Nagysurány – Surány vára
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Nagysurány, Nyitra vm.
SK Šurany
48°05.119 É
018°11.486 K
Érsekújvártól 10 km-re, északra, a Nyitra folyó jobb partján fekszik Nagysurány városa. Délkeleti részén, a Podzámcok nevű enyhe kiemelkedésen (tszfm. 125 méter), a mai Hradná, Hollého, Kukučínova és Chalúpkova utcák által közrefogott területen állt egykor Surány vára. A várdombot a Nyitra folyó valaha itt folyt ága, a Kis-Nyitra (Nyiterka) vize vette körül. (A vártól kelet–északkeleti irányban elterülő térség régebben gyakran vízzel volt elárasztva, jelentősen megnehezítve ezzel a támadók dolgát.) A 16. és 17. században komoly ostromokat megért erősség teljesen elpusztult, helyén napjainkban lakóházak találhatók.
A vár 1382 után épült, 1401-től említik írott források. Feltehetően Szegi Mihály építtette, majd családja kihalását (1393–1401) követően Stiborici Stibor vajda kapta meg örökadományul. Várnagya, Turóci Benedek 1406-ban a Zsigmond király ellen lázadók oldalára állt, mire Stibor ostrommal volt kénytelen a saját várát visszavenni tőle. Stibortól fia, ifjabb Stibor örökölte, aki 1434 áprilisában fiú utód nélkül hunyt el. Bár végrendelete értelmében özvegyének kellett volna örökölnie a várat, azt végül a Stibor-vagyon ügyében eljáró bíróság 1435-ben Zsigmond királynak ítélte. Alig valamivel később, 1436–1437-ben már Schellendorf Konrád birtokolta zálogként, 1440 táján pedig Gúti Ország Mihály és testvére, János szerezte meg. Utóbbiak 1457-ben örökadományul is megkapták V. László királytól. Családjuk birtokában találjuk 1498-ban és 1514-ben is. A mohácsi vész után a Szapolyai Jánoshoz csatlakozó Ország família surányi várát 1529–1530 fordulóján Bedegi Nyáry Ferenc foglalta el, aki aztán 1533-ban 3000 forint zálogösszegért szerezte meg I. Ferdinánd királytól a váruradalmat, és itt alakította ki rezidenciáját. Korlátkövi Péter és Ország Dorottya leányával, Korlátkövi Erzsébettel történt eljegyzését követően Nyáry 1541 után visszaadta a surányi uradalmat az Ország családnak. Ők 1543-ban megpróbálták visszaiktatni magukat a vár tulajdonába is, ez a szándékuk azonban Nyáry ellenállása következtében meghiúsult. Csak Nyáry halála (1551) után került immár tulajdonjogilag vissza az Országokhoz (1560-ban Ország László fia, Kristóf új adományt kapott rá). Ország Kristóf elhunyta (1567) után várai és birtokai a koronára szálltak.
1569-ben gímesi Forgách Simon kapta meg zálogként Surányt, és 1569–1582 között a Dunán inneni kerületi és bányavidéki végvidék főkapitányi tisztségét betöltve többnyire ebből az erősségből látta el teendőit, illetve családja is itt élt. Forgách Simon halálát (1598) követően csak rövid ideig volt a vár fiai kezén, 1599-ben Surányt Illésházy István vásárolta meg. Illésházyt II. (Habsburg) Rudolf császár hamarosan hűtlenséggel vádolta, 1603-ban a kegyvesztett főúr javait elkobozták. 1605. május 28-án Bocskai István hajdúserege foglalta el a császáriak által védett várat, melynek során a támadók a várkapitány Nagy Jánost is megölték. Illésházy csak 1606-ban mentesült a vádak alól és kapta vissza – többek között – Surány várát is. Halála (1609) után özvegye, Pálffy Katalin örökölte, aki 1613-ban átengedte Bosnyák Tamásnak. Miután ő 1634-ben meghalt, a vár és az uradalom egyik felét fiára, István esztergomi kanonokra (†1644), másik felét Zsófia leányára, Wesselényi Ferenc feleségére hagyta. Az Érsekújvár elfoglalására vonuló török had 1663 októberében bevette Surány várát is. Visszafoglalását Czobor Ádám ezrede hajtotta végre 1684. október végén, mialatt a várőrség zöme lovait legeltetve távol volt a vártól.
