Párkány – sáncok a Duna bal partján
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Párkány, Esztergom vm.
SK Štúrovo
D Gockern
47°47.907 É
018°43.528 K
Esztergommal szemben, a Duna bal partján terül el Párkány városa. Erődítései a török időktől egészen a Rákóczi-szabadságharcig fennálltak.
Esztergom török kori ostromaiban mindig jelentős szerepet kaptak a kiterjedt tábori erődítési rendszerek, ütegállások. A várhegy dombok közötti fekvése és a Duna közelsége a tűzfegyverek fejlődésével egyre összetettebb váron kívüli erődítések alkalmazását tette szükségessé.
Az első török ostrom idejéből (1543. július–augusztus) az ostromlóknak még mindössze földdel töltött ágyúkasairól, sáncokkal védett ágyúállásairól és a török tábor megerősítéséről szólnak a híradások. A törökök az elfoglalt Esztergom erődítésein alapvetően nem változtattak, de a Duna túlpartján, a mai Párkány helyén felépítették “Dzsigerdelen parkani” nevű hídfő-sáncerődítésüket, amelyet hajóhíd kötött össze az esztergomi vár alatti Rácvárossal. Ezt az 1594. május 4-e és június 29-e között zajló ostrom során a keresztény hadaknak nem sikerült elfoglalniuk. Esztergom várának újabb visszafoglalási kísérlete 1595. június 30-án kezdődött. Ennek során az ostromlók hatalmas sáncrendszert építettek ki a Duna jobb partján, Táttól majdnem a mai esztergomi Csenkei hídig. A védők a bal parti Dzsigerdelen parkani (magyarul Kakat) erődítését nem tudták tartani Pálffy Miklós rohamaival szemben, akinek csapatai június 24-én elfoglalták és felgyújtották azt. Kakat palánkján kívül a védőknek 1595-ben nem voltak kiépített erődítései Esztergommal szemben, a bal parton. Az ostrom szeptember 3-án ért véget, Esztergom ismét a keresztényeké lett.
A törökök 1604. szeptember 19-étől kezdve kísérelték meg ismét elfoglalni Esztergomot. A keresztény védősereg azonban jól felkészült a várható támadásra, a védekezést Giorgio Basta császári tábornok irányította. A vár körül több zártsáncot készítettek, majd az azokat összekötő zegzugos vonalvezetésű és redanokkal erősített védelmi rendszert építették ki a Várhegy keleti oldalán.
E kötet szerzői ebben a szócikkben az ugyanekkor a Duna bal partján megépített sáncrendszer 2000-ben fellelt maradványait mutatják be. A korabeli térképek tanúsága szerint 1604-re már helyreállították a kilenc évvel előbbi ostromban súlyosan megsérült Dzsigerdelen palánkot, amely a mai Párkány (Štúrovo) központi részének helyén állt. Giovanni Domenico Jaciotto 1604-es dátummal rajzolt olasz nyelvű térképén részletesen ábrázolja a Duna bal partján, Párkánytól a túlparti Tát magasságáig kiépített sáncrendszer nyomvonalát és erődítés elemeit.
Ivan Kuzma szlovák kutató a légi régészet segítségével fedezte fel az 1604-es Párkány körüli tábori erődítések jelentős részét. A Párkány központjától délnyugati irányban, kb. 2,5 km hosszan elhúzódó sáncrendszer a Dzsigerdelen palánktól – amely a mai település központjától északra, kb. 500 méter távolságban volt – tovább északra, a Duna partjától indulva nyugatról vette körül a hídfő palánkot, attól mintegy 400 méter távolságban húzódva. A sáncvonal elé kiugró ötszög alakú, a korabeli bástyákat utánzó alaprajzú, kifelé néző lőállásokkal sűrűn erősített védvonal fő része a partvonalat követve haladt délnyugati irányban, majd nagyjából a mai Felső-sziget közepével egy magasságban a folyó felé fordulva visszazárt az ártér fölötti magasparthoz. Az így kialakított fő védvonal délnyugati sarkánál egy szabályos hatszög alakú csillagsáncot építettek, és egy koronaművel is megerősítették azt a részt, ahol éles irányváltással fordul a védelmi vonal a Duna felé.
Feltehetően az 1595. évi események tanulságaképpen a fő védvonalat tovább építették a folyó partját követve, attól mintegy 500 méter távolságban a mai Nyárasdsziget északkeleti csúcsának vonaláig, majd ez a második sáncvonal is a Duna felé fordulva zárta le a területet. Nagyjából ennek a vonalnak a délnyugati végénél volt a bal parton Pálffy Miklós védőárokkal körülvett tábora 1595-ben, ahonnan a Dzsigerdelen palánk elleni sikeres támadást megindította.
Az egész, hosszan elnyúló védelmi vonal földből és gerendákból készülhetett. Az 1604-es térkép azt sejteti, hogy előtte árok húzódott. A védelmi rendszer sáncvonalainak teljes hossza 7,5 km volt.
Az erődítésrendszer napjainkra teljesen elpusztult, területének túlnyomó részére ráépült a mai város. A légi felvételeken felfedezhető és legjobban látható maradványok a Valy pod vrškom nevű nyílt mezőn helyezkednek el, kb. 2,5 km-re, délnyugatra Párkány központjától.
