Pozsonyfehéregyház
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Pozsonyfehéregyház, Pozsony vm.
SK Biely Kostol
D Weisskirchem
48°22.158 É
017°31.605 K
Nagyszombattól 3 km-re, nyugatra, a Parna-patak jobb partján fekszik Pozsonyfehéregyház falu. A község kastélya – melynek helyén valaha erődített udvarház állt – a település nyugati szélén található.
A korai udvarházat feltehetőleg még az Elefánti család építtette a 15. században. Egy évszázaddal később az Esterházyaké lett. 1630-ban Esterházy Dániel földet adományozott a jezsuitáknak a településen. Az elajándékozott birtokon álló 17. századi erődített udvarházról, illetve majorságról történeti adatok nem ismertek, formájáról a napjainkig fennmaradt jezsuita rendi kéziratok, pontosabban a 17. századból fennmaradt rajzok alapján nyerhetünk némi képet. Helyén a jezsuiták 1719-ben kezdték építeni a napjainkban látható barokk kastélyt, amely a nagyszombati jezsuita egyetem nyári székhelye lett. 1773 nyarán XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, és a kastély a Magyar Királyi Kamarára szállt. Tőlük a Brunszvik család vásárolta meg.
A 20. század elején Schlesinger Gyula volt a kastély birtokosa, majd Deutsch Sándoré lett. 1948-ban államosították, 1950-ben a csehszlovák állami erdészet tulajdonába került. Az 1960-as évek közepén kultúrházat akartak kialakítani benne. Jelenleg állami tulajdonban van, magánvállalkozók irodái találhatók falai között.
A mai kastély helyén állt korábbi udvarházról két hiteles ábrázolás maradt fenn, mindkettőt a Magyar Nemzeti Levéltár őrzi. Az egyik kéziratos lap (T 86 – XII. – No. 26.) 1675-ben készült, és távlati nézetben ábrázolja az akkori majorságot, feltehetően 1630 és 1675 közötti jezsuita építkezésekkel. A tájolás nélküli rajz tanúsága szerint ekkor a majorság központi területén, egy közel téglalap alakú udvarban többtraktusos, egyszintes, hosszanti központi épület állt, amelynek egyik oldalához lábakon álló torony illeszkedett. Az udvart magas fal vette körül, melynek hosszanti részén, a központi épülettel szemben valószínűleg gazdasági épületsort hoztak létre. Bejárata vagy kapuja az udvar rövidebb oldalának falából nyílt. Ezt a központi épületegyüttest további külső udvarok vették körül, melyeket részben fallal, másfelől sövénykerítéssel öveztek. A rajzon a külső majorsági területek védelmére épített falakon két lőréses, félkör alaprajzú, kis méretű rondella figyelhető meg.
A másik, dátum nélküli, de ugyancsak a 17. századra keltezett, színezett kéziratos lapon [S 139 – No. 24.], melyen az ábrázolás szépségére is hangsúlyt fektettek, az udvarház központi épületcsoportja látható, amelyet – az előbb említett rajztól eltérően – szabálytalan sokszögletű lőréses fal vett körül, rajta nagy méretű kapuval, a kapuval szemközt pedig félkör alaprajzú rondellával. A rajzon megfigyelhető épületek csak részben azonosíthatók az 1675-ben ábrázoltakkal, de az udvarház egykori erődítettsége mindkét esetben kétséget kizáróan megállapítható.
Az udvarház helyén 1719-ben emelték a ma látható négyzetes alaprajzú, 58×56 méter alapterületű, kétszintes kastélyt. Az épületszárnyak által körülvett udvart a földszinten és az emeleten is árkádos folyosó veszi körül, a helyiségek innen közelíthetők meg. A kastély széles, kőkeretes kapuja a délkeleti oldalon nyílik, ahol az épületszárny alatt boltozatos áthajtó vezet az udvarra. Az ezzel szemközti északnyugati épületszárny közepén épült fel a jezsuiták kétszintes temploma, melynek sokszögzáródású szentélye túlnyúlik az épület külső falán. A kastély manapság nem mutat erődítettségi jegyeket, és az is bizonytalan, hogy eredeti, 1719-es állapotában rendelkezett ilyesmivel. Az épület most meglehetősen elhanyagolt állapotban van.
Források:
MVV Pozsony 1904. 60.
SÚPIS I. 122.
Voit–D. Buzási 1981. 22, 66.
Kőnig 2001. 869.
Kép:
A 18. századi kastély nyugati oldala
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Pozsonyfehéregyház, 981–983.