Nagyszarva
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Nagyszarva, Pozsony vm.
SK Rohovce
47°59.927 É
017°24.401 K
A Csallóköz déli részén, Dunaszerdahelytől 14 km-re, nyugatra fekszik Nagyszarva település. Első említése 1250-ből ismert Zarva néven, majd 1410-ben Szentandrásként említik, csak a 17. századtól jelenik meg a Nagyszarva elnevezés. A helység négyszög alakú téglavárát – vagy inkább castellumát – Zuzana Ševčíková és Tomáš Janura szerint a 16. század első felében a Sárkány nemzetség építtette uradalmi központjában családi székhelyül (korábban Alapi Gyula és mások 15. századi eredetét emlegették). Kubinyi András szerint a települést mint birtokot Sárkány Ambrus még pozsonyi ispánként (azaz 1501 és 1510 között) szerezte.
Az erődített kastélyt nagy valószínűséggel Sárkány Ambrus (†1526) építtette. 1521-ben már bizonyosan fennállt, ebben az esztendőben ugyanis itt szállt meg II. Lajos magyar király és neje, Habsburg Mária királyné, akiket Sárkány Ambrus ezen a pénteki napon böjti ebéddel látott vendégül.
A 16. század második felében az erősség az Illésházyak kezére került, majd Illésházy István belefogott átalakításába. A kastély kocsiáthajtója fölött elhelyezett, homokkőből készült, feliratos táblán olvasható évszámot (1570) korábban a kastély átépítésének dátumaként értelmezték. Ševčíková és Janura viszont azt feltételezi, hogy a feltüntetett dátum az erősség megvásárlásának-megszerzésének évét jelölheti, és az átépítés később, 1600-ban történhetett. Még az sem kizárható, hogy a táblát csak utóbb Illésházy István unokaöccse, Ferenc készíttette el, aki Illésházy István halála (†1609) után megörökölte a kastélyt. Az építkezésekre tehát valamikor a 16. század végén, a 17. század elején kerülhetett sor. Illésházy Miklós (1653–1723) barokk stílusban ismét átépíttette, majd elhunyta után Illésházy József (1700–1766) tulajdonába ment át, aki folytatta a barokk stílusú átalakításokat. Halálát követően legidősebb fia, Illésházy János (†1800) kapta meg a kastélyt, aki 1762-ben Batthyány Szidóniát vette feleségül.
Az 1763-as földrengés és a 18. század végén több árvíz is károkat okozott az épületben, amelyeket Illésházy János kijavíttatott. Tőle a kastélyt fia, Illésházy István (1762–1838) örökölte. Vele kihalt a család férfiága, és ezután a rokonság révén a Batthyányiak, pontosabban Batthyány József szerezte meg. Később Battyhyány Antónia kezével Pongrácz Frigyeshez (†1932) került. Fia, Pongrácz Pál a kastélyhoz tartozó 4000 holdas birtokon mintagazdaságot hozott létre. A Pongráczok a második világháború kitöréséig birtokolták az épületet, amelyet 1945 után kifosztottak, feldúltak. Ezután évekig lakatlanul állt, majd 1971-ig iskola működött falai között, ezt követően pedig a belügyminisztérium tulajdonába került. 2005 és 2013 között javarészt helyreállították, építészeti és történeti kutatását 2006-ban Zuzana Ševčíková és Viera Obuchová végezte el. A kastély napjainkban idősek szociális otthonaként működik, ezért csak kívülről tekinthető meg.
A jelenlegi 46×36 méter méretű kastélyhoz hasonló alaprajzú, 16. századi vár egyes falrészletei fennmaradtak a mostani épület alagsorában. Az északnyugati oldalon, a terepszint alatt egy széles, tölcsér alakú lőrés maradványa található. Az alagsor rendkívül erős falazási módja is arra utal, hogy a mostani kastély előtt itt lévő épület várként működött, és egyes részeinek megtartásával csak később építették át kastéllyá. Ševčíková és Janura azt is megállapította, hogy a 16. századi épület eredetileg is zárt udvarral készült, amelyet azonban sokkal inkább erődítési, mint reprezentációs céllal hoztak létre.
Az erődítettséget támasztják alá azok az írott források (például egy 1745-ben kelt leírás), amelyek az épület körüli árokról – nagy valószínűséggel vizesárokról – is megemlékeznek. Ipolyi Arnold az 1850-es évek végén tett itteni látogatásakor feljegyezte, hogy “a négyszögű emeletes épületet véd- és vízmüvek” erősítették, melyek nyomai akkor még kivehetők voltak. A már említett, lőrésekkel kiépített alagsornak feltehetően az árok védelme lehetett a feladata. A várat körülvevő árok nyomai ma már csak a terep egyes helyein, a domborzat hullámzását követve észlelhetők.
Az első nagyobb átépítésre a 16–17. század fordulója körül került sor, majd a 17. század második felétől barokk stílusban folytatták a munkálatokat. Az épület eredeti alaprajzát megtartva újabb szintet húztak rá, kapuját az északnyugati oldalon alakították ki. A belső zárt udvart árkádos folyosóval vették körbe. A 18. század első harmadában befejezték a kastély körüli gazdasági épületek létrehozását, majd folytatták a főépület átformálását. A 19. század első felében klasszicista stílusban alakították át, ekkor jött létre a középen timpanonos, két-két oszlop által tartott, erkélyes rizalitos főhomlokzat az északnyugati oldalon.
Források:
Ipolyi 1859. 140.
MVV Pozsony 1904. 97–98.
Gerecze 1906. 663.
Alapi 1915. 29.
H. Takács 1970. 221.
Kubinyi 1994. 266, 269.
Ševčíková–Janura 2009. 6–13.
Kép:
Az egykori castellum helyére épült kastély nyugati homlokzata
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Nagyszarva, 828–829.