A vár megerősítésére, karbantartására a törökök nemigen fordítottak gondot, így az a Rákóczi-szabadságharc kitörésének idején már meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. 1703 őszén a kurucok vették birtokba, majd 1704. augusztus 24-én Bercsényi Miklós generális az Érsekújvár elfoglalására készülő seregének egy részét Surányban helyezte el. Érsekújvár bevétele után azonban a surányi erősség helyreállítását a kuruc vezérkar sem tartotta fontosnak, és falai között csekély őrséget hagyott. Ennek ellenére Bercsényi többször megfordult itt, 1705. január 13-án katonai díszszemlét is rendezett a vár előtt. A kurucok trencséni csatavesztését (1708. augusztus 3.) követően a felkelők fokozatosan visszaszorultak Magyarország északnyugati megyéiből, és Surány hamarosan kardcsapás nélkül visszakerült a császáriak kezébe. A császári hadvezetés Érsekújvár elszigetelésének, illetve visszavételének céljából 1709 áprilisában több helyen – így Suránynál is – sáncerődítmények létrehozását tervezte. A teljesen leromlott állapotban lévő surányi vár helyreállításának lehetősége ekkor már fel sem merült. Franz Paul Wallis ezredes, Nyitra császári parancsnoka 400 gyalogossal és nyitrai lovasszázadokkal Surányba vonult, hogy a sáncvárat – ma már pontosan nem megállapítható helyen – fölépíttesse, de április 11-én az Érsekújvárból érkező kuruc lovashad a seregét szétverte és az épülőben lévő sáncokat elpusztította. Ezt követően a császáriak a surányi sáncvár építésének tervét elvetették, a régi vár pedig lakatlanul hagyva pusztulásnak indult. Egyes pincéit 1710-től néhány éven keresztül még használták. Maradványait a 18–19. század folyamán a kőben szegény vidéken a lakosság hordta szét építkezéseihez. A nagysurányi születésű történész-levéltáros Matunák Mihály leírása szerint a vár sokáig fennálló, egyetlen jelentős romja, egy torony maradványa 1867-ben dőlt le szélvihar következtében. E torony alapja, közelében egy bástya és a várkapu csekély faldarabjaival, valamint a várárok egyes szakaszai az 1880-as évek végén még megvoltak. A 19. század közepe táján, építkezés során előkerült a vár törmelékkel és földdel eltömített kútja is, a mellette lévő kővályúval együtt. A 20. század első felében a Kis-Nyitra folyóágát feltöltötték, az erősség területét házakkal egészen beépítették. Ma semmi sem látszik a várból, csak a helye ismert.
A vár térségében épült családi házak alapozásakor sok értékes régészeti lelet és falmaradvány semmisült meg (még az elmúlt években is, a különböző mélységben végzett földmunkák során, épületek alapjai, faltöredékei bukkantak felszínre). Először 1936-ban zajlott kisebb régészeti kutatás a vár helyén. 2009-ben a vár központi területének közelében történt ásatáskor palánkfalból származó nyolc cölöplyukat találtak, közülük háromban facölöp elkorhadt maradványára leltek. A szürke agyagrétegbe mélyített, egyik végükön kihegyezett cölöpdarabok 160 cm-es mélységben kerültek elő. A kutatások folyamán felszínre került egy homokkőből faragott ajtó vagy ablakkeret darabja a 15–16. századból, és egy ugyancsak homokkőből készült lépcső vagy küszöb töredéke, amely 12 cm vastag, 35 cm széles és 48 cm hosszú volt. Az érdekesebb leletek közé sorolható továbbá egy 15–16. századi kő ágyúgolyó, egy 1412 és 1439 között vert ezüstdénár, kőműves kanál, patkó darabja, olló töredékei, fekete kerámiatöredékek két fenékbélyeggel a 15. századból és egy szintén bélyeggel rendelkező kerámia a 16. század elejéről. A török korhoz kapcsolható egy jellegzetes patkó, amely a 16. század második felétől a 17. századig keltezhető, valamint pipák maradványai. Viszonylag nagy mennyiségű kályhacsempe is előkerült, mely arról tanúskodik, hogy valaha több kályha is volt a várban. A leletek jelenleg a 2007-ben megnyílt surányi múzeumban tekinthetők meg.
Surány várának egykori elrendezését 16–17. századi alaprajzok – többek között Nicolo Angielini 1572–1573-ban készült, színezett tollrajza – nyomán ismerjük. Az 1300-as évek utolsó évtizedeiben épült vár legkorábbi része egy szabálytalan négyszög alakú palotaépület volt, déli oldalának közepén kaputorony állt. Ezt az épületet szabálytalan ötszög alakban várfal vette körül, melyet Angielini 16. századi rajza szerint külső oldalán támpillérekkel támasztottak meg. Érdemes megjegyezni, hogy későbbi, 17. századi alaprajzok szerint az ötszögletű védőfal külső kiszögellései nem támpillérek, hanem kör és négyzet alaprajzú, kisebb tornyocskák voltak. Ezek a Stockholmban, valamint a stuttgarti Württembergi Tartományi Könyvtárban őrzött alaprajzok a palotaépületet nem négyszögletűnek, hanem félkör alakúnak ábrázolják. A palotát kerítő várfal bejárata a palota kaputornyának folytatásában, a falak déli oldalán nyílt, amely elé egy félkör alakú várárkot ástak, ezen fából készült híd vezetett keresztül.
