Pozsony – vár

Karczag Ákos – Szabó Tibor

H Pozsony, Pozsony vm.

SK Bratislava

D Pressburg

 

48°08.536 É

017°06.002 K

 

↠ Tovább a térképhez

 

A Kis-Kárpátok előterében, a Duna partján fekvő Pozsony városának területén, a mai várdombon már a neolitikum (újkőkor) idejében megtelepedett az ember. A rómaiak figyelőpontot emeltek itt a 3. század eleje előtt. Az 1960-as évek végétől meginduló, Tatiana Štefaničová által vezetett régészeti feltárások során egy megközelítőleg 300×200 méteres területen kerültek elő a legkorábbi, 10. századra datálható vár maradványai. (Ezt az ásató még a 9. századra keltezte, megállapításait a közelmúltban szénizotópos (14C) vizsgálatok pontosították, lásd alább).

A vár a 11. század elejétől királyi erősség és várispánsági központ volt. III. Henrik császár 1042 szeptemberében elfoglalta, 1052 júliusában viszont sikertelenül ostromolta. V. Henrik német király 1108 őszén szintén eredmény nélkül próbálkozott bevételével, 1146-ban azonban elfoglalta a Borisz orosz trónkövetelőt támogató német–osztrák zsoldossereg. A tatárjárás során (1241–1242) a vár sikerrel védekezett a mongol csapatokkal szemben. 1273-ban II. Ottokár cseh király elfoglalta és csak 1277. szeptember közepe után juttatta vissza IV. (Kun) László királynak. Albert osztrák herceg 1287 tavaszán a magyar király támogatása ürügyén szállta meg, és csak a hainburgi béke során (1291) jutott ismét magyar kézre. III. András király halálát követően özvegye, Ágnes királyné özvegyi tartása címén Pozsony vára és a vármegye osztrák kormányzás alá került, csak a brucki békét követően (1328. szeptember 21.) került újra a magyar király uralma alá. Ettől kezdve a pozsonyi ispánsághoz tartozó királyi vár volt, leszámítva azt a rövid időszakot, amikor zálogként 1386–1388 között Jodok morva őrgróf birtokolta. Zsigmond király 1405 előtt nővérének, Margit hercegnőnek, majd 1410-ben Hohenzollern Frigyesnek adta, ismét csak zálog gyanánt. Rozgonyi ifj. István és György itteni kormányzásáról 1421-től vannak írásos adatok. Zsigmond király utóda, Albert király az 1437 decemberében elfogott Cillei Borbálát (Zsigmond özvegyét) ebben a várban tartotta fogva, és csak 1438-ban engedte szabadon. 1450. augusztus 9-én Temesközi Bálint és Guti Ország Mihály felbujtására Farkasdi György árulás folytán kézre kerítette a Rozgonyiakra bízott várat, amelyet tárgyalások útján hamarosan Hunyadi János szerzett meg. 1452-ben V. László királynak adta át, aki Cillei Ulrikra bízta.

