Pozsony – 19. századi sáncok
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Pozsony, Pozsony vm.
Sk Bratislava
D Pressburg
48°08.003 É
017°06.817 K
Pozsony városközpontjától délre, a Duna jobb partjához közeli Sad Janka Kráľa nevű parkban ma is láthatók a 19. század elején, az ötödik franciaellenes koalíciós háború idején épített sáncok maradványai. A Dunán átvezető hajóhíd déli hídfőjének védelmére létrehozott tábori erődítési rendszer körzetében jelentős összecsapások történtek 1809 júniusában és júliusában.
A Habsburg Birodalom 1809. április 9-én üzent hadat Franciaországnak, amire válaszul Napóleon már április 19-én ellentámadási parancsot adott ki ingolstadti főhadiszállásáról. A hadi események a kezdeti osztrák sikerek után a franciák Bécs felé történő előrenyomulásával folytatódtak.
A kialakult veszélyes helyzetben az osztrákok tábori erődítések építését rendelték el a főváros védelmére, majd a francia előőrsök hainburgi megjelenését követően 1809. május 9-től Pozsonnyal szemben, a Duna déli oldalán is megkezdték egy hídfő építését. Ezen a szakaszon a folyó több ágra szakadt, ráadásul az 1809. január 26-i árvíz egy új folyóágat hozott létre a Duna és a tőle délre fekvő Ligetfalu között. A hadvezetés úgy döntött, hogy a sáncművet az új folyóág északi oldalán építik meg, és Ligetfalut kívül hagyják a védelmi vonalon. A kétkezi munkások létszámhiánya miatt csak lassan haladtak az építéssel, május 13-án a sánc még mindössze 1,2 méter magas volt, és az előtte ásott árok is csak 1 méter mély. A rohammunkában készült mellvédet később homokzsákokkal kellett megmagasítani, a keleti oldalon pedig fatörzsekből készítették el a magasítást. A 20–40 méter széles új folyóágon túl, délre fekvő Ligetfalu házai áttekinthetetlenné tették a sánc előterepét és jó fedezéket nyújtottak a támadásra készülődő franciáknak. A Duna-ligetnél megkezdett építkezés mellett egy másik sáncrendszer készítését is elkezdték a hídfőtől nyugatra fekvő Pötschen-szigeten, amely később szerepet kapott a Ligetfalu birtokáért vívott harcokban. Az ellenség fenyegető közelsége miatt május 14-én abbahagyták a sáncépítést, a munkásokat kompon visszaszállították a Duna északi partjára, és megkezdték az addig elkészült sáncvonal katonai megszállását.
Május 16-án este a francia Marulaz-könnyűlovas-dandár három százada érkezett Ligetfaluba. Másnap reggel megadásra szólították fel a sáncokat védő Hoffmeister vezérőrnagyot, aki azt elutasította. Néhány nappal később a francia főparancsnokság visszavonta a pozsonyi hídfőtől a csapatokat Bécs környékére.
A francia Gudin-hadosztály egy része, mintegy 6000 ember és a velük szövetséges német egységek 1809. június 1-jén érkeztek meg a pozsonyi déli Duna hídfő elé. A tüzérséggel támogatott rohamra még aznap este, 19.45-kor került sor. A magyar Gyulai-gyalogezred II. zászlóalja Ligetfalunál védekezett, majd a franciáknak jelentős veszteséget okozva 22 órakor visszavonult a Duna-ligetnél elkészített sáncok mögé.
Június 2-án Wimpfen császári őrnagy megszemlélte a sáncokat, majd parancsot adott azok kibővítésére. Elrendelte a Duna mellékágak fölé hidak építését, a sáncrendszer továbbépítését a nyugatra fekvő Pötschen-sziget melletti Duna-ágig, valamint déli irányban úgy, hogy azok délnyugattól délkeleti irányban Ligetfalut is körülvegyék. A hidak építését a két kirendelt hidász század elvégezte, azonban a sáncok csak részben készültek el.
A következő napon ismét folytatódtak a támadások. Délután 4 órakor tüzérségi támogatás mellett rohamra indultak a franciák. A Ligetfalu előtt épülő sáncokat a császáriak rövid tűzharc után feladták és visszavonultak a korábbi sáncok mögé. Aznap estig még két támadás érte a Duna-liget sáncai mögött jelentős tüzérséggel védekező császári Bianchi-dandárt, azonban mindkettőt sikeresen visszaverték, sőt Ligetfaluig üldözték a támadókat. A francia Gudin-hadosztály július 4-én hajnali 4-től 10 óráig ágyúzta a sáncokat, majd 10 órától délután 3-ig a Dunán átlőve, Pozsony városát is bombázták. Közben a francia csapatok június 4-én és 5-én is új tüzelőállásokat építettek Ligetfalutól keletre.
A Duna eközben apadásnak indult, így egyre könnyebbé vált a sáncok megtámadása, ezért a császáriak cölöpsorok felállításával igyekeztek meggátolni a rohamokat. Június 5-e és 11-e között a védők a Duna-ligeti hídfőtől távolabb is kisebb sáncokat építettek, hogy fokozzák a hídfő védelmét. Az Ó-liget északi részén, valamint a Pötschen-sziget nyugati szélénél készültek el ezek a sáncok.
