Modor
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Modor, Pozsony vm.
SK Modra
D Modern
48°20.141 É
017°18.679 K
Pozsonytól 22 km-re, északkeletre fekszik Modor városa. II. Géza király 1158-ban a nyitrai egyháznak adományozta a települést, ekkor találkozunk először nevével a forrásokban. Modor fejlődése nagyobb méreteket öltött, miután I. (Nagy) Lajos király 1361-ben városi kiváltságokkal látta el, amit 1374-ben megerősített. 1607-ben II. Rudolf császár a szabad királyi városok rangjára emelte, melynek elnyerése a városfal létrehozásának kötelességével is együtt járt. 1620-ban, a Bethlen-féle felkelés során, majd pedig 1635-ben, a harmincéves háború idején is felprédálták a várost, ezek az események is igazolták az építkezések folytatásának, illetve mielőbbi befejezésének szükségességét. 1663-ban, amikor Modort feldúlta a török, a várost már védőfal övezte.
Az erődítmények a Rákóczi-szabadságharc folyamán sem tudták megóvni a várost. 1703–1704 fordulóján a kurucok foglalták el, a császáriak 1704 májusában foglalták vissza. Hamarosan megint a kurucok szállták meg, és egészen az év végéig a kezükön volt. 1704 decemberében ismét a császári erők találhatók falai között. 1705. március 30-án az Esterházy Dániel parancsnoksága alatt harcoló kurucok ostrommal vették be. Ezután még többször cserélt gazdát (1708 júniusában Bottyán János tábornok kurucai újból elfoglalták).
A kuruc mozgalmak lezárultával a városfalak szükségtelenné váltak. Az 1729-es tűzvész a védőfalakat, illetve a kapukat is jelentősen megrongálta, lebontásuk azonban csak a 19. század folyamán öltött nagyobb méreteket.
A Nagyszombatból Pozsonyba vezető út senkőci elágazásához közel, a Kis-Kárpátok keleti lejtőjén kialakult városka erődítéseit a 17. században építették fel. A borkereskedésből meggazdagodott település az északnyugat–délkelet irányú főutca és ennek mellékutcái körül alakult ki. Terjeszkedése során a város észak felé bővült és ide tolódott át a település központja is. A korábban kiépült déli és délnyugati városrész a 16. század végére külvárossá, elővárossá változott. Az 1610 és 1646 között megépült városfalak az újabb északi és a korábbi déli, délnyugati városrészeket is körülvették, így a védett terület kb. 720×400 méter méretű volt.
Az első építési szakaszban – 1618 körül – a város három kapuja épült meg. Az északi városrész északi oldalán jelenleg is áll a téglalap alaprajzú Felső kapu. A négyszintes, lőrésekkel ellátott kaputorony földszintjén széles, boltíves kocsiáthajtó épült, külső oldalán kőkeretes, felvonóhíddal védett kapuval (a felvonóhíd csigái most is láthatók). A nyugati oldalon állt a Pozsonyba vezető útra épült Bazini kapu, amelyet 1882-ben romboltak le, a város déli részén emelt Alsó kaput pedig 1874-ben bontották el. Ez a két városkapu kialakításában hasonlított a napjainkig megmaradt Felső kapuhoz. A későbbi kutatások megállapították, hogy védőárkokat csak a kapuk környezetében hoztak létre, így azonban minden kaputornyot felvonóhíddal kellett ellátni. A kapukkal egy időben a leginkább támadható északi városrész északnyugati falait kezdték el építeni. Az északi városrész védelmét a tört vonalvezetéssel megépült északnyugati városfalak kiemelkedő pontján egy kör alaprajzú, négyszintes toronnyal erősítették meg. A ma is meglévő, helyreállított tornyot főként kézifegyverekhez készült kulcslyuk alakú lőrésekkel látták el, a harmadik szinten viszont kör alakú, kisebb ágyúk részére alkalmas lőrések figyelhetők meg.
A városkapuk felépítése (1618) után, az éppen csak megkezdett falépítés gyors befejezésére nem volt lehetőség, ezért feltehetően ideiglenesnek szánt palánkokkal védték a várost a következő évtizedekben. Az 1635-ben történt támadás és pusztítás egy időre megszakította az erődítések építését. A röviddel ezután tovább épített kőfalak kialakítása során igyekeztek a korabeli bástyás várépítészet tapasztalatait felhasználni, ezért az oldalazásra, a szomszédos falszakaszok védelmére megfelelőbb, a korban általánosan alkalmazott ötszögletű bástyákhoz hasonló védelmi elemek készültek a városfal teljes hosszában. A ma álló falszakaszokon, az északi, az északnyugati és a délkeleti oldalon jól követhető ennek az elgondolásnak a megvalósítása. Északon, a Felső kapu nyugati oldalán ötszögletű, lőrésekkel áttört falú kis bástya épült, ettől nyugatra és keletre is egy-egy sarokbástya védte ezt a fontos városrészt. Az 1646-ig tartó építési munkák idején emelt, hosszú keleti városfalon három, oldalazásra alkalmas, erősen tompaszögű csúccsal készült védművet építettek. Ezek kiugró csúcsain kisebb figyelőtornyok álltak. A védőfalakat övpárkánnyal osztották alsó és felső részre. Az alsó falszakasz armírozással épült, kivéve a legkorábban létrehozott északnyugati falrészeket, amelyek függőleges falazással készültek. Az övpárkány feletti felső, függőleges építésű rész falkoronáján gyilokjáró vezetett végig. A falakon egymás fölött két sorban kialakított lőréssorok napjainkban is több helyen láthatók. A kiépített védelmi falrendszer belső földtöltéssel nem rendelkezett, és tüzérség elhelyezésére sem nyújtott lehetőséget. A csupán kézifegyverekre támaszkodó védekezés pedig csak kisebb portyázó csapatok ellen biztosított védelmet.
Források:
MVV Pozsony 1904. 202–206.
Thaly 1905. I. 50, 138.
Bóna 2009b. 758–759.
Képek:
Az északnyugati torony és a városfal
A Felső kapu tornya
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Modor, 750–751.