Az 1535. évi nagyszombati országgyűlés határozata alapján Pozsony hivatalosan is a Magyar Királyság fő- és koronázóvárosa, a magyar király legfőbb székhelye lett. 1552-től a koronázási jelvényeket is itt őrizték. A 16. század végén Pálffy Miklós nádor II. Rudolftól megszerezte a várbirtok örökletes használati jogát. Ezzel együtt a főkapitányi és főispáni méltóság is az övé lett, amelyet a 17. század közepén III. Ferdinánd a Pálffyak valamennyi férfi leszármazottjára kiterjesztett. 1605 májusában Bocskai serege sikertelenül próbálta bevenni a Mörsberg ezredes vezetésével védelmezett Pozsonyt. 1619. október 14-én Bethlen Gábor serege szállta meg a várost és a várat, egy évvel később Dampierre tábornok visszafoglalási kísérlete viszont kudarcot vallott. Csak 1621. május 7-én tudta elfoglalni a Buquoy tábornok vezette császári sereg. A harcok során megsérült épület helyreállítását Pálffy 1629 után kezdte el. Évtizedekkel később Mária Terézia is gyakran látogatta a várat, az ő idejében a rokokó stílusú átalakításokkal Jean Nicolas Jadot bécsi udvari építészt bízták meg. 1761-ben a császárnő felszólította a Magyar Kamarát, hogy amilyen gyorsan lehet, fejezzék be a munkát, mert leánya házasságkötése küszöbön áll. Mária Terézia veje, Albert szász-tescheni herceg a feleségével, Mária Krisztinával 1766-tól 1780-ig lakott itt, mint Magyarország helytartója. Ez az időszak volt a vár egyik fénykora. A császárnő halála (1780) után a vár már nem volt a helytartó rezidenciája többé, mert II. József ezt a tisztséget megszüntette (sógorát, Albert herceget Alsó-Ausztriába rendelte). A magyar koronaékszereket és Albert kincstárát 1784-ben Bécsbe vitette, utóbbi lett a híres Albertina grafikai gyűjtemény alapja (ott találhatók a pozsonyi vár 18. század második feléből származó átépítési tervei is). Mivel Buda ismét egyre nagyobb fontosságra tett szert, és Pozsony rezidenciaszerepe megszűnt, így utóbbi régi fénye lassan elhalványult. A palota és az 1746-ban alapított Collegium Theresianum papnevelde lett, majd II. József császár halála (1790) után ez is megszűnt. 1802-ig a vár üresen állt, ezután kaszárnyává alakították át, majd a napóleoni háborúk során a franciák két ízben is (1805, 1809) birtokba vették. 1811. május 28-án tűzvész tört ki, melynek során a vár teljesen leégett. Továbbra is a hadikincstár birtokolta, melynek során az épület egyre elhanyagoltabb állapotba került. A 20. század elején romos volt és az összedőlés határára jutott. A katonaság csak 1946-ban távozott a várból, amelyet 1947-ben nyitottak meg a nagyközönség előtt. 1953-tól megkezdődött a palotaépület helyreállítása, amely 1968-ban fejeződött be. A régészeti munkálatok 1958 óta zajlanak a vár területén, illetve környezetében. Napjainkban a vár az állami reprezentáció színhelye, a Szlovák Köztársaság elnökének székhelye, valamint a Szlovák Nemzeti Múzeum helyiségei, illetve kiállításai találhatók benne.

A Duna északi partja fölé emelkedő, 211 méter magas várdombon az őskori telepesek után a rómaiak és a kelták is megjelentek. A területet birtokló avarok fennhatóságát 796 és 803 között a frankok támadásai szüntették meg. Ezután került szláv uralom alá, majd 830 körül csatolták a morva államhoz. Tatiana Štefaničová régészeti kutatásai során föld-fa szerkezetű védőfalak, valamint kő- és faépületek maradványai kerültek elő a vár területén, melyet az ásató a Morva Fejedelemség fennállásának időszakára, a 9. századra keltezett. Štefaničová a dombtetőtől keletre épült háromhajós bazilikát a 9. század második felére datálta. Mordovin Maxim hívta fel a figyelmet arra, hogy a korai sáncvárból vett mintákat a későbbiekben 14C-izotóp vizsgálatnak vetették alá. A vett minták kalibrált adatai a 930-as és az 1010-es évek közé estek, azaz érvénytelenítették Štefaničová korábbi korszakbesorolását.

 

 

A régészeti kutatások szerint a Várhegy kb. 300×200 méteres területének peremén közvetlenül a La Tène-kori rétegre építették a legkorábbi sáncot. Ennek a kazettás szerkezetű sáncnak a gerendáit a lengyel területekre jellemző módon horgas kapcsolással erősítették egymáshoz. Az 1,4–1,5×1,1 méteres kazetták két sorban helyezkedtek el. Az előkerült gerendák 20–30 cm átmérőjűek és 1,5 méter hosszúak voltak. A feltárt szakaszon a sánc az alapjánál 4,5 méter széles volt, de eredeti szélessége elérhette a 8 métert. A sánc belső részén fából készült járófelületet alakítottak ki 1,5 méter szélességben. Külső oldalán árok lehetett, amelynek méretét a későbbi építkezések munkálatai miatt már nem lehetett megállapítani. Ezt az első sáncot tűzvész pusztította el.