A török veszély növekedése miatt Nyáry Ferenc birtoklása idején, 1543 után egy további, kőből épült védőfallal vették körül a belső várpalotát és annak már álló, ötszögletű várfalát. Ez a második várfal szabálytalan négyszög alaprajzhoz közelítő alakú volt, sarkain lekerekítve, valamint az északi és nyugati falszakaszát is ívesre építették. A második fal keleti oldalán, közvetlenül a Kis-Nyitra itt folyó ága mellé épült a második kaputorony, amely előtt fahíd vezetett át a keskeny folyóágon a vízszintből kiemelkedő, déli és nyugati irányban hosszan elnyúló, keskeny szigetre. A sziget keleti oldalán további híd keresztezte a folyó következő mellékágát. Angielini a két hidat nem ábrázolja, de a várkapu előtti szigetrészen három épületet tüntet fel. A szabálytalan négyszögű második várfalon a kaputoronytól eltekintve bástyák vagy tornyok nem épültek.
1556-ban, 1557-ben és 1559-ben országgyűlési határozatok rendelték el a vár további erődítését. Ekkor az előbb bemutatott, feltehetően kőből épült külső várfalat egy hasonló alaprajzú palánkfallal vették körbe úgy, hogy a második várfal északi és keleti részét elbontották (Angielini tollrajza ezt az állapotot ábrázolja). A vesszőfonatos palánkfallal erősített külső, immár harmadik védelmi vonal sarkait különböző alaprajzú bástyákkal készítették el. Az északi sarokban egy szabálytalan sokszögletű, nyugaton négyszögletű, délen ismét szabálytalan sokszögletű, délkeleten pedig szabályos ötszögű bástyát készítettek a belülről földtöltéssel megtámasztott palánkvár sarkaira. A vár bejárata továbbra is a keleti oldalon nyílt, de az előtte lévő szigetrészt feltehetően sánccal erősítették meg. Az egész várterületet továbbra is a Kis-Nyitra több ágra szakadó vize vette körül. A 17. századi stockholmi és württembergi ábrázolások a palánkvár délkeleti, ötszögletű bástyáját nem ábrázolták, valamint az északi és a déli, Angielininél még sokszögletű bástyákat kör alaprajzúnak mutatják. A keleti ötszögletű bástya pusztulása feltehetően Surány 1663 és 1684 közötti török uralmának időszakában következett be. A Rákóczi-szabadságharc első éveiben ismét megrongálódott vár a szabadságharc második felében már lakatlan volt.
Végezetül meg kell említeni, hogy az 1976 óta Nagysurány városához tartozó, tőle 1,5 km-re, délkeletre fekvő Kisvárad (Nitriansky Hrádok) község keleti szélén, a Zámeček nevű részen földerődítmény található, ahol 1923 óta számos régészeti kutatás folyt. Területét az Első Katonai Felmérés vonatkozó szelvényén négy bástyával ellátott erősségként jelölik. Ez a sematikus, bástyás várjel már többeket megtévesztett, sőt néhol az olvasható, hogy a 17. században egy kisebb, törökök ellen emelt erőd állt itt, amelyről a falu a nevét kapta. Felmerült még az a lehetőség is, hogy az 1709-ben Surányban megkezdődött sáncépítési munkák helyszíne voltaképpen a Zámeček területével lenne azonos. Az előkerült leletek szerint viszont ezt a helyet az őskorban és a népvándorlás korában lakták, majd a 11–12. században erődítés nélküli telepként létezett. Újkori erődítmény egyértelmű nyomait a kutatók nem találták, így e kötet szerzői sem kívánják részletesebben tárgyalni ezt a régészeti lelőhelyet.
Források:
Matunák 1889. 18–20, 25, 35–36.
Sörös 1899. 720.
Geőcze 1894. 672.
Soós 1889–1928. XVI. 260–261.
Thaly 1905. II. 128–129.
Demkó 1914. 223, 228, 229.
Marosi 1974. 59.
Fügedi 1977. 192.
Kristó 1992. 249.
Engel 1996. I. 417–418.
Kisari Balla 1996. 50, 88.
Pálffy 1997. 271.
Kisari Balla 1998. 56, 105.
Kisari Balla 2000. 185, 559.
Hegyi 2007. III. 1630–1631.
Neumann 2007. 19–20, 84, 86–87, 113.
Plaček–Bóna 2007. 299–301.
Képek:
Nagysurány romjának jelölése az 1810–1811. évi térképen (ÖStA KA K VII k 122 Neutra)
Nagysurány, a vár rekonstruált alaprajza
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Nagysurány – Surány vára, 820–824.