Nagyszombat – városfal
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Nagyszombat, Pozsony vm.
SK Trnava
D Tirnau
48°22.878 É
017°35.472 K
Pozsonytól 45 km-re, északkeletre, a Vág völgye és a Kis-Kárpátok közötti Nagyszombati-medencében települt Nagyszombat városa, melynek városfalai jelentős részben ma is állnak.
Nagyszombat első okleveles említése 1211-ből való. IV. Béla király 1238-ban a szabad királyi városok közé emelte, amiben fontos szerepet játszott, hogy a település az Esztergomot Csehországgal összekötő kereskedelmi út mentén feküdt. Ivan Staník szerint ekkor épült fel a városfal a legkorábbi formájában, a városi erődítés első említése 1258-ból származik. II. Ottokár cseh király 1271-es hadjárata során elfoglalta Nagyszombat városát is. A 14. század elején Csák Máté hatalmi övezetébe került, fejlődése csak a tartományúr halála (1321) után, I. Károly király idejében folytatódott, aki privilégiumokkal segítette gyarapodását. Zsigmond király 1402-ben árumegállító jogot és az országban való szabad kereskedést adományozott a városnak. A Csehországból betörő husziták 1432-ben elfoglalták Nagyszombatot, és csak három esztendő múlva vonultak ki belőle. A 16. századtól gazdag kereskedővárosként csábító célpontot jelentett az ellenséges hadak számára. 1605. május 5-én Bocskai István hajdúi, majd 1619 októberében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai előtt hódolt meg. Két esztendő múltán egy ellentámadással Habsburg kézre került. 1683. július 25-én Thököly Imre kurucai vonultak be Nagyszombatba, fosztogatásuk során tűzvész tört ki, amelynek következtében leégett a házak legnagyobb része.
A Rákóczi-szabadságharc első esztendejének végén, 1703. december 4-én üzente meg a város Bercsényi Miklós főgenerálisnak, hogy hódolni kíván és kész kurucokat befogadni falai közé, ami néhány nappal később meg is történt. Miután Heister császári tábornagy a Nagyszombat melletti ütközetben legyőzte Rákóczi seregét (1704. december 26.), visszafoglalta Nagyszombatot és megölette az ott talált kuruc sebesülteket. (A város kuruc parancsnoka, Duló Ádám már előzőleg elesett a csatában.) 1705. március 12-én Heister a túlerőben lévő kuruc csapatok elől visszavonulva kiüríttette Nagyszombatot, ahová Bercsényi már másnap kuruc őrséget helyezett. A város még többször gazdát cserélt, és csak a trencséni csatavesztés (1708. augusztus 3.) után került végleg császári kézbe. Több mint száz évvel a kuruc mozgalmak végét követően, 1820 és 1840 között kezdték nagyobb ütemben bontani a hadászatilag elavult városfalakat.
Nagyszombat majdnem szabályos téglalap alaprajzú városerődítése kb. 56 hektárnyi területet kerített körbe. A kerített terület befoglaló méretei 800×700 méter úgy, hogy az egymással szemközti oldalak hosszmérete kb. 5 %-kal tér el egymástól. A védett terület hosszanti tengelye észak–északnyugati és dél–délkeleti tájolású.
A városerődítés több építési szakaszban készült. Az első a 13. századra keltezhető erődítési rendszer, melynek fő elemei a közel négyszögletes alaprajzú, öt szint magasságú tornyok voltak. A teljes városerődítés valószínűsíthetően 42 tornyából 25 maradt meg napjainkra, amelyekből 17 készült az első építési fázis során. További négy, első építési fázisban emelt tornyot azonosítottak a régészeti kutatások során, így összesen 21-re tehető a 13. században épült tornyok száma. Ezeket a tornyokat a 13. század második feléig föld-fa szerkezetű védőfallal kötötték össze. A falakon kívül – feltehetően nem a védőfalak teljes hosszában – árkot készítettek, melyet a helyi patak vize táplált.
A 13. századi védőfalakon négy kaput építettek. A legfontosabb két kapu közül az egyik az északi városfal nyugati oldalán nyitott Felső kapu, a másik pedig a déli városfal nyugati részén épített Alsó kapu volt. Rajtuk kívül még két kisebb kaput is kialakítottak: az egyiket szintén az északi falon, de annak keleti végéhez közel (ez volt a Manigai kapu), valamint a déli fal keleti végének közelében épült a Kislócai kapu.