A leégett sáncok fölé, a korábbi nyomvonalon a 11. században új sáncot emeltek. Ennek megmaradt része 3 méter szélességű és 3,6 méter magasságú. Ezt a második sáncot a korábbitól eltérő, ún. rostos szerkezettel építették meg. Ennek lényege az, hogy a sánc hossztengelyére merőlegesen, a sánc mindkét oldalán befelé vékonyodó gerendasorokat helyeztek egymás fölé. Az egyes gerendák egymástól való távolsága 30–70 cm között váltakozott. A gerendasorokat ferdén, vagy függőlegesen levert gerendákkal erősítették meg. A rézsűsen felfelé keskenyedő sánc kialakításakor az egyes gerendasorok közé hosszanti gerendákat is elhelyeztek a sáncra merőleges gerendák külső végeinek közelében. Az egyes gerendasorok közeit döngölt földdel, agyaggal töltötték ki. Egyes helyeken a sánc külső oldalát szárazon rakott kőfallal erősítették meg, amelynek vastagsága az alsó részen 1,3 méter, felső részén pedig 0,9 méter volt. A sánc belső oldalán ácsolt faszerkezet maradványát találták meg. A második periódusú sánc teljes szélessége elérte a 12,2 métert.

A vár területén több épületmaradványt is feltártak. A Várhegy központi kiemelkedésének déli oldalán megtalált déli palota maradványa egy 75 cm széles falhoz tartozó betöltés, amelyre ráépült a 13. századi lakótorony. A palotaépület vakolt falai agyagba rakott kis méretű kövekből készültek. Megtalálták egy kisebb, 4,6×2,2–2,5 méteres épület északi részét. Ennek 60 cm széles alapozásán feltehetőleg gerendaépület állt. Ezt a két épületet a kutatók a 9. századra keltezték.

Az északi palotaépület jelentősebb maradványai is előkerültek. Ez a palota eredetileg 27,25 méter hosszú volt, amelyből 21,7 méter maradt meg. Megtalálták a bejáratát és görgetegkövekből készült 1,1–1,2 méter széles alapozását. A 12. század közepe és a 13. század közepe között fennállt palota 1,05 méter vastag falait kívül-belül levakolták.

A Várhegy felső teraszának keleti peremén feltárt prépostság esetében három építési periódus különböztethető meg. A 10. században az elpusztult korábbi templom helyén egy ez idáig tisztázatlan funkciójú, 7,2×4 méter alapterületű tornyot emeltek, amelynek alapfalait a régészeti kutatások során feltárták. Az 1000. év után, a korábbi háromhajós bazilika helyén épült fel a Szent Megváltó-templom, amelyet jóval később, 1221-ben bontottak le.

A 11. századi, második periódusú sáncvárat, annak külső oldalán habarcsba rakott kőfallal erősítették meg a sánc külső oldalán. Ebből csak egy 1,8–2 méter széles és 0,4–0,5 méter vastag kőomladék maradt meg. A sánchoz legkésőbb a 13. században egy kőtorony épült. A sáncokat a gótikus építési munkálatok idején bontották el.

A megerősített vár sikerrel állt ellen a tatár hadak 1241. évi támadásának. A tatárjárás tapasztalatai azonban kikényszerítették a vár modernizálását. A domb peremén álló sáncokat ekkor még nem bontották el, sőt az időszakonkénti felújításán túl négyszög alaprajzú, kőből épített tornyokkal is megerősítették. Igazi változást a fennsík központi kiemelkedésén az 1245 körül megépített kővár jelentett. A 21,8×21,9 méter oldalhosszúságú, négyszögletű várépület fala 2,35 méter vastag volt. A várudvaron belül ciszternát készítettek. Az épületet (lakótornyot?) a 15. századi nagy átépítéskor bontották el. A közelmúltban feltárt alapok nem mutatják meg az egykori torony belső beosztását.