Június 11-én a franciák megkísérelték felgyújtani a Duna-ligeti sáncok előtti folyóágon épített hidakat, azonban a védők elkergették őket. Ligetfalu előtt a támadók megerősítették a hídfőt védő sáncok támadásához épített ütegállásokat.
A pozsonyi sáncoknál a legközelebbi harci cselekmény június 12-én történt, amikor az osztrák tüzérség reggeltől délutánig lőtte a sáncok mögül a francia ütegállásokat, amelyek viszonozták a tüzet. A franciák június 13-án és 14-én új ütegállásokat készítettek el 16 mozsárágyú részére, amelyekkel délelőtt 10 órától másnap hajnalig lőtték az elsáncolt hídfőállás területét.
Június 14-én Győr közelében csapott össze a Francia Császárság és a Habsburg Birodalom hadserege. A délelőtt 11 órától délután 18 óráig tartó küzdelem francia győzelemmel zárult. A csata utáni napokban, június 15-én, 16-án és 17-én a franciák több alkalommal bombázták a hídfőállást, majd a mozsárágyúkat átszállították a győri vár ostromához. Néhány nappal később, június 23-án újabb osztrák csapatok érkeztek Pozsony térségébe, megszállták a Dévénytől egészen Kolozsnéma faluig terjedő Duna-vonalat (az északi Duna-partot). Ugyanekkor a jobb parti pozsonyi hídfő sáncainak védelmét is megerősítették a Lutz-dandár néhány egységével. A parancsnok továbbra is Bianchi vezérőrnagy maradt. A hídfővel szemben állomásozó francia csapatokat is kiegészítették a Puthod-hadosztály Girard-dit Vieux-dandárával.
A Duna-ligeti sáncokban elhelyezett 4000 főnyi, valamint a nyugatra fekvő Pötschen-szigeten állomásozó, 1800 főt számláló császári erőt június 25-én támadták meg a franciák, majd 26-án felszólították a császáriakat a hídfő kiürítésére és a Dunán épülő cölöphíd lerombolására. Bianchi vezérőrnagy az ultimátumot visszautasította, ezért a franciák megkezdték a hídfőállás és a város lövetését. Károly főherceg 28-án leállította a cölöphíd munkálatait, mire este 9 órakor a támadók beszüntették a város bombázását. Június 30-án újra elkezdődtek a harcok, a franciák immár nyomasztó túlerővel támadták a császári csapatokat. Átkeltek a sánc előtti keskeny Duna-ágon, elfoglalták a Duna-ligeti hídfőtől keletre lévő Ó-liget osztrák sáncait. Bár a pozsonyi hídfőt nem tudták bevenni a franciák, annak helyzete egyre kritikusabbá vált. Július 2-án és 3-án csapatátcsoportosítások miatt néhány francia egységet és a tüzérség egy részét kivonták a hídfő elől, így némileg csökkent a császári egységekre nehezülő nyomás.
A Morva folyó Dévény fölötti szakaszának jobb partjától nyugatra eső területen, a Morvamezőn zajlott 1809. július 5–6-án a wagrami csata, amelyben Károly osztrák főherceg hadserege súlyos vereséget szenvedett a Napóleon vezette francia és szövetséges hadaktól.
A pozsonyi hídfőnél július 9-én kezdődtek el ismét a harcok. Ekkor a franciákkal szövetséges olasz egységek indultak támadásra az Ó-liget felől, de a császári csapatok estére visszaszorították az ellenséget.
Eközben a wagrami vesztett csata miatt Pozsonyon át a Vág vonala mögé és Komárom irányába visszavonuló császári IX. hadtestet a Morva folyó vonalánál biztosító Bach-dandár is megkezdte keleti irányú visszavonulását. A Pozsony környéki területek feladása után értelmetlenné vált a hídfő további védelme, ezért július 11-én éjszaka a Bianchi-dandár megkezdte a hídfőt védő sáncok kiürítését. A visszavonulás a franciák támadásai közepette, harcolva ment végbe. Július 12-e reggelre a sáncokat elhagyták a császári egységek. A Bianchi-dandár csatlakozott a visszavonuló IX. hadtesthez és Komárom felé indult.
Pozsonyt Bernadotte marsall IX. francia hadtestjének csapatai szállták meg július 13-án, de nem üldözték a visszavonuló császári egységeket. Az 1809. július 19-én megkötött fegyverszünetben megállapított demarkációs vonal a Holics–Pozsony–Győr–Szentgotthárd vonalon húzódott.