Az első építési periódusban készült négyszögletes tornyok 2,3–2,35 méteres falvastagsággal épültek, oldalhosszuk 7,4–7,8 méter volt; kialakításuk megfelelt az ebben a korban épített önálló tornyokénak. Első szintjükön nyílásaik nem voltak, a bejárat a második szinten nyílt, a fafödémmel elválasztott emeleteket létrákkal kötötték össze. A tornyok felső szintjein előre és oldalirányba néző lőréseket alakítottak ki. A későbbi átépítések során az első fázis eredetileg ötszintes tornyait egységesen visszabontották a negyedik szint feléig. A 13. században épített, tornyok közötti védőfalból a nyugati és a keleti oldalon földsáncmaradványok maradtak fenn, melyek valószínűleg az eredeti fa-föld szerkezetű védőfal lebontásakor keletkeztek.
A 13. századi tornyok egymástól való távolsága a nyugati falon 120 és 130 méter között volt. Az északi, a keleti és a déli falon ugyanezen periódus tornyai átlagosan 60 méteres távolságban épültek egymástól, kivéve a városfalak saroktornyainak közelében, ahol a saroktornyoktól való távolságuk 45 és 100 méter közötti volt (a városfalhoz épített négy saroktoronyból három megmaradt, az északkeleti tornyot lebontották).
A következő építési fázis során, 1270 körül a föld-fa szerkezetű várfalat védőfalra (téglafalra) cserélték, azonban az korántsem bizonyos, hogy ez az átépítés a teljes városfalat érintette.
A 14. században, a következő nagy átépítési szakaszban újraépítették a védőfalat, amelyet részben a 13. századi, négyzetes alaprajzú tornyokhoz kapcsoltak, másrészt új, hátrafelé nyitott tornyokkal erősítettek meg. A korábbi tornyokat úgy illesztették be az új várfalak rendszerébe, hogy azok a meglévő adottságok figyelembevételével, 0,6 métertől 3,6 méterig ugrottak előre a védőfalak síkjából. A hátrafelé nyitott tornyok elsősorban az egymástól korábban túl nagy távolságra épült zárt tornyok közeibe kerültek, illetve a 3. építési fázis előtt elpusztult 13. századi tornyokat váltották fel. A gyilokjáróval ellátott falakról közvetlenül be lehetett lépni az egyes tornyokba, ennek részletei azonban régészetileg több toronynál még nem tisztázottak.
A török terjeszkedés időszakában, 1553 és 1556 között, Pietro Ferrabosco tervei alapján ismételten megerősítették és átépítették a városfalakat, azonban a kor tüzérségi hadviselésének megfelelő modern erődítési elemek, bástyák ekkor nem készültek. A 13. században létrehozott négy kapu mellett a későbbiekben további kapukat is nyitottak a falban. A nyugati várfal közepénél a Szt. Jakab-templom közelében, vele átellenben a keleti falnál a Szt. Miklós-székesegyház szomszédságában, valamint a városfal délnyugati saroktornya mellett is épült egy kapu.
A legkorábbi négy kapuhoz emelt kaputornyot és a falak egy részét a 19. század folyamán lebontották. A városfalak és a tornyok javarészt épségben, helyreállítva vagy romos állapotban fennmaradtak, napjainkban is hosszú falszakaszokat – különösen a keleti oldalon – lehet megtekinteni. A védőfalak elsősorban a déli oldalon és az északnyugati részen pusztultak el.
Források:
Thaly 1885–1892. III. 83, 304, 332–333.
MVV Pozsony 1904. 196, 525–526.
Gárdonyi 1941. 11.
Nagy 1961. 241.
Marosi 1974. 57.
Staník 1985. 9–13.
G. Györffy 1991. 38.
Rábik 2006. 6–7.
Staník 2009. 26–30, 33–39, 44–46.
Szende 2010. 149.
Kép:
A városfal nyugati oldalának részlete az egyik toronnyal
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Nagyszombat – városfal, 830–832.