Szentgyörgy – Fehérkő vára
Karczag Ákos – Szabó Tibor
H Szentgyörgy, Pozsony vm.
Sk Svätý Jur
D Sankt-Georgen
48°15.660 É
017°11.797 K
Pozsony központjától 12 km-re, északkeletre fekszik Szentgyörgy község. A vár romja a falu központjától 1,3 km-re, északnyugatra, egy 290 méter magas dombon található.
Uradalmát II. András király adományozta 1209-ben Hontpázmány nembéli Sebes pohárnokmesternek, a Szentgyörgyi és Bazini grófok ősének. Várát 1295-től említik (Fügedi Erik szerint 1270 és 1295 között épült). Ábrahám és fiai birtokolták, közülük 1343-ban Péteré és utódaié, azaz a Szentgyörgyi ág tulajdona lett. Jodok és Prokop morva őrgrófok 1385-ben elfoglalták egy időre. 1438-ban, a Szentgyörgyiek kihalását követően a másik (bazini) ág kezére került. 1446-ban Bazini Györgynek és fiainak jutott. A várat a Szentgyörgyi és Bazini grófi család tagjai birtokolták, egészen 1543-ban bekövetkezett kihalásukig. I. Ferdinánd király 1544-ben Serédy Gáspárnak adományozta zálogbirtokul. Miután Gáspár 1550-ben meghalt, az uradalmat bátyja, Serédy György igazgatta Serédy Gáspár fiának, Jánosnak gyámjaként. János halálával (1555) a birtokot Serédy György örökölte, egy évvel később azonban átadta II. Serédy Gáspárnak, aki fiatalabb testvérének, Miklósnak volt a fia. II. Gáspár halála (1566) után a zálogbirtokosságot Pozsony megye főispánja, Salm Eck szerezte meg. Az új tulajdonos a vár karbantartásával nemigen törődött: egy 1574-ből származó leírásból tudjuk, hogy az erősség falai romosodóban voltak, a lakóhelyiségeket elhanyagolták, és csupán a várnagy, kilenc katona és két őr lakott benne. Salm Eck halála (1574) után a várat a Királyi Kamara vette át. 1575 áprilisában már Krusith János (Ján Krušič, 1525–1580) birtokában volt, aki a török fenyegetettség miatt a várban építési munkálatokat kezdett, amelyek azonban befejezetlenül maradtak. Végrendeletében úgy kívánta, hogy halála után özvegye, Pálffy Katalin menjen feleségül serege egyik katonatisztjéhez, Illésházy Istvánhoz. Így Fehérkő az esküvő évében (1582) Illésházyé lett, aki átalakíttatott néhány épületet és az omladozó várfalat támpillérekkel erősíttette meg. Bár 1603-ban hamis vádak alapján felségsértési eljárás indult ellene, a bécsi békét követően (1606) feleségével együtt megerősítették a vár birtokában, melyet 1609-ben II. Mátyás király ismét jóváhagyott. Illésházy István halála (1609) után özvegye hiába próbálta a várat és birtokát egészen magához ragadni, az erősség 1611-ben testvére fiaihoz, II. Pálffy Miklós gyermekeihez került. Bár a király 1615-ben elvette tőlük, Pálffy Katalin halála (1616) után tíz évvel II. Ferdinánd a várat és birtokát mégis II. Pálffy Istvánnak adta zálogként. Amikor a hatéves zálog letelte után a király nem tudta visszafizetni a zálogösszeget, a Pálffyak lettek a vár végleges tulajdonosai. A Habsburg–török háború (1663–1664) során, 1663. szeptember 17-én a török fősereghez tartozó krími tatár csapat váratlanul elfoglalta, kifosztotta és felgyújtotta a várat. A Pálffy család nem építtette újjá, mivel 1609-től a Szentgyörgy városának északnyugati részén épült reneszánsz kastélyukban laktak, és Fehérkő várának már amúgy is csak némi gazdasági szerep jutott.
A vár első építési fázisában, a 13. század utolsó harmadában a szabálytalan ötszög alaprajzú, 55×35 méteres belső vár készült el. Ebben a várrészben két nagy méretű tornyot emeltek. A belső vár keleti részén egykor alápincézett palotaépület állt, valamint egy 15. századi leírás egy másik kétszintes épületet is említ az északi oldalon, amely háromosztatú volt és magába foglalta a kápolnát is. Ugyanez a leírás megemlíti, hogy a két torony közül az egyik öregtoronyként szolgált, a másiknak börtönfunkciója is volt. Sajnos az erőteljes visszabontások miatt, illetve ásatások hiányában a tornyok pontos helye nem állapítható meg, azonban az 1412-es leírás szerint a nagy méretű központi torony az épületegyüttes közepén állhatott. A belső vár bejárata annak északkeleti oldalán volt.
A második építési fázisban, a 14. század végén épült meg a szabálytalan alaprajzú külső vár. Ennek külső befoglaló mérete észak–déli irányban 84 méter, kelet–nyugati irányban pedig 90 méter. A külső körítőfalak északkeleti oldalán állt a kaputorony és egy őrszoba. A külső várban még további két tornyot említenek a leírások, amelyek közül az egyik a külső vár északnyugati sarkának közelében kialakított ciszternát őrizte. Ezt a tározómedencét a vártól kb. 3000 méter távolságban lévő erdei forrás vizével töltötték fel, amelyet égetett agyagcsövekből készült vízvezetéken vezettek a vár területére. A külső vár északi és déli falainak külső oldalán támpillérek nyomai találhatók. A várat többszörös árokkal és sánccal vették körül a vár keleti, déli és nyugati oldalán. Az északi oldalon külön árokrendszer nem készült. A várat közvetlenül kerítő, mintegy 15–20 méter széles árok északkeleti oldalán híd vezetett a külső vár kaputornyához, melynek pillére ma is látható. Ezen az oldalon egy háromszög alakú, dél felé keskenyedő földnyelven elővárat alakítottak ki úgy, hogy annak keleti oldalán is árok, valamint egy kisebb sánc épült. Ezt a háromszög alakú elővárat valószínűleg paliszádfal védte, és ezen áthaladva lehetett megközelíteni a külső vár területét az említett hídon és kaputornyon keresztül. A várat övező, fent említett árkon kívül a nyugati és délnyugati oldalon további két árkot készítettek, valamint az árkok között sánc is épült. Ez volt a vár leginkább támadható oldala, míg a vártól északra meredeken lejtő hegyoldal mentén külső védművek nem épültek. Az 1663-as támadás során súlyosan megsérült várat nem állították helyre, anyagát a környékbeliek hordták el építkezéseikhez.
Források:
Fügedi 1977. 198.
KMTL 631.
Engel 1996. I. 426.
Könyöki 2000. 295–296.
C. Tóth 2005. 10–11.
Plaček–Bóna 2007. 62–64.
Švanda 2007. 8–11.
Képek:
A várkapu maradványa
A vár falai helyenként még magasan állnak
Az oldal tartalma az alábbi módon hivatkozható:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet, Szentgyörgy – Fehérkő vára, 1094–1097.