A pozsonyi hídfő közelében készült feldúlt és megsérült sáncokat, ütegállásokat magukra hagyták, azonban már egy évvel később, 1810-ben tervek születtek egy újabb hídfővédelem kiépítésére, amelynek tervezése során figyelembe vették az 1809-es harcok tapasztalatait. A korábbi Duna-ligeti sáncok megújítását és redutokkal való kiegészítését tervezték, valamint új, a hídfőtől dél felé előretolt összefüggő, redutokkal erősített zárósáncot terveztek Ligetfalutól délnyugatra, a Pötschen-sziget északkeleti harmadában és az Ó-ligetben a vadászház vonalában. Ezeken kívül számos új ütegállást jelölnek a tervrajzok a Pötschen-sziget nyugati és déli peremén, továbbá a Duna bal partvonalán Pozsonytól nyugatra és keletre is. Ezek a sáncok, redutok és tüzérségi állások nem készültek el, de a Ligetfalutól délnyugatra tervezett sáncvonalat és hat redutot 1848-ban megépítettek a magyar honvédek.
Kossuth Lajos 1848. október 16-án kiadott utasítása szerint 150 munkást vagy bányászt kellett küldeni Pozsonyba, az ottani sáncok megépítésére. Görgei Artúr tábornok 1848. októberi levelezésében említi a Pozsonyban történő sáncmunkákat. A sáncok jelentős része elkészült, azonban Windisch-Grätz december közepi támadása következtében Görgei 16-án elhagyta a várost, és a magyar sereg jelentősebb harcok nélkül december 18-án feladta Pozsonyt. A magyarok által megépített sáncok helyzetéről későbbi, 1850-ben készült tervrajzok tudósítanak. Ebben az évben ugyanis újabb tervezetek készültek Pozsony megerősítésére, ezenfelül új Duna-ligeti hídfő építésére. A tervezési munkák során több tervrajz feltünteti az 1848-ban épített sáncművek helyzetét. Ezek szerint 1848. december közepéig a Ligetfalutól délnyugatra hat darab redut készült el, valamint az azokat összekötő hosszanti sánc a Holtág és az Oroszvári Duna-ág között, és a valószínűleg még használhatónak ítélt Duna-ligeti 1809-es sáncok kiegészítésére, ezek déli oldalához illesztve egy új zártsáncot is emeltek. Ezeken kívül még 1848-ban a várostól északnyugatra, a Stomfára vezető út védelmére megépítettek 11 tüzérségi állást és a semptei út bevezető szakaszán egy szabályos sokszögű zárt sáncművet. A várostól északkeletre, a Komáromba vezető útra, a városon kívül elkezdték egy szabálytalan sokszög alakú, nagyobb zártsánc építését, azonban ezt a város feladásáig nem fejezték be. Ettől a befejezetlen sáncműtől északnyugatra, Pozsonytól északra több ütegállást és többé-kevésbé összefüggő, megvalósult 1848–1849-es sáncvonalat is ábrázoltak az 1850-es keltezésű térképen. Az 1811-ben leégett és 1848-ig több részletében elbontott pozsonyi várba 1848. december 18-át követően beköltözött az osztrák katonaság, és ezt követően ideiglenes sáncok, paliszádfalak, tüzérségi állások, továbbá barakkok, raktárak és egy lőportár építésével tették védhetővé az akkor már romos vár területét.
Az 1850-es keltezésű és a még későbbi, 1861-ben és 1863-ban készült tervrajzok Pozsony körül överődszerűen építendő tartós harcállások és sáncművek, valamint a Duna-ligetbe egy új, korszerű hídfőerődítés építését tervezték. Ezeket a sáncműveket már nem tervezték hosszú sáncvonalakkal összekötni, azok egymást tüzérségi tűzzel támogatták volna, de ezek a tervezett rendszerek nem épültek meg.
Napjainkra a Pozsony óvárosával szemközti, a Duna jobb partjától délre eső terület jelentősen megváltozott. Az egykori Duna-ágakat kevés kivétellel megszüntették, a szigetek eltűntek, a Duna medrét és partjait szabályozták, gátakat építettek. Ligetfalu és az Ó-ligeti sziget területén, valamint a Ligetfalu melletti egykori dunai Holt-ág és Oroszvári-ág közötti területen modern városrész épült fel. A Napóleon hadai ellen vívott harcnak mára csak egy emléke maradt fenn, az 1809-es hídfőt védő Duna-ligeti (ma: Sad Janka Kráľa) sáncok egy része. A hídfő területén ma egy park található, amelynek keleti és délnyugati peremén mintegy 500 méter hosszan húzódik a kb. 1,5 méter magas védősánc maradványa. A sánc tetején sétaút vezet végig és délnyugati oldala előtt még látszik a feltöltődött külső árok vonala. A várostól északra és a stomfai út mentén 1848-ban megépített sáncok és ütegállások környezete azóta beépült, a sáncművek elpusztultak.
Források:
Schikofszky 1895. 43–66.
Veress 1987. 38–39, 42, 67–68, 71, 75–76, 161–162, 180, 190, 209–210, 212–213, 222, 228–229, 231–232, 239, 263.
Képek:
A Duna-ligeti (Sad Janka Kráľa) sáncok vonulata jól látható
A Pozsonyligetfalunál tervezett sáncok rajza 1810 (ÖStA KA Inland C V 1-2-471)
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Pozsony – 19. századi sáncok, 964–971.