Pozsonyborostyánkő – Borostyánkő
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Pozsonyborostyánkő, Pozsony vm.
Sk Borinka
D Ballenstein
48°16.530 É
017°04.984 K
Pozsonytól 20 km-re, északra található Pozsonyborostyánkő község. Várának romjai a település központjától északra, az 1,4 km távolságban emelkedő, 486 méter magas várhegyen magasodnak.
A vár középkori neve Borostyán volt (németül Beilenstein, Pailenstein, illetve Bernstein). 1314-ben az osztrák Tellesbrunniaké volt, hűbérként. I. (Nagy) Lajos király cserével szerezte meg 1349-ben, ezt követően a pozsonyi ispánsághoz tartozott. 1388-ban Jolsvai Leusták kezén volt. Zsigmond király 1390-ben Szentgyörgyi Péternek adományozta, 1437-ben unokája, László birtokolta. Az idősebb Szentgyörgyi ág kihalása után Albert király Schlick Gáspárnak juttatta, de az mégis a rokon Baziniaké lett. A család birtokosztályakor (1446) Bazini Péter özvegye, Marcali Hedvig és fiai kapták meg. Az ifj. Szentgyörgyi grófok birtokolták egészen 1543-ban bekövetkezett kihalásukig. 1544 és 1550 között Serédy Gáspár kapta zálogba, majd ezután ugyancsak zálogként a neuburgi Salm családé lett. Salm Eck halála (1574) után testvére, Julius kezén volt a vár, majd 1592-ben, II. Rudolf császár engedélyével Pálffy Miklós vette zálogba 84 156 aranyért. Mivel azonban a kiváltási összeg egy részét húga, Pálffy Katalin és annak férje, Illésházy István fizette ki, 1599-ig övék volt az erősség. Ezt követően került végleg a Pálffyak kezébe, ők birtokolták egészen a vár pusztulásáig. Pálffy Miklós halála után egy 1603-ban kelt királyi donáció alapján az özvegy Fugger Máriát és fiait, Istvánt, Jánost, Pált és Miklóst iktatták a vár birtokába. Borostyánkő az 1619-ben történt egyezség során Pálffy (IV.) Pálnak (1592–1653), a későbbi nádornak jutott osztályrészül, aki jelentős mértékű átépítéseket végeztetett. Halála után özvegyének, Khuen Franciskának Borostyánkő volt az egyik legkedvesebb tartózkodási helye. 1759-ben egy villámcsapás folytán tűzvész tört ki, és az erősség tetőzete nagyrészt leégett. Abban az időben már csak jelképes számú helyőrség tartózkodott benne. A várat részben még helyreállították, teljes renoválását azonban túl költségesnek ítélték. 1809-ben Napóleon csapatai robbantották fel az erősséget, amely akkoriban már semmilyen katonai jelentőséggel nem bírt.
A vár legkorábbi, közel háromszög alaprajzú része az északi és délkeleti oldalán meredek sziklafalakkal határolt, kb. 75×70 méteres fennsíkon épült fel. Ezt a korai várat a 16–17. századi átépítések során szinte teljesen elbontották, mindössze néhány töredékét lehet azonosítani. A nyugati, kevésbé meredek oldalon lehetett csak valamilyen külső védműve, talán árok, a várfal előtt. A várkapu az északnyugati részen volt és maradt, még a teljes átépítés után is.
A 16. század közepén befejezett első építkezés során szinte teljesen átépítették a korai vár falait, megújították az északnyugati kaput, mellé egy övpárkánnyal ellátott, armírozott falazatú, kör alaprajzú tornyot emeltek, valamint ekkor készült a négyszögletű torony is. A várudvar közepén téglalap alaprajzú, boltíves födémmel fedett ciszternát mélyítettek a sziklába.
A második átépítés valószínűleg Pálffy Miklós idejében kezdődött a nyugati és az északkeleti, valamint a délnyugati paloták építésével. Ez utóbbi jellegzetes faragott kőkonzoljai láthatók a belső vár délnyugati külső oldalán. A vár védelmi létesítményei is megújultak, illetve kiegészültek Pálffy Pál itteni uralma során, Giovanni Albertallo felügyeletével. 1644-ben az olasz Filiberto Lucchese irányította az építkezéseket. A könnyebben támadható nyugati oldalon egy új, törtvonalú külső várat építettek. Ennek kőkeretes, csapórácsos bejárata a belső vár nyugati palotájának a déli végénél készült el. A kapun keresztül lehetett a külső vár udvarára jutni, majd onnan a korábbi északnyugati kapun át a belső vár területére lépni. A külső várat sokszögletű, a kornak megfelelő tüzérségi védművekkel, félbástyákkal látták el és a nyugati külső fal elé egy szögletes, “puntone” jellegű, kiugró tornyot is építettek. Az északi, kör alakú tornyot lőréses rondellává építették át, és a belső vár sziklaperemén végigvezető védőfalakat is korszerűsítették.
A 18. század közepén tűzvész pusztított a várban, de a végső pusztulás 1809-ben következett be, amikor Napóleon hadai felrobbantották a vár épületeit.
Források:
MVV Pozsony 1904. 103, 531.
KMTL 121.
Engel 1996. I. 285.
Könyöki 2000. 253–258.
Házi 2000. 440–442.
Fundarek 2003. 22–23.
Mrva 2005. 21–22.
Plaček–Bóna 2007. 228–231.
Képek:
A 17. századi külső vár délnyugati bástyája
A vár déli kapuja, előtte a délnyugati palota egyik lezuhant kőkonzola
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Pozsonyborostyánkő – Borostyánkő, 978–979.