Ipolyvisk – Visk vára

Karczag Ákos – Szabó Tibor

H Ipolyvisk, Hont vm.

SK Viškovce nad Ipľom

48°03.035 É

018°51.919 K

↠ Tovább a térképhez

Ipolyság városától 7 km-re, nyugatra, az Ipoly jobb partján fekszik Ipolyvisk község. Visk vára a község központjától 600 méter távolságra, délre található egy északnyugat–délkelet irányban elnyúló, Mahir nevezetű dombháton, az Ipoly bal partja mentén.

A Mahir-dombon már az őskorban megtelepedett az ember (ebből az időszakból a Bádeni és Hatvani kultúra leletei kerültek elő). Az Árpád-korban ez a vidék 1296-tól Csák fia János birtoka volt, feltehetően ő építtette a várat a 13–14. század fordulója táján. 1313-ban I. Károly király ostromolta az akkor már Csák Máté kezén lévő erősséget, amely feltehetően ekkor pusztult el. Csák Máté halála (1321) után három évvel, amikor az uradalmat a király eladományozta, már nem említik a várat.

A várdomb legnagyobb relatív magassága mindössze 40 méter, északkeleti részén a folyó, délnyugati és délkeleti oldalán pedig két természetes eredetű árok fokozta védhetőségét. A várterület legmagasabb pontja (tszfm. 170 méter) a délkeleti várrész peremén található, amelyhez dél felől és észak–északnyugati irányban elfordulva is egy-egy földsánc kapcsolódik. Az északi oldal 100 méter hosszan elnyúló sánca az Ipoly felé lankás domboldal védelmét erősíti. A sánc keltezését régészeti ásatás tenné lehetővé, melyre eddig nem került sor. Feltehetően még az őskorban készült és a középkori vár építésekor is felhasználták (az Árpád-korból egy cserépbogrács maradványa került itt elő).

A vár északnyugat–délkelet irányú mérete 280 méter, míg északkelet–délnyugat irányban a legnagyobb szélessége 120 méter. A 2,8 hektár területű vár déli és nyugati oldalán sáncok vagy egyéb védművek nyomai nem látszanak, azokat valószínűleg az itteni földművelés pusztította el. A délkeleti oldalon a vár előtt húzódó természetes árok szélessége 20–25 méter, az árok alsó síkja fölé mintegy 10 méterrel emelkedik a vár központi csúcsán ma álló kőkereszt.

Források:

Nováki–Sándorfi–Miklós 1979. 75.

Fügedi 1977. 210.

Györffy ÁMF III. 1987. 264.

Plaček–Bóna 2007. 328.

Beljak–Beljak Pažinová–Mitáš 2015. 82.

Kép:

Az északkeleti várrész dombja

Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Ipolyvisk – Visk vára, 503–504.