alakították ki úgy, hogy a déli irányban elkeskenyedő hegygerinc délkeleti peremén tört vonalvezetésű, lőrésekkel ellátott erős várfalat építtettek, amely a gerinc legkeskenyebb részénél nyugatnak fordult, majd észak felé tovább épült a belső vár nyugati sarka felé, ahol a korábbi külső palotaépület falait jelentősen megerősítették. A déli külső vár építésekor a keleti elővár délkeleti oldalán álló hosszanti épülettől délkeletre, a keleti elővár falának külső oldala elé mintegy 30 méter hosszúságban ágyúteraszt építettek. A déli külső vár napjainkra elpusztult kapuvédő építményei és kapuja a védett terület legdélebbi pontján, a hegygerincen épültek fel.
Forgách (II.) Zsigmond 1613-ban tovább fokozta a leginkább támadható délkeleti oldal védelmét egy új, tört vonalvezetésű ágyúbástya megépítésével. Ez a sok lőréssel ellátott tüzérségi építmény a keleti és a déli külső vár találkozásánál, a várfalak délkeleti előterében létesült, megközelíteni pedig a bástya délnyugati sarkánál, egy sziklába vágott alagúton keresztül lehetett. Alsó szintjén ágyúkat helyeztek el, a bástya felső szintje pedig kisebb lőrésekkel készült, kézi lőfegyverek részére. Ezzel az építkezéssel egyidejűleg szüntették meg a keleti külső vár bejáratát és helyezték azt át a déli külső vár nyugati sarkánál a belső vár délnyugati falába vágott új kapuhoz.
Az 1619-es ostromban megsérült vár javítási munkálatai már 1620-ban megindultak, és az 1672. év előtti időszakig folytatódtak. A Rákóczi-szabadságharc lezárulta után, 1713-ban kezdődött el a vár utolsó nagy átépítési periódusa. A keleti külső várban egy megszentelt várterületet alakítottak ki, az északkeleti egykori “nyolcszögletű torony” épületét Szent Ignácnak szentelt vártemplommá alakították, nyugati oldalához hozzáépítve a Szent János-kápolnát. A templom és a kápolna előtti teret fallal leválasztva új udvart alakítottak ki. A szakrális épületeket 1721-ben fejezték be, de a Szent Ignác-templom északi falához kapcsolódó épületet átalakítva ugyanebben az évben még egy kápolnát építettek Szent Pál tiszteletére.
A következő évtizedekben tovább folytatták az építési-felújítási munkákat. 1725-ben a kápolna falait, 1733–1734-ben a templom és a kápolna tetőszerkezetét, valamint más épületrészeket javítottak. Nem sokkal később, 1745-ben a konyha melletti víztározót, majd 1750-ben a belső vár délnyugati palotáját újították fel. A déli külső várat és annak kapuját 1755-ben újították meg. Tulajdonosai a 19. század elején hagyták el a várat, amely lassú pusztulásnak indult. A Szent Ignác-napi búcsújárásokról még 1814-ből is vannak feljegyzések.
Források:
Fényes 1851. II. 48–49.
Soós 1889–1928. XVI. 144–149, 164–171, 177.
Bártfai Szabó 1910. 463.
Ethey 1936a. 60–63.
Fügedi 1977. 136–137.
Györffy 1987. IV. 391–393.
KMTL 236.
Engel 1996. I. 317–318.
Könyöki 2000. 119–120.
Fehér 2003. 151–180, 205–212.
Plaček–Bóna 2007. 121–125.
Neumann 2007. 106–107.
Képek:
Gímes vára a levegőből
A Szent Ignác-vártemplom barokk belső tere
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Gímes vára, 419–423.