Ipolyság
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Ipolyság, Hont vm.
SK Šahy
D Eipelschlag
48°04.162 É
018°57.087 K
Az Ipoly ártere által kettéválasztott Ipolyság városának történelmi magjában, a folyón átvezető 20. századi híd közelében ma is áll az egykori premontrei kolostor épülete.
A bányavárosok és az Esztergom és Visegrád közötti fontos kereskedelmi útvonal mellett 1236 és 1238 között felépült, Szűz Mária tiszteletére szentelt premontrei kolostor alapítója Hont-Pázmány nembéli Márton bán volt, aki örökösök híján királyi engedéllyel birtokait is a szerzetesekre hagyta. A tatárjárás során, 1242 februárjában feldúlták és felégették a települést a konvent épületével együtt. A mongolok kivonulása után újjáéledt a falu, a kolostort is helyreállították. 1245-ben IV. Béla király személyesen vett részt az általa újra alapított kolostor felszentelésén. A királyi támogatásnak köszönhetően ebben az évben már mintegy 180 lakos élt a konvent környezetében.
A kolostor fénykorát a 14. század elején élte, amikor közel 30 évig Fegyverneki Ferenc töltötte be a prépost tisztségét. A 15. század első felében, a zavaros belpolitikai helyzetben több támadás érte a szerzeteseket. 1443-ban Balassa Miklós és fiai rontottak rá a premontreiekre, elűzték az akkor hivatalban lévő Bálint prépostot, és Danis Ferenc szerint ők alakították várrá az elfoglalt épületet. Engel Pál viszont úgy vélekedett, hogy Giskra János huszita zsoldosai erődítették meg a kolostort. A forrásokban fortaliciumként említett huszita erősséget Hunyadi János 1451 őszén sikertelenül ostromolta.
A török előretörése a 16. században már a bányavárosokat fenyegette, ezért 1546-ban a bécsi kormányzat elrendelte a korábban várrá alakított kolostor további megerősítését. A megújított erősség első kapitánya Thuri György volt, akit Jakusich Ferenc követett 1550-ben. Rövidesen török támadás érte Ságot, amikor az oszmán hadak Vác felől érkeztek falaihoz. Ezt a próbálkozást még sikerült visszaverni, azonban Drégely 1552. július 9-én bekövetkező eleste után néhány nap múlva a sági erősség is török kézre került. Csak a kolostor értékes levéltárát sikerült Poklostói Mátyás prépostnak és a többi, itt élő szerzetesnek Garamszentbenedekre menekíteni.
Az oszmán fennhatóság először 1552-től 1595-ig tartott Ságon. Egy adat szerint 1574-ben a lerombolt sági kolostort a törökök erődíteni akarták, amely bizonyára megtörtént, mivel 1595-ben, amikor a keresztény sereg visszafoglalta, erődítményeit lerombolták. 1626-tól 1685-ig ismét török uralom alá került a település, ekkor feltehetően újból erőddé alakították a kolostort. A török elűzése után I. Lipót császár 1688. december 28-i rendeletével a besztercebányai jezsuitáknak adta a prépostságot birtokaival együtt. A korábbi kolostor romjain a jezsuiták új kolostort, gazdasági és lakóépületeket emeltek, amelyek jelentős részben ma is állnak.
A kuruc időkben II. Rákóczi Ferenc fejedelem időzött a kolostorban, 1704 szeptemberében. A jezsuiták 1734-ben építették fel új templomukat, majd 1769-ben az Ipolyon átvezető kőhidat, amely a második világháborúban pusztult el. A jezsuita rend 1776. évi megszüntetése után sági birtokait a rozsnyói káptalan kapta meg. Az épület 1805 decemberében kapott ismét történelmi szerepet, amikor az austerlitzi csata után a napóleoni hadak elől menekülő Kutuzov orosz marsall sebesült katonáit ápolták benne.
A román stílusú, 13. századi kapuzatát és kapubélletét nagyrészt megőrző Boldogságos Szűz Mária-templom mellett, attól délre áll a ma Magtárnak vagy Kolostormagtárnak nevezett 23,7×17,2 méter alapterületű, közel téglalap alaprajzú épület. Ennek déli traktusában egykori lakóhelyiségek maradtak fenn. Az északi épületrész keleti homlokzatán befalazva ugyan, de láthatóak a már elpusztult kerengőfolyosó íves nyíláskeretei. A régészeti kutatások nyomán készült felmérési rajz szerint a déli traktusban és az északi traktus keleti falában maradtak meg legjobb állapotban a középkori falak és részletek. Az újkori tetőzettel fedett, vakolatlan falú Kolostormagtár teljes egészében áll, azonban nem látogatható. Az egykori erődítettségnek látható nyoma nincs.
Források:
MVV Hont 1906. 72–74.
SÚPIS III. 229.
Engel 1996. I. 402.
Danis 2007. 7–11.
Tolnai 2011. 107.
Fülöp 2012. 142–145.
Kép:
A kolostor épületének keleti oldala
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Ipolyság, 501–502.