A Párkány (középkori magyar nevén Kakat) körzetében 1595 és 1604 között kiépített sáncrendszer szerves része volt az Esztergom védelmére a vár körül készült, földerődökkel kiegészített védelmi vonalaknak. Ezekhez tartoztak még a Prímás- és Nyáros- (Nyárasd-) szigeten emelt zártsáncok is. 1604-ben a várvédő keresztény csapatok előretolt védőállásokat és sáncrendszert építettek ki a vár körül, valamint a bal part mentén. Az 1595-ös ostrom egyik tanulsága az volt, hogy a Dzsigerdelen parkani elfoglalása után az ott elhelyezett ütegek a Duna fölött átlőve jelentős károkat tudtak okozni a török védőknek, ezért ennek a bal parti területnek a védelméről a későbbiekben jobban kellett gondoskodni.
Jelentős részben a jól előkészített védelemnek is tulajdoníthatóan a törökök október közepén abbahagyták az 1604. évi ostromot, és elvonultak a vár alól. Egy év múlva, 1605. augusztus végétől október 3-áig ismét, ezúttal sikerrel ostromolták meg Esztergomot. Az 1604 előtt kiépített sáncrendszer 1605-ös továbbfejlesztéséről nincsenek adatok. A későbbiekben a párkányi palánk átépítéséről 1640-ből van írott forrás, majd Forgách Ádám érsekújvári kapitány 1661. évi támadása alkalmával említik a Párkányból kitörő törököket, azonban az 1604-es sáncok használatáról nem esik szó. De Souches császári tábornok 1664-es ellentámadása során bevette a párkányi palánkot, a védekező törökök pedig szétrombolták az onnan Esztergomba vezető hajóhidat. De Souches innen az esztergomi vár megtámadása nélkül elvonult Érsekújvárra. A törökök visszafoglalták a párkányi hídfőerődöt és elrendelték újjáépítését. Evlia Cselebi részletes leírást adott a helyreállított erődítésről.
Bécs sikertelen török ostroma után a Duna bal partján, a Csallóköz felől vonuló felszabadító szövetséges hadak 1683. október 7-én érkeztek Párkányhoz. A Sobieski János és Lotharingiai Károly vezette sereg október 9-én rohamozta meg a palánkot, az ottani védőket levágták, de a hajóhíd ismételt pusztulása miatt ekkor még nem tudtak átjutni a jobb partra. Esztergom várát végül 1683. október 28-án adták fel a kilátástalan helyzetben lévő török védők. Két év múlva, 1685-ben az oszmán hadak megkísérelték visszavenni a várat. A július 30-tól augusztus 16-áig tartó hadműveletek során a párkányi palánkot nem foglalták el a törökök, noha Joachim Strasser ezredes visszavonta annak 60 fős őrségét a Duna jobb partjára. Ez volt Esztergom utolsó török kori ostroma, de az oszmánok már nem jártak sikerrel.
A kuruc időkben további ostromokat kellett kiállnia Esztergomnak. Forgách Simon főkapitány kurucai 1706. július 28-án kezdték körülzárni a várat. A párkányi palánkot ütegállásként használva, innen rombolták a vár falait. A császári őrség szeptember 16-án adta át a várat, amely azonban nem sokáig maradt Rákóczi birtokában. Csekély ellenállás után november 9-én adta fel Esztergomot a Rákóczi által kinevezett parancsnok, Charles Bonafoux francia tiszt. A császáriak ismét kijavították a vár falait és a párkányi hídfőerődöt is. A Rákóczi-szabadságharc után a bal parti sáncerődítések elvesztették fontosságukat, és a továbbiakban feltehetően nem törődtek velük. Bél Mátyás az 1720-as évek második felében feljegyezte, hogy abban az időben még látszottak a felhagyott, megrongált sáncok. Az Első Katonai Felmérés szelvényén már nem látszanak az Esztergommal szemközti Duna-parton a korábbi időkben épített sáncok, vagy Párkány hídfőerődjének nyomai.
Források:
Gömöry 1891. 465–467, 470–472, 664, 668.
Bánlaky 1928–1942. XIII. 198–201, XIV. 149–165, 420–421.
Csorba 1978. 121, 131, 145, 148, 162, 164, 180, 182–184, 190–191, 196–200, 210, 212–213, 219–220,
Kisari Balla 1996. 126–127.
Perjés 1999. 255–256.
Kisari Balla 2000. 501–502, 633.
Bél 2001. 106–108.
Kuzma–Blažová–Bartík–Rajtár 2001. 113, 122.
Kuzma 2005a 17, 150.
Kuzma 2005b 60, 64.
Kuzma 2006. 44–45.
Tolnai 2006. 271.
Képek:
Párkány sáncerődítésének nyoma Ivan Kuzma felvételén
A sánc nyomvonala (Ivan Kuzma felvétele)
Esztergom és környezete 1604-ben (Karlsruhe, Hfk.Bd. XIV.Nr. 29. GI. 246, Kisari 2000. 501-502)
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Párkány – Sáncok a Duna partján, 920–924.