Roland ispán idején, 1248 és 1299 között ettől az épülettől délnyugatra, 10 méter távolságra építették fel a kb. 10×10 méteres alapterületű, 3 méter falvastagságú Korona-tornyot. Az ötszintes torony a későbbi magasítással 37 méter magas lett. A Korona-toronyhoz valószínűsíthetően egy nagyobb terület, így a központi lakótornyot is magába foglaló, szabálytalan trapéz alaprajzú várfal csatlakozott, amelynek déli oldalán egy kisebb torony állt. Ennek a várfalnak a nyugati oldalához kapcsolódott a fennsíkot körülvevő külső várfal.

 

 

A vár átépítése már 1423-ban megkezdődött. A munkálatokat Rozgonyi István és fivére, György pozsonyi ispánok felügyelték, az építkezés irányítását Schwarz Kunz királyi építőmester kezdte el. Utóbbit 1431-ben Reichard, majd 1434 és 1437 között Berényi Kakas János, illetve Erlingi Konrád császári főépítőmester váltotta fel. A korábbi föld-fa szerkezetű külső várfalakat lebontották a hozzájuk épített négyszögletes tornyokkal együtt, és eléjük új, kőből rakott falakat húztak. Az új védőfalhoz illesztve északon és északkeleten egy-egy ágyútornyot építettek (az északkeleti a Luginsland-torony). Az új külső falak délkeleti sarkában épült a város felé vezető útra a ma Corvin- (vagy Zsigmond-) kapu néven ismert kaputorony, a hozzá csatlakozó falszorossal együtt. Feltételezhető egy másik torony egykori léte is a falak délnyugati kiszögellésénél, amely azonban nem maradt fenn.

 

 

Ugyanezen építkezések során Zsigmond király lebontatta a korábbi lakótornyot, és helyébe jóval nagyobb területen felépíttette a szabálytalan négyszög alaprajzú kétszintes, belső udvaros új várépületet. Az új vár magába foglalta a délnyugati Korona-tornyot és a korábbi nyugati várfalat is. Az épület falainak vastagsága a támadásnak való kitettségétől függően különbözött. A nyugati oldalon a falvastagság elérte a 7,5 métert, míg az északi oldalon 6 méter, a keleti és a déli oldalon csak 4 méter vastagságú volt. A boltíves födémmel fedett déli és keleti épületszárnyban lakó- és reprezentációs helyiségek kaptak helyet, míg a másik két épületszárnyban alakították ki a gazdasági és kiszolgáló helyiségeket. A vár bejárata a déli oldalon épült meg. A várat az említett funkciók ellátása mellett korszerű védekezésre is alkalmassá tették azzal, hogy három ágyúkamrát építettek, hat lőréssel. A vár vízellátását egy 84,5 méter mély kút fúrásával oldották meg, melynek kiásását 1434 nyarán kezdték el. Zsigmond király halálának időpontjáig (1437) nem fejeződtek be a nagyszabású munkálatok, amelyek még évtizedekig folytatódtak. A vár köré szárazárok épült felvonóhíddal és az árok külső oldala mentén kifalazott contre-escarpe-pal.

A Magyar Királyi Kamara és más hivatalok a török támadások miatt 1531 után Pozsonyba költöztek. Az ezzel kapcsolatos elengedhetetlen felújításokat és átépítéseket I. Ferdinánd király megbízásából, Pietro Ferrabosco irányításával 1561 után végezték el. Lebontották a vár korábbi magastetőit, majd félnyereg fedést készítettek az épületszárnyakra. Belső átalakításokat végeztek, valamint a déli homlokzat elé falszorost és két rondellát építettek.

