Korlátkő – Korlátfalva
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Korlátkő, Nyitra vm.
SK Cerová-Rozbehy
48°34.527 É
017°23.162 K
Szenicétől 27 km-re, délre fekszik Korlátkő község. Ennek központjától 1,3 km-re, délkeletre, a környezetéből kiemelkedő, 455 méter magas sziklacsúcson és annak környezetében kereshető fel Korlátkő vára. (A ma már Korlátkőhöz tartozó Korlátfalva településtől is megközelíthetők a romok, melyek innen légvonalban kb. 900 méterre, északnyugatra találhatók.)
A vár feltehetően a 13. század második felében épült, középkori német neve Konradstein volt. Engel Pál már 1321 előtt meglévő királyi várként említi. 1336-tól a pozsonyi ispánság tartozékának számított. Prokop morva őrgróf kezén volt 1385-ben. Tőle Zsigmond király 1390-ben visszaszerezte és 1394-ben kedvelt hívének, Stiborici Stibornak ajándékozta. Miután ifj. Stibor 1434-ben elhunyt, 1435 és 1439 között ismét a királyé. 1439 júniusában Újlaki Miklós kapta meg, aki 1443-ban arra kényszerült, hogy tartozásai fejében átadja a várat Helfensteini Jan Mesenspek cseh zsoldosvezérnek. A következő évben már a feltehetőleg Szentmiklósi Pongrác környezetéhez tartozó Moravani Janda rablólovag birtokolta. Újlaki végül 1445-ben Bucsányi Osvát macsói helyettes bánnak ajándékozta, aki a következő évben kiváltotta Jandától és Jan Čapek zsoldosvezértől, majd 1453-ban királyi adományt szerzett rá. Ezt követően a Bucsányi Osváttól származó Korlátkövi család birtokolta. Mátyás király 1473-ban ostrommal foglalta el a szerinte hűtlenné vált Korlátköviektől, 1481-ben zálogként német zsoldosvezére és alsó-sziléziai helytartója, Georg von Stein birtokolta. A Korlátköviek csak hosszas pereskedést követően kapták vissza az erősséget, amely 1498-ban már ismét a kezükön volt. A Korlátkövi nemzetség utolsó férfisarjának, Zsigmondnak 1546-ban bekövetkező halála után a várat felesége, Korlátkövi Erzsébet révén Nyári Ferenc királyi kapitány szerezte meg. Az ő 1551. évi végrendelete értelmében Korlátkő a Korlátkövi család leányágának tulajdonába jutott. A váron ezt követően ifjabb Osvát négy leányának leszármazottai, a Szentmiklósi Pongrác, Apponyi, Majthényi és Zábláti vagy Hrussóy családok, valamint rokonságuk és olykor zálogbirtokosok osztoztak. Az erősség karbantartásával nemigen törődtek, amely lassú pusztulásnak indult. 1669-ben “igen romlott és puszta állapotú”-nak nevezik. Egy 1682-es leírása szerint már csak a csupasz falak álltak, tető és padlózat nélkül, a felső vár pincéi és a felső kapu melletti boltozott helyiségek leromlottak, az épületek többsége romosodó állapotban volt, és a torony is majdhogynem romnak volt tekinthető. Az egyik Pongrácz leányt feleségül vevő Labsánszky János, aki az 1680-as években szerzett birtokrészt a várból, igyekezett helyreállítani és kitatarozni az erősséget. A Rákóczi-szabadságharc során, 1703-ban a kurucok elfoglalták, 1707-ben Guido von Starhemberg serege foglalta vissza tőlük. Labsánszky János fia, labsi Korláthkőy László császári és királyi tanácsos halálával (1750) a család fiágon kihalt. A vár ezután vált lakatlanná és pusztult el végleg.
A vár központi részét egy sokszögletű alapzatra épített, 10,5 méter átmérőjű, henger alakú torony és az attól északra lévő palota, valamint a palota nyugati előterét körülvevő várfal alkotta. A közel 3 méter falvastagságú torony (lakótorony?) és a két helyiségből álló palota a 13. század második felében épült. Az ekkor kialakított belső vár kapuja annak északi részén volt.
A 14–15. század fordulóján az alacsonyabban fekvő északi sziklaterület irányában építették tovább a várat. A sziklatömb nyugat–északnyugat–északi peremén egy közelítőleg félkör alaprajzú várfalat építettek, amelynek külső oldalát négy háromszög keresztmetszetű támpillérrel erősítették meg a falak külső részén. A szikla keleti oldalán egy másik íves várfal csatlakozott a 13. századi belső vár északkeleti falához. Az északi várrész nyugat–északnyugat–északi vastag védőfalának belső oldalához támaszkodó épületeket emeltek, de ezek és az íves keleti várfal között egy kis várudvart is kialakítottak. A 15. században a nagy torony délkeleti oldala alatti, mintegy 25 méter hosszan kiterjedő sziklás dombnyúlványt is falakkal vették körül. Ezzel a teljes, északnyugatról délkeleti irányban kb. 95 méter hosszan elnyúló, sziklás kiemelkedés védelmének kiépítése elkészült.
A 16. század első felében a várszikla keleti előterében megépítették a külső várat. Területét az északi és a keleti oldalon húzódó egyenes vonalú várfalak határolták, amelyek a várudvar északkeleti sarkánál derékszögben kapcsolódtak. Ennél a saroknál építettek fel egy közel kör alaprajzú ágyútornyot. A külső vár északi és keleti fala elé várárkot ástak, amelyen híd vezetett át a keleti várfalon lévő várkapuhoz.
Később, a külső vár keleti falának déli szakaszát megbontva még egy 20×10 méteres alapterületű gazdasági épületet emeltek, és más kisebb átalakításokat is végeztek a várban, de a kutatás jelen állása szerint a legutolsó jelentős átépítések is befejeződtek a 17. század elejére.
Meg kell még említeni a vár délkeleti sarkától délkeleti irányba kiterjedő elővárat, amelyet valószínűleg a 15. században használtak. Az 55×50 méter tengelyméretű, szabálytalan ovális alakú terület délnyugati szélén sánc, belső területén terepmélyedések látszanak, a közepén lévő természetes kiemelkedést egy mesterséges gerinc köti össze a vár délkeleti sarkával. Az elővárat feltehetőleg fakerítés vagy paliszádfal határolta, a középső kis kiemelkedésen pedig kisebb faépítmény állhatott.
Források:
Thaly 1880. 30.
Jedlicska 1891. 48–74.
Thaly 1905. I. 32, 137.
Fügedi 1977. 152.
Györffy ÁMF 1987. IV. 412.
KMTL 369.
Engel 1996. I. 345–346.
Könyöki 2000. 135–136.
Neumann 2007. 21–26, 36–40. 95–97, 103, 115.
Plaček–Bóna 2007. 157–160.
Neumann 2011. 14–17.
Kép:
Korlátkő keletről
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, I. kötet, Korlátkő – Korlátfalva, 647–649.