A 17. század első évtizedeinek harcaiban megsérült várat 1635 és 1646 között Giovanni Battista Carlone tervei alapján, Pálffy Pál pozsonyi várnagy felügyeletével átalakították. A palota nyugati és északi szárnyát teljesen újjáépítették. Az addig kétemeletes palotára még egy szintet ráépítettek, új folyosók, lépcsőházak és kápolna épült. A palotaépület sarkaira a Korona-toronyhoz hasonló dísztornyokat készítettek.

Az újabb török előretörések idején, 1663-ban Giuseppe (Joseph) Priami hadmérnök két tervezetet is készített a vár olaszbástyás védművekkel történő megerősítésére, ami azonban – néhány csekély részlettől eltekintve – nem valósult meg. A külső vár délnyugati oldalán 1664 után megépült a Lipót kapu, majd 1673-ban a déli és a nyugati oldalon ágyúk elhelyezésére alkalmas, törtvonalú védművek épültek.

A külső vár nyugati oldalán 1712-ben megépült a Károly kapu, és befalazták a belső alagúton át megközelíthető Lipót kaput. Ugyanekkor megszüntették a vár nyugati homlokzata előtti rondellát és helyette a bejárati út fölé építettek egy ágyúteraszt.

 

 

Az 1761 és 1766 közötti építkezéseket Franz Anton Hillebrandt felügyelte. Ennek során a Zsigmond-palota déli oldala elé barokk stílusú homlokzat készült, a vár keleti oldalához illesztve megépült a Theresianum épülete, az északi oldalon lovardát építettek, valamint ekkor készült a várépület mellé nyugatról emelt barokk palotaszárny és díszudvar, amelyet később lebontottak, majd a közelmúltban újraépítettek. A vár déli oldala előtt épült a Fővárda két szimmetrikus részből álló épülete, ahol az őrséget szállásolták el. A vízvezetéket a pozsonyi Kempelen Farkas tervei alapján vezették be. Később II. József megszüntette a vár rezidencia jellegét, ami elindította a vár leromlását, majd az 1797. évi tűzeset tovább rongálta az erősséget. A napóleoni időkben, 1802-ben laktanyává alakították az épületegyüttest. A katonaság tovább pusztította az épületeket, majd 1811-ben egy véletlenül keletkezett tűzvészben a vár leégett. A pusztulás után elhagyott épületek anyagát a környékbeliek részben széthordták. Ekkor bontották el a Theresianumot, a lovardát, a télikertet és a gazdasági épületeket. A katonaság a vár területét az épületek pusztulása ellenére egészen 1946-ig tovább használta, mint gyakorlóteret. Ezután a romos épületekkel és elpusztított parkokkal borított várat közhasználatra adták át, és a központi épület északi oldalánál egy szabadtéri színpadot mélyítettek az egykori díszkert helyén a terepbe, amelyet később megszüntettek. A helyreállítási és újjáépítési munkákat a közelmúltban fejezték be.

 

 

Források:

MVV Pozsony 1904. 140–143.

Štefanovičová 1975. 7–23, 28–29, 46–57, 88–100.

Nováki–Sándorfi 1981. 149.

Holčík– Štefanovičová 1982. 19, 37, 40–60, 63–75.

Fiala 1987. 246, 248, 257, 259.

Horler 1990. 140.

G. Györffy 1991. 79–81, 109–111.

KMTL 553–555.

Engel 1996. I. 393–394.

Bóna 1998. 35, 95.

Könyöki 2000. 249–250.

Feld 2002. 82–83.

Fundarek 2003. 20, 22.

Mrva 2005. 22–23.

Plaček–Bóna 2007. 74–78.

Henning–Ruttkay 2011. 271–273.

C. Tóth 2013. 115–116.

Domokos 2013. 44–45.

Mordovin 2014. 180.

Mordovin 2016. 94.

 

Képek:

Pozsony, a vár látképe délről

A Korona-torony

A Corvin vagy Zsigmond kapu

A vár északi oldala, a nemrégiben újra felépített fedett lovarda épületével

A Dunára néző déli ágyúterasz

A helyreállított barokk kert és az északi laktanya épülete

Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Pozsony vár